Kategória: Francia költők

  • Villon – Faludy György: A haláltánc-ballada


    Ott ült a Császár. Dús hajában
    hét csillag volt a diadém.
    Rabszolganépek térden állva
    imádták, barna köldökén
    a Göncöl forgott, válla balján
    lámpásnak állt a holdkorong:
    de a bohóc sírt trónja alján:
    „Mit sírsz” – rivallt reá – „bolond,
    nincs szív, mit kardom át ne járna,
    enyém a föld!” … S hogy este lett,
    egy csontváz tántorgott eléje
    s elfújta, mint a porszemet.

    – Kényúrként éltünk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    Gót ablakában sírt az Orvos:
    „Uram, nektárod merre nő,
    amely ír minden kínra s melytől
    meggyógyul minden szenvedő?”
    S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
    táncolta végig a szobát,
    kezében mély ólomkehelyből
    kínálva színtelen borát:
    „Igyál, e nedv hűs, mint a mámor,
    s nincs seb, mit heggel nem takar,
    igyál testvér; e mély pohárból,
    csupán az első korty fanyar.”

    – Kontárok voltunk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    A kútkávánál állt a Gyermek,
    szakadt gyolcsingecskében, s rőt
    topánban, s nézte lenn a vízben
    képét, mely játszani hívta őt:
    …”Ha jössz: a holdleánytól este
    a cukrot süvegszám kapod,
    s minden pirosló reggelente
    békákon ugrálunk bakot.”
    “Jövök már!” – szólt, s a kútvíz nyálas
    siklót dagasztott zöld hasán,
    míg a Halál vihogva vitte
    anyjához a vörös topánt.
    – Balgán játszottunk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    Repedt tükrénél ült a Céda:
    “Hajamnak árja még veres,
    miért, hogy már a régi léha
    seregből senki sem keres?
    Ölem még izzó csókra éhes,
    mellem rózsája még kemény…”
    S az ablakon röhögve lépett
    be az utolsó vőlegény:
    “Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
    ma: holt szerelmeid torán
    hadd üljön nászlakomát a lárva
    ágyékod hervadt bíborán!”
    – Buján fetrengtünk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    Éjjel borult a háztetőkre,
    s kuvikhang szólt a berken át,
    midőn a Bankár útnak indult,
    elásni véres aranyát.
    Az útkereszten vasdoronggal
    hét ördög várta s a Halál;
    s mikor kardot rántott, a csontváz
    fülébe súgta: “Mondd, szamár,
    szamár, mit véded még a pénzed?
    Meghalsz s a kincset elviszem,
    s a kincs helyett eláslak téged,
    akit nem ás ki senki sem.”
    – Kufárok voltunk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    Aranypárnáin ült a Dáma,
    s üvöltve sírt: “ne még, ne még”,
    de ő már átkarolta drága
    csípői karcsú, gót ívét,
    “engedj csak még egy lanyha csókot,
    még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
    engedj csak még egy buja bókot,
    még egy szerelmes éjszakát” –
    de ő, rút foltot festve mellén,
    mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
    fehér testét nyakába vette
    és vitte, vitte, vitte őt.
    – Tunyán henyéltünk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    Tüzénél állt az Alkimista,
    s óráját nézte, mely lejárt.
    “Isten vagy ördög: egy napot még,
    amíg megoldom a talányt,
    a végső, nagy talányt, amerre
    görebjeimnek ezre vitt,
    csak egy napot még, mert megfejtem,
    megfejtem holnap alkonyig.”
    “Nem fejted” – szólt a hang – “nem fejted”
    s vállára tette jéghideg
    kezét, míg felrobbant a lombik:
    “Aludni mégy most, mint a többiek.”
    – A Titkot űztük mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
    s a reimsi szentegyház előtt
    húsvét vasárnapján derékon
    kapta a hájas Püspököt:
    “Néked szereztem ezt a nótát,
    gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög –
    légy pápa, vagy próféta, rózsás
    hajnalködökbe öltözött,
    légy szent püspök, vagy rút eretnek,
    ki ég a máglya kormain,
    misézhetsz lenn – én fenn nevetlek
    a dómok csonka tornyain!”
    – Álszentek voltunk mindahányan,
    s az évek szálltak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

