https://verskucko.com

Kategória: Francia költők

  • Guillaume Apollinaire: A Mirabeau-híd

    Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna –
    s a szerelem…
    Mi zúgja, mi sugallja,
    hogy minden kéjnek fájdalom az anyja?

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    Farkasszemet hadd nézünk, kéz a kézben!
    Kulcsolt kezünk
    hídja alatt, az éjben,
    örök hullámok árja foly sötéten.

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    Fut, meg nem áll, fut mint az ár a mélynek,
    a szerelem.
    De lassu is az élet!
    És a Remény, de éget, ó de éget!

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    Napok, hetek zuhogtak tovafolyva.
    Nem kél a mult
    s a szerelem se újra.
    Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna.

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    (Mészöly Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A Hold rontása

    Milliószor árva homlokomra,
    mert aludnom tőled messze kell,
    rontó, gyilkos pillantást lövell
    az öröktől baljós szemű hold ma.

    Pillantása mondja – bár ne szólna!
    ám hogy elnyugodna, semmi jel –
    hogy nincs békém, csak hozzád közel;
    hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.

    Miért pillant így rám, miért tüzel?
    Mért törődik a földdel a hold ma?
    Eh, siess már, titkok a pokolba!
    Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!

    /Ford.: Tótfalusi István/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Verlaine: Érzelmes séta

    Húnyó alkony nyilai bíborozták
    a szélringatta sok-sok tavirózsát,
    s a nagy, bús, sápadt rózsák csöndesen
    tündököltek a nád közt a vizen.

    Árván bolyongtam, fájó sebem égett
    a tó partján, ahol, mint felidézett
    nagy, tejszínű rém, a füzek mögött
    kétségbeesve imbolygott a köd,

    és sírt oly hangon, mint a vadkacsák, ha
    egymást hívják, csapkodva, kiabálva,
    a füzek közt, hol égő sebemet
    hordoztam árván; de a szürkület

    elfödte a nád közt a tavirózsát,
    s a nap nyilait, melyek bíborozták
    a sok rózsát, elfödte csöndesen,
    a sok nagy, sápadt rózsát a vizen.

    Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Szabó Lőrinc)

  • Alfred de Musset: Victor Hugóhoz

    Sokat kell e silány földön szeretni, s főleg
    megtudni végre, hogy az ember mit szeret:
    cukorkát, óceánt, játékot, kék eget,
    a rózsát és babért, paripákat s a nőket.

    El kell taposni most-virágzó, zsenge tőket,
    sok búcsút mondani, hullatni könnyeket.
    Majd ráébred a szív, hogy megöregedett,
    s a múló benyomás valahány okra fényt vet.

    A félig élvezett, oly tűnékeny javak
    legjobbjaként a hű barát miénk marad.
    Veszekszünk, szétmegyünk. – Ha összehoz a sorsunk,

    közeledünk, mosoly ragyog, kéz kézhez ér,
    s visszaemlékezünk, hogy egy úton haladtunk,
    hogy múltunk a jövőnk, s lelkünk örökkön él.

    Forrás: fordítás: Kálnoky László

  • Jean de La Fontaine: A tücsök meg a hangya

    A tücsök dalolt egyre, bár
    Ízzott a nyár,
    Úgyhogy mikor jött a komor
    Tél, része gond volt és nyomor:
    Még egy picinke kisdarab
    Legye, vagy férge sem maradt.

    Hét ment is a hangyához át
    Elpanaszolni nyomorát,
    És kérte, adjon néki kölcsön
    Zsákjába egy kis magot töltsön.
    Új aratásig, legalább.

    “Majd megadom, lesz erre gondom,
    Nyáron, tücsök-szavamra mondom
    A tőkét meg a kamatát.”

    Bosszantja a tücsök kalandja,
    Nem is adott magot a hangya. –
    De ezt kérdezte végre tőle:
    “Mit tettél a meleg időbe?”

    “Éjjel-nappal munkába voltam,
    Fűnek-fának folyton daloltam.” –

    “Daloltál? rendbe van, komám,
    Akkor ma táncolj, szaporán.” –

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Olyan a szerelem

    Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
    amelytől fénylik a szirom,
    amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
    szivárvány-szikra, millióm.

    Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
    ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön –
    mi távolabbról: mint a gyémánt,
    az közelebbről: mint a könny.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • François Villon: A jó tanács balladája

    Bűnösök, kiket elhagyott az ész,
    Lélekben elfajzottak és sötétek,
    Kiknek az agya torz és csenevész,
    Balgák, kiket befontak tévedések,
    Kik származástok megcsúfolva éltek,
    Főt hajtva a szégyenhalál előtt,
    S a lelkiismeretfurdalás sem ád erőt,
    Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!
    Hányan haltak meg ifjú vakmerők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:
    Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.
    Ki béketűrő s mindig jóra kész,
    Annak börtön csupán e földi élet.
    Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:
    Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.
    Istent, igazságot nem ismerők
    Az ifjan bűnben élők, s nemsokára
    Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Mit ér a csel, csalás és hitszegés,
    Furfang, hazugság, hamis esküvések,
    A rászedés, a méregkeverés,
    A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,
    Míg embertársatoktól egyre féltek?
    Javallom hát: legyünk jóra törők,
    Istenben bízzunk mindenek előtt:
    Rövidre szabva életünk határa,
    S bánatba döntünk két öreg szülőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Ajánlás
    Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
    Ifjak, vének, mind békeszeretők.
    Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
    Levelében az apostol tanácsa.
    Okosak legyünk, révet keresők,
    Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Kálnoky László fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pierre Emmanuel: Novemberi száműzetés

    Megyek. Omló hajad zápora elkísér még,
    s te máris elveszítesz örökre, kedvesem!
    Ki az, ki visszatért valaha is? Egy éj –
    léptek nesze a múlt jajongó kavicságyán!

    Egy lomb szédülete! – De soha a fasor,
    soha a tél fele igyekvő szerelem.

    Magányos zongora kesereg a vidéken,
    s én loholok vakon, kalapomat letűrve,
    míg ellep tétován s alámerül november,
    könnyeim télvizében míg arcod elmerül.

    És visszatér oda, honnét nincs visszatérés,
    örökre eltemetve és temetetlenül
    a kezdet és a vég ködtenger-fenekére,
    hogy harminc év után is kísértsen odalent.

    Pilinszky János fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pierre de Ronsard: Csók

    Mikor fölnyíló ajkaidnak
    virágos ösvényein át
    felém leheli a rózsaillat:
    ajkaim a csók mámorát
    szomjazva mélyen elpirulnak
    és elborítanak a vágy
    gyönyörével, ha rádborulnak.
    Mert a csók nedvei lehullnak
    a szívbe, s elcsendesítik
    a szemed lángjától kigyulladt
    szerelmi máglya tüzeit.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edmond Eugène Alexis Rostand: Széllel-béleltek

    Mi vagyunk a szelíd fiúk,
    kik a légynek sem ártunk,
    szerények, csöppet sem hiúk,
    mindég egy rímre vártunk.
    A versek csillogó hada,
    egy megpendülő ballada,
    egy puha, kedves ábránd,
    egy gondolat tovább ránt.
    Nekünk a józanság a rút,
    s a bölcs nem a barátunk,
    de mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Hagyjátok rá, hogy mit szeret,
    az árva rímelőre,
    az álma rózsálló keret,
    onnan tekint előre!
    Poétás szívvel őgyeleg,
    a méla, tévedő gyerek,
    s mindazt, mi nem művészi,
    szabódva-félve nézi.
    Számunkra nincs egyéb kiút,
    csak az, ha verset gyártunk…
    Mert mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Nem tudjuk, hányadán vagyunk,
    de sohasem alélunk.
    Forrong-zsibong hívő agyunk,
    s az álom az a célunk.
    Keressük a halk kerteket,
    mert durván visszavertetek,
    a gőgre dölyf a válasz…
    S harcba nem száll az,
    aki kegyes, szeretni tud,
    az fogja a mi pártunk!
    Hisz mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig