Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
titokban hullt s felébredt a világ.
Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
morogva mondták: „Túlsok fény,”
és behúzták a függönyt.
Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
s a föld is barátságosabbnak.
Az éjszaka történeteit összefogja,
még meg nem olvadt pályán tartva őket.
(Képes Géza fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog vele:
hogy nő, telik levél, fűszál,
átlát tömör kovakő-falon,
látja a lelket – fuvalom –,
amint a hűlt torkon kiszáll.
Még meg se szólalsz, hallja már
hegy-völgyön túlról a hangodat.
Fülébe ér, amint bogár
lárvája rezzen a föld alatt;
hallja a földöntúli neszt,
mikor a fűszál inni kezd;
moly-állkapocs hogyan reszel
a gyapjuban; s mikor cipel
a hangya, ina hogy szakad
becsületből vitt súly alatt
(felnyög és vékonyan zihál),
hogy zizzen pók lábán a szál,
hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
hogy moccan halkan a szárny, a csáp.
Tekintetét élezte kín,
jár-kél a föld ösvényein,
– isten, csavargó, furcsa árny –
vesztett szerelme hűlt nyomán.
Rab Zsuzsa fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
és mennyi vad röhej száll szerteszét.
Nincs néki immár kérdés és beszéd,
boldog hiány takarja e talajban.
S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
a hallgatás oly üdv, akár az Ég.
Homály emelje, fényes délnél élőbb
és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.
Dajkálja az öröklét hajnaláig
mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
érezze azt, nem is tartott sokáig.
Kosztolányi Dezső fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Emlékezz rám, ha már messze vagyok,
a távol országban, mely hangtalan,
ahol kezem megfognod tiltva van,
s a visszaút is, bár megfordulok.
Emlékezz rám, már nincsenek napok
közös jövőnk tervezni céltalan,
csak emlékezz rám. Kilátástalan
az ima, nincs tervezgetésre ok.
Ám, hogyha elfelejtsz egy ideig
és eszedbe csak későbben jutok,
sohse búsulj. Abból mi most vagyok
egy csipetnyi tán holtan is marad,
ha felejtsz s mosolyogsz, jobban esik,
mint emlékezve pusztítod magad.
Károlyi Ami fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
[Pentecost]
(ford. Rakovszky Zsuzsa)
Jobb ha dzsungel lakja az agyat
mintha gyökértelen beton,
jobb tévelyegni a fénybogarak
jelölte görbe után.
Nem jelzik téli lámpák,
hol ér a járda véget,
a Lélekről a hó láng-
nyelvei nem beszélnek.
Tetőről hullt szavak
csöndje megnő a korlát
mentén. Amit mutat,
irány, bár nem bizonyság.
Mégis, legjobb az éji
hullámverés: nyomán
homok lassú igéi,
s egy késő kormorán –
szavától halrajok
fénylő ködébe téved,
mit rég a szent dalok
úgy neveztek, a Lélek.
Forrás: Lélektől lélekig
Kosztolányi Dezső fordítása
Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,
Sem Anglia, a hős, mely rengeteg
Árút tetéz partján, s dús, rettegett,
Sem Franciaország, mely elborulva
Tébolyda-zajjal víja az Eget,
Sem Amerika, a sivár, a durva,
Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –
Hőst egy sem ád, akit hír emleget.
Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,
Hulljon le lánc és béklyó-garmada,
Légy a világ élesztő harmata!
Szárazföldön légy mása a görögnek,
Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,
Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.
Szabó Lőrinc fordítása
Sem a hosszú spanyol haláltusa;
sem Anglia (csak a hajói még
s pénz érdekli világkalmár-eszét);
sem az őrültekháza Francia-
ország, melynek eget sért zsivaja;
sem Amerika, az útszéliség;
sem a szószátyár germán hülyeség
nem ígér többé hőstettet soha.
Magyar! Mentsd meg a világot! Tebenned
gyúl a rege: lánctörők szent dacát
látva éledjen szellem és világ!
Újítsd, szárazföldön, a gráfia Tettet,
mely Szalamiszból templomot teremtett
s nyílt tengerre űzte az Armadát!
Forrás: MEK
Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
Ám a halál ténye
Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.
Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek
Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, – töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hűség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.
Szabó Lőrinc fordítása.
Forrás: MEK / DIA-PIM
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,
sem Anglia, a hős, mely rengeteg
árút tetéz partján, s dús, rettegett,
sem Franciaország, mely elborulva
tébolyda-zajjal víja az Eget,
sem Amerika, a sivár, a durva,
sem Németország, mely csak szókba fúl ma –
hőst egy sem ád, akit hír emleget.
Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,
hulljon le lánc és béklyó-garmada,
légy a világ élesztő harmata!
Szárazföldön légy mása a görögnek,
ki Szalamisz szikláin nem törött meg,
te légy, te a legyőzhetetlen Armada.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Kattints a címre a teljes vershez!
(Szabó Lőrinc fordítása)
Sem a hosszú spanyol haláltusa;
sem Anglia (csak a hajói még
s pénz érdekli világkalmár-eszét);
sem az őrültekháza Francia-
ország, melynek eget sért zsivaja;
sem Amerika, az útszéliség;
sem a szószátyár germán hülyeség
nem ígér többé hőstettet soha.
Magyar! Mentsd meg a világot! Tebenned
gyúl a rege: lánctörők szent dacát
látva éledjen szellem és világ!
Újítsd, szárazföldön, a gráfia tettet,
mely Szalamiszból templomot teremtett
s nyílt tengerre űzte az Armadát!
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
