https://verskucko.com

Kategória: Francia költők

  • Voltaire: Rögtönzés

    Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
    bár lelke van, az ember léte aljas;
    kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
    az emberélet enélkül siralmas.

    Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
    kiművelt, nem önhitt fők társasága,
    amelyben otthonos számos gyönyör,
    mely nélkül végtelen a napok hosszusága.

    Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
    kit az ember megkérdez, kire hallgat,
    ki csillapítja lelkünk viharát,
    élét vevén a kéjnek és a bajnak.

    Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
    hol, fesztelen, az ember csemegél,
    jó borokat és szellemes igéket,
    és mégse részeg, hogyha végetér.

    És vallani kell, éjjel, ráborulva,
    a drága tárgynak, kit szívünk imád,
    és ha felébredtél, folytatni újra
    s álmodban is gondolni rá tovább.

    Barátaim, elismerhetitek,
    s én már tudom, hogy élhető az élet!
    Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
    mindez magától, könnyen az enyém lett.

    (Jékely Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

    Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
    erőt kérek a hétköznapokhoz.
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

    Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
    forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
    tapasztalatokat!
    Segíts engem a helyes időbeosztásban!

    Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
    vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
    Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
    átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
    a váratlan örömöket és magaslatokat!

    Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
    Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
    kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
    ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

    Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
    bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
    Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
    mondják meg nekünk.

    Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
    Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
    Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

    Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
    és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

    Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
    a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
    közvetíthessek!

    Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
    Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Louis Aragon: Elza keze

    Add a kezedet ha elhagy nyugalmam
    Add a kezedet melyről konokul
    Magányomban én annyit álmodoztam
    Add a kezedet megváltásomul

    Mikor tenyerem csapdájába ejtem
    Mely csupa zavar félő sietés
    Mikor végre itt tartom a kezemben
    Melyben mint a hó olvad s elenyész

    Meg sosem tudod mi az amit érzek
    Ami feldúl és ami elborít
    Meg sosem tudod hogy e reszketések
    Milyen kín felől árulkodnak itt

    Hogy mit közöl így ez a néma mély nyelv
    Állati beszéd képe-nincs tükör
    Mely szem nélkül és száj nélkül beszélhet
    Ez a szava-nincs borzongó gyönyör

    Add a kezedet szívem hadd simuljon
    Közé s csend legyen percre legalább
    Add a kezedet lelkem hadd aludjon
    Hadd aludjon ott amíg a világ

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gérard de Nerval: Intés

    Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol
    világunkon, ahol mindenből zeng az élet!
    Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred
    s agyadra nem szorul a mindenség sehol.

    Az állatból hozzád szellemek ajka szól
    és mindegyik virág kibomlott szirmu lélek;
    az örök szerelem titkát őrzik a fémek;
    „érez minden dolog” s mind lényedig hatol.

    Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted, –
    igéket rejteget a holtnak hitt anyag:
    ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!

    A sötét lényekben istenek alszanak;
    s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak:
    szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: Érzelmes párbeszéd

    A vén parkban didereg a magány,
    s két árnyék suhant át az éjszakán.

    Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
    alig érteni, halkan mit beszélnek.

    A vén parkban didereg a magány,
    s múltat idéz két boldogtalan árny.

    – Gondolsz régi mámorunkra, szerelmem?
    – Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

    – Arcom álmodban ma is megjelen?
    Feldobog szíved a nevemre? – Nem.

    – Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
    csókunk és gyönyörünk! – Lehet, hogy az volt.

    – És kék az ég s a remény végtelen.
    – A remény eltűnt, egünk fénytelen.

