https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Paul Verlaine: Érzelmes párbeszéd

    A vén parkban didereg a magány,
    s két árnyék suhant át az éjszakán.

    Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
    alig érteni, halkan mit beszélnek.

    A vén parkban didereg a magány,
    s múltat idéz két boldogtalan árny.

    – Gondolsz régi mámorunkra, szerelmem?
    – Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

    – Arcom álmodban ma is megjelen?
    Feldobog szíved a nevemre? – Nem.

    – Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
    csókunk és gyönyörünk! – Lehet, hogy az volt.

    – És kék az ég s a remény végtelen.
    – A remény eltűnt, egünk fénytelen.

    Riadt bokrok közt jártak, két kísértet,
    és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A reggel langyos és arany fényében úszva

    A reggel langyos és arany fényében úszva,
    harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza,
    s még őrzi az azúr az éj hűs illatát.
    Kószálni indulok most céltalan: tovább
    a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes,
    a pázsitos úton, melyet éger szegélyez.
    Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár,
    csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál,
    s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még.
    Mély csönd.
    Az álmodót úgy vonzza itt e tájék
    szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég
    ábrándos álmait s ringatta kedvesét,
    a fiatal leányt, kinek emléke – gyengéd,
    hótiszta látomás – megzendül s földereng még,
    s kit költő álmodik s a férfiképzelet
    idéz rajongva, bár tán a világ nevet,
    s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket,
    kit lelke visszasír s azóta sem felejthet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire – Őszi ének

    I–II
    (Szabó Lőrinc fordítása)

    1

    Sötétség és hideg vesz körül nemsokára;
    tündöklő nyaraink gyors tüze, ég veled!
    Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
    a fa, s visszhangosan dördül a kövezet.

    Visszajön az egész tél belém: vad robotban
    gyúr düh és gyűlölet, undor és félelem,
    és mint a lemenő nap a sarki pokolban,
    vörösen ragyogó jégtönk lesz a szívem.

    Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
    ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
    Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
    az ostromgép nehéz ütései alatt.

    S úgy tetszik, míg ez a kopogás sír alattam,
    hogy koporsót szegez itt valahol az ács…
    Kié lesz? Hogy siet! – Tegnap nyár volt; ma ősz van.
    A zaj titokzatos, mint egy elutazás.

    2

    Szeretem hosszú zöld szemeid ragyogását,
    szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,
    s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,
    csak a napot, amely a tengeren ragyog.

    De azért légy anyám, szeress, hajolj szívemre,
    még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;
    szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente
    vagy őszi glória tűnő életemen.

    Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!
    Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,
    hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,
    az őszutó szelíd és sárga sugarát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jacques Prévert – Kik egymást szeretik

    (Göbölyös N. László fordítása)

    kik egymást szeretik
    szeretik egymást s ölelik
    az éj kapuiban
    s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
    de kik szeretnek
    senkinek sem léteznek

    csak árnyékuk az
    mely az éjben remeg
    s kihív haragost megvetőt irigyet

    kik szeretnek
    senkinek nem léteznek
    egyébként is messzebb vannak az éjnél
    feljebb a napfénynél
    első szerelmük vakító egénél

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga – A vers

    (Lengyel Ferenc fordítása)

    A villám sem él sokáig
    fényében magányosan,
    csupán addig, míg elérhet
    felhőtől az első fáig,
    mellyel egyesülni vágyik.
    A vers maga is olyan.
    Fényében magányosan
    addig él, ameddig élhet,
    felhőtől elér a fáig,
    indul tőlem, s meglel téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Lucian Blaga, költészet, vers, villám, találkozás, megszólítás

  • H. C. Artmann – Nagyon kérlek

    nagyon kérlek
    rajzolj világítótornyot
    házad falára

    ha nem holdas az éj
    nem talállak meg soha
    akkor ki osztja meg velem
    a virágokat a talált bogyókat
    és a keskeny ágyat
    fejjel az ablak felé

    mit használ a legszebb zászlórúd
    és a hasznos kutya ha nem ugat
    mit használ az útjelző a sötétben
    és a hasznos kutya ha alszik

    ha elkészül csizmája
    zsírozásával a férfi
    sűrű esőre vár hogy
    a cipő vízhatlanságát
    kipróbálja
    de én nem várok
    világítótorony nélkül éjszakára

    nagyon kérlek
    rajzolj világítótornyot
    házad falára

    (fordította: Hajnal Gábor)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Madárszerelem

    „Hol a hazád, mondd, madár!
    s este milyen tanya vár?
    Milyen fészek, milyen lomb?
    Oh te rétek dísze, mondd!”

    „Áll egy szép fa társtalan:
    ott búsulok egymagam.
    Hajnal issza könnyemet,
    este nem hoz örömet.”

    „Én meg téged kívánlak,
    kincse-hangja a nyárnak;
    nappal erdőn kószálok,
    éjszaka sírdogálok.”

    „Énérettem sírdogálsz?
    Engem kívánsz? Engem vársz?
    Bánatomnak vége hát!
    Óh szerelmes jóbarát!”

    „Gyere hí csöpp lugasom,
    zöld falomb közt, magoson.
    Öröm szárnyán röpülünk,
    virág alatt megülünk.”

    (Babits Mihály fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ellen Niit – Ha ismerlek gyerekkoromban

    Ha ismerlek gyerekkoromban,
    biztosan neked ajándékozom
    sárga kis hólapátomat,
    piros homoklapátomat,
    s a csillagokkal telefestett
    kék vödrömet,
    minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
    a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
    a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
    és a leghosszabb csúszdát,
    amit csak ismerek.

    A hordókat csorgó ereszek alján,
    feketén csillogó vizükkel,
    feketén csilladozó, mély vizükkel,
    a víz alatt lakó meséket is,
    a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
    (a mélyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
    s arról a furcsa sajdulásról,
    amely lehajló tarkómat súrolta,
    mint egy madár,
    vagy lélek,
    vagy golyó.

    És azt hiszem,
    a sárga mackót,
    a szegény, kopott orrú sárga mackót,
    minden titkával együtt –
    neked ajándékoztam volna azt is,
    utána sírdogáltam volna,
    magam sem értve:
    a veszteségtől-e, vagy örömömben.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine – Holdfény

    Különös táj a lelked: nagy csapat
    álarcos vendég jár táncolva benne;
    lantot vernek, de köntösük alatt
    a bolond szív mintha szomorú lenne.

    Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
    életművészet! Ámor győztes üdve!
    De nem hiszik, amit a száj dalol,
    s a holdfény beleragyog énekükbe,

    a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
    melyben álom száll a madárra halkan,
    s vadul felsírnak a szökőkutak,
    a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

    Forrás: Lélektől lélekig
    (Szabó Lőrinc fordítása)

  • Robert Frost – Az éjnek ismerője

    Az éjnek ismerője voltam én,
    ki záporban megy el s hazaoson,
    ha kialudt a végső utcafény.

    Bámultam szomorú sikátoron.
    Éji bakter mellett mentem tovább
    sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.

    Megálltam, némítva lépés zaját,
    mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
    a háztetők felett fülembe szállt,

    nem hívó, nem is búcsút üzenő;
    s messzebb, nem-földi magasság terén
    bolygó óra hirdette: az idő

    se-téves, se-igaz, nem holt, s nem él.
    Az éjnek ismerője voltam én.

    Forrás: Weöres Sándor fordítása