    A vén Paraszt már tudta s várta
    alkonytájt kinn az udvaron:
    “Görnyedt testünknek nincsen ára,
    s úgy halunk meg, mint a barom.
    Kaszás testvér! Sovány a földünk!
    könyörgöm, egyet tégy nekem:
    ha elviszel, szórd szét trágyának
    testemet kinn a réteken!”
    Ő rábólintott s vitte lassan,
    s úgy szórta, szórta, szórta szét,
    mint magvető keze a búzát,
    vagy pipacsot az őszi szél.
    – A földbe térünk mindahányan,
    s az évek szállnak, mint a percek,
    véred kiontott harmatával
    irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

  • Émile Henriot: Ó, testvérem

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Én is ember vagyok,
    szenvedek és megindulok, te, ismeretlen testvérem, aki
    elolvassz engem,
    te, akinek talán sohasem szorítom meg a kezét,
    te, aki tán meg is vetsz, mert azt hiszed, hogy csak
    magamról beszélek neked.

    Hát nincsenek-e gyermekeid, mint nekem, nem vérzik-e
    szíved, mint az enyém,
    nem vesztetted-e el azokat, akiket szerettél?
    Hát nem riadsz-e fel éjszakánként a zörrenéstől –
    mert nem tudod, ki vagy, sem hogy hova mehetsz.

    Forrás: Émile Henriot – Ó, testvérem, fordította Kosztolányi Dezső

  • Paul Morand: Fürdő Douglas Fairbanks-szel

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Egy nikkeles, forgó borbélyszékbe várok.
    Nézegetem magam a tükörben.
    Jaj, Istenem! mi lesz, ha már negyven éves leszek…
    Márványlapon tégelyek, mindenféle harsány
    mozi-festékek.
    Kendőzni magunkat, pingálni: to make up.

    Itt építi Fairbanks a hősöket, tükréből kelnek elő,
    mint a Bagdadi tolvaj katonái a földből…
    Gumilépésekkel közeledik Fairbanks.
    Rám pillant, előretolja kék állkapcsát,
    nagyon fehér fogaival,
    morcolja mélyen ülő, kis szemeit, busa
    szemöldjei alatt,
    mik akkorák, akár a bajuszok.

    Golfpályáról érkezik, kitornászott tagjai
    nesztelen forognak,
    mint az amerikai házak ajtai-ablakai.
    Mutogatja a falakon azt, mire büszke:
    Chaplin arcképét,
    művészeti oklevelét, mit Párizsban állítottak ki.

    Nem vezet be dolgozószobájába,
    akár a yankeek, de cocktail shakerrel kezében
    kinyitja uszodáját.
    – Fürdik?
    – Fürdöm.
    – Kétszáz font tengeri só minden reggel.

    Balra a törökfürdő, meleg levegővel,
    jobbra az oroszfürdő, gőzzel.
    Fairbanks meztelenre vetkőzik.
    Hasa lapos, gyomra kemény, bőre kicserzett,
    négy hónapig fürdőzött nyáron a birtokán.

    Most egy kicsit ugrat,
    egyszerre belenyom egy villamosszékbe,
    zsámolyra tessékel, miből szög bújik ki.
    Szakasztott olyan, mint a királyok.

    Érdeklődik nálam Európáról is,
    mint valami nagyon súlyos betegről.
    Pucéron borotválkozik. Közben magyarázza,
    hogy vonattal egész Moszkváig jutott el,
    s tudja, hogy Európa rengeteg kis állam,
    mindegyiknek megvan a maga szokása, nyelve,
    vámsorompója, intézménye.

    Japáni sofőrje bedugja a fejét:
    – Miss Pickford is there.

    Forrás: Paul Morand – Fürdő Douglas Fairbanks-szel, fordította Kosztolányi Dezső

  • Paul Morand: Beauty Parlor

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    …Mert itten a Szépség beszél.
    Tessék besétálni, szabad bemenet a föld alatt.
    Kék, fehér, piros,
    lázba hoznak ezek a színek, mivelhogy
    az amerikai fodrászok színei.

    Mindenütt tükrök és tükrök,
    sohase verik vissza ugyanazt a dolgot,
    jobbak, mint Giotto.
    E fehér zománcos nikkel-vidéken
    szörnyű kaland vár
    a hajra, a bőrre,
    fölhámra,
    körömre.

    Benn a kirakat üvegei mögött
    hadihajók fényszóró-pászmái alatt
    műtétek folynak, mitől a Szépség élete függ!
    Ledöntik az embert
    forgó kínpadokra,
    gőzölgő szalvéta borítja a főt,
    csak az orr hegye látszik,
    s csikaró, pörzsölő, gyomrozó
    dolgot mívelnek
    a testtel.

    Minden kézen egy körömápoló
    kisasszonyka lóg,
    hogy a páciensek ki ne iszkoljanak.
    Nem éreznek semmit,
    mert közben a lelküket, azt is kivették
    s fertőtlenítik.

    Zöldernyős teniszjátékosok
    skalpolják a fiatal lányokat, e bálványos
    nőstény-orszlánokat,
    gumisarkaikkal tiporva
    hulladék hajuknak
    kukoricahéj-almát.

    Nem merem fölszedni s teletömni vele a zsebem.
    Egy néger szemlét tart a cipők fölött,
    szigorú arccal,
    krétával keresztet ír a talpaikra,
    s elhatározza, melyiket eszi majd meg.

    Forrás: Paul Morand – Beauty Parlor, fordította Kosztolányi Dezső

  • Paul Morand: Budapest 545 hullámhossz!

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forgathatom mahagóni-dobozomat
    a hertzi szemhatár valamennyi pontja felé,
    a napnyugati béke fölött
    iparkodom összeköttetésbe lépni az éjszakai költészettel
    (Hilversum 26, 3, 35)

    vagy Stockholmon át
    a skandináv istenekkel,
    kik Normandia igazi urai.
    Kis kertem mélyén,
    a Szajna alsó folyásánál
    0 h 42′-kor
    valami eltévedt hullámon
    egyszerre édes panaszt fogok:

    kiemelem a különös sipítások, tengerész-jelek zavarából,
    megtisztogatom a recsegő viharoktól
    s magamhoz vonom.
    Valami csárdás ez,
    mely a Hórák orsói s a holdtól zsibbadt tájak fölött
    libeg erre az elpihenő középeurópai éj gömbölyű hátán.

    A szőke Magyarország beszél tanúk nélkül
    a zöld Normandiának,
    szilaj paripák köszöntik a teheneket.
    Sárga, varkocsos parasztok,
    kik merev báránybőr-bekecset viselnek, szironyos tavaszi virágokkal,

    felém nyújtogatva tülök-kupáikat,
    fancsalognak almaboromra,
    közben pedig sóhajt az egyre halódó,
    egyre megújuló
    hegedűszó,
    s a cimbalomból ólomzivatar ömlik
    a piros tatárok verői alatt.

    Magyarországon már mindenütt betakarították a termést,
    csak én pironkodom, hogy szénám az éjszakába fülled,
    s még mindig nem szárad meg a sarjum…

    Forrás: Kosztolányi Dezső fordítása – Paul Morand

  • Paul Géraldy: Múlt

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Valaha, hogy a párom lettél,
    most három éve már,
    riadva-tétován szerettél.
    De minderről letettél.
    S úgy érzem, érte kár.

    Ma idejössz hozzám, levetkezel,
    feltűzöd a hajad, enyém leszel…
    Bezzeg nem voltál akkor ily gyors.
    Így hívtalak becézve: kislány.
    Halkan suhantál, drága-titkos,
    a fénytől is remegve, tisztán.

    A legnagyobb lázunkba sem
    adtad magad át teljesen…
    S haragudtam rád. Hogy a csókod
    oly roppant-szűzi, elfogódott,
    és nem jutott ki soha részem.

    Emlékszel, ezt mondtam: „Hohó,
    nem félsz te majd így, kis bohó,
    csak egyszer megszeress egészen…”
    S most a komolykodó lányt visszavágyom,
    és visszasírva fordulok feléje,
    ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
    mezítlen karját nyomta a szemére.

    Forrás: Géraldy Te meg én – Kosztolányi Dezső fordítása

  • Victor Hugo: Ha földereng a táj

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Ha földereng a táj, holnap a pirkadással
    elindulok. Tudom, hogy várod jöttömet.
    Az erdőkön megyek, megyek a hegyen által,
    nem, tőled messze már maradnom nem lehet.

    Megyek majd, két szemem merőn néz önmagamba,
    nem látom majd a fényt, nem hallok semmi neszt,
    görnyedten, egyedül, kezemet összefonva,
    mélán megyek, s a nap olyan lesz, mint az est.

    Nem nézem az arany tüzeket alkonyatkor,
    sem, hogy Harfleur felé vitorlák szállanak,
    és ha megérkezem, sírodra teszem akkor
    virágzó hanga és zöld magyal csokromat.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Paul Éluard – Szemed íve

    Szemed íve szívemet körülzárja,
    Tánc és báj karikája,
    Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,
    És ha már nem tudom, mit éltem életemben,
    Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

    Nap-lombozat és harmat-mohaágy,
    Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,
    Szárnyak, világot fénybe takarók,
    Tengerrel, éggel megrakott hajók,
    Zaj zavarói, szín forrásai.

    Mindig csillagok almán fészkelő
    Hajnal-tyúkaljból rebbent illatok,
    Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,
    Úgy az egész világ a te tiszta szemedtől,
    S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jean Claude Ibert – Mert

    Mert hitt a virágokban,
    a földben, az égben, a tengerben,
    a fájdalomban, a régi szerelemben,
    mert az életben tévedezett,
    mert egyszerű volt és mohó,
    és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
    mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
    mert feláldozta magát a mágusoknak,
    mert nem tudta bűnét,
    se erényét, se éhségét, se bátorságát,
    mert csúnyának látta magát,
    és imádkozott a katedrálisokban,
    mert a holdra figyelt,
    az éjszakára a nyári mezőn,
    eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
    mert boldog volt nagyon,
    mert lelke nyugalmas parcellákra
    szabta az időt,
    mert idegen volt itten,
    mert hitt a csodákban,
    az igazság szörnyetege egy napon
    hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
    hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
    mert szép volt,
    mert elege volt
    abból a világból, ahol az emberek
    nem tudnak emberi nyelven szólni már.

    (Pór Judit fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alfred de Musset – George Sand-hez

    Hát itt vagy, újra itt, csillagos éjeimben,
    kékszemű angyalom, te pilla-fátyolos szem,
    te üdvöm-örömöm, elvesztett szerelem!
    Azt hittem évekig, szívem legyőz s elátkoz,
    s ím könnyes szemmel és édes mosollyal állsz most,
    hogy újra megjelensz ágyamnál, hűtelen.

    Két szót szóltál csupán – s a föld királya lettem.
    Szívemre a kezed: sebem mély, mérhetetlen;
    vájd, vájd, mélyebbre még, s vidd véghez műved ott!
    Soha hű szerető, lankadva már sebektől,
    nem itta a gyönyört sötétebb éjszemekből,
    s szebb homlokot soha nem ért még földi csók.

    (Szegzárdy-Csengery József)

    Forrás: Lélektől lélekig