    Riadt bokrok közt jártak, két kísértet,
    és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A reggel langyos és arany fényében úszva

    A reggel langyos és arany fényében úszva,
    harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza,
    s még őrzi az azúr az éj hűs illatát.
    Kószálni indulok most céltalan: tovább
    a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes,
    a pázsitos úton, melyet éger szegélyez.
    Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár,
    csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál,
    s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még.
    Mély csönd.
    Az álmodót úgy vonzza itt e tájék
    szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég
    ábrándos álmait s ringatta kedvesét,
    a fiatal leányt, kinek emléke – gyengéd,
    hótiszta látomás – megzendül s földereng még,
    s kit költő álmodik s a férfiképzelet
    idéz rajongva, bár tán a világ nevet,
    s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket,
    kit lelke visszasír s azóta sem felejthet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire – Őszi ének

    I–II
    (Szabó Lőrinc fordítása)

    1

    Sötétség és hideg vesz körül nemsokára;
    tündöklő nyaraink gyors tüze, ég veled!
    Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
    a fa, s visszhangosan dördül a kövezet.

    Visszajön az egész tél belém: vad robotban
    gyúr düh és gyűlölet, undor és félelem,
    és mint a lemenő nap a sarki pokolban,
    vörösen ragyogó jégtönk lesz a szívem.

    Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
    ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
    Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
    az ostromgép nehéz ütései alatt.

    S úgy tetszik, míg ez a kopogás sír alattam,
    hogy koporsót szegez itt valahol az ács…
    Kié lesz? Hogy siet! – Tegnap nyár volt; ma ősz van.
    A zaj titokzatos, mint egy elutazás.

    2

    Szeretem hosszú zöld szemeid ragyogását,
    szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,
    s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,
    csak a napot, amely a tengeren ragyog.

    De azért légy anyám, szeress, hajolj szívemre,
    még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;
    szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente
    vagy őszi glória tűnő életemen.

    Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!
    Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,
    hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,
    az őszutó szelíd és sárga sugarát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jacques Prévert – Kik egymást szeretik

    (Göbölyös N. László fordítása)

    kik egymást szeretik
    szeretik egymást s ölelik
    az éj kapuiban
    s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
    de kik szeretnek
    senkinek sem léteznek

    csak árnyékuk az
    mely az éjben remeg
    s kihív haragost megvetőt irigyet

    kik szeretnek
    senkinek nem léteznek
    egyébként is messzebb vannak az éjnél
    feljebb a napfénynél
    első szerelmük vakító egénél

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine – Holdfény

    Különös táj a lelked: nagy csapat
    álarcos vendég jár táncolva benne;
    lantot vernek, de köntösük alatt
    a bolond szív mintha szomorú lenne.

    Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
    életművészet! Ámor győztes üdve!
    De nem hiszik, amit a száj dalol,
    s a holdfény beleragyog énekükbe,

    a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
    melyben álom száll a madárra halkan,
    s vadul felsírnak a szökőkutak,
    a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

    Forrás: Lélektől lélekig
    (Szabó Lőrinc fordítása)

  • Christine de Pisan: Magam vagyok

    (Illyés Gyula fordítása)

    Magam vagyok és csak magányra vágyom,
    magamra hagyott társam és szerelmem,
    magam vagyok, nincs hű uram-barátom,
    magam vagyok, haragvón, csendesedten,
    magam vagyok gyötrő nehéz hevemben,
    magam vagyok, hogy nálam senki jobban,
    magam vagyok hívemtől elhagyottan.

    Magam vagyok, ha ablakom kitárom,
    magam vagyok szobámba rejtezetten,
    magam vagyok hallgatni nagy sírásom,
    magam vagyok, letörve, ernyedetten,
    magam vagyok, bár mind keservesebben,
    magam vagyok kuporgón a sarokban,
    magam vagyok hívemtől elhagyottan.

    Magam vagyok mindenütt a világon,
    magam vagyok jártomban s megpihenten,
    magam vagyok, hogy nincs ebben se párom,
    magam vagyok mindentől elfeledten,
    magam vagyok, ha sértést kell viselnem,
    magam vagyok, ha könnyem elzokogtam,
    magam vagyok hívemtől elhagyottan.

    Herceg, most gyűl a bánat csak felettem,
    magam vagyok gyásztól fenyegetetten,
    magam vagyok sziromnál hervadóbban,
    magam vagyok hívemtől elhagyottan.

    Forrás: Lélektől lélekig