https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Charles Baudelaire: Az ember és a tenger

    Szabadság embere, tengert imádni hű!
    Szeresd csak! tükröd ő, hullámzó végtelenje,
    minthogyha parttalan, bús lelked képe lenne,
    s ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.

    Képmásod mély ölén alámerülsz gyönyörrel,
    szem és kar rásimul s felejti már saját
    háborgását szíved, figyelve ős zaját,
    mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel.

    Mindkettőtök setét s rejtelmesen rideg:
    ember, örvényeid kinek van mérni ónja?
    tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?
    A meghitt titkokat irigyen őrzitek.

    És mégis, míg a vén századok tűnni térnek,
    kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll,
    jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,
    óh, örök birkózók, óh, vad dacú fivérek!

    Fordította: Tóth Árpád

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ezra Pound: Meditáció

    Ha gondosan mérlegelem a kutyák különös szokásait,
    arra kell következtetnem,
    hogy az ember a felsőbbrendű állat.

    Ha mérlegelem az ember különös szokásait,
    megvallom, barátom, zavarba jövök.

    Fordította: Eörsi István

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke: Íme a kertek

    Íme a kertek, mikben hiszek még,
    mikor halványul mind a virág,
    kihúny a lomb s a kavicsra esték
    csendje csobog a hársakon át.

    Egy hattyú úszik a tó vizén fel-le,
    gyűrűk redőit hajtva szét,
    csillámló szárnnyal hozza sietve
    az elmosódó parti fövenyre
    a szelíd holdsugár ködét.

    Fordította: Fodor András

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Paul Fleming: Ne csüggedj

    Ne csüggedj mégse, bár vihar szorongat és tép,
    köpd le az irigyet, a sorsnak ki ne térj,
    légy magadnak elég s ne gyötrődj és ne félj,
    ha szerencse, idő s tér rád uszítja vészét.

    Üdvödet s kínodat előre mind kimérték;
    Tedd, amit kell s ne bánd meg bármit is tegyél,
    Parancsot sose várj s ne nézd, mi lesz a bér.
    Valóra váltja minden perc, amit remélsz még.

    Miért rí s ujjong ki-ki? markában életének
    kulcsa. Nézz szét amit csak látsz körülted, ez
    mind benned van. Hát hiú ábrándokat ne fess.

    Még mielőbb tovább mégy önmagadba térj meg.
    Ki legyűrte önmagát, az el sohasem vesz,
    annak mindenki már alattvalója lesz.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Ahogy a jobb a bal kezet

    Ahogy a jobb a bal kezet leli –
    lelked a lelkemhez oly közeli.

    Összesimultunk, áldott-melegen,
    ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.

    De vihar kél – s pokolmély szakadék
    tépi a szárnyunk jobbra s balra szét.

    Fordította: Baka István

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Federico García Lorca: Szürke ágú gyalogszeder

    Te szürke ágú, szép gyalogszeder,
    egy fürtödet, no, nyújtsd felém.
    Vér s tüske. Jer, szívemre, jer,
    hogyha szeretsz, szeretlek én.

    Árnyékos, zöld gyümölcsödet
    szép vadszeder, a számra tedd.
    Félhomályban ölelve hosszan,
    megölellek tövisbozótban.

    Elmégy, szeder? Hová, miért?
    Amit nem adsz: szerelemért.

    Fordította: Nemes Nagy Ágnes

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • John Keats: Az őszhöz

    Párák és érett ízek évszaka
    jössz s hő híved, a sárga nap örül
    s összefogtok s áldott fürtök soka
    csügg a szőlőn a nádtetők körül;
    mohos ágat dús almasúly töret
    s zamat tölt minden őszi magvakat,
    dinnye dagad, feszül cukros bele
    a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
    késő virág, minőt a méh szeret,
    s már azt hiszi: örök méz-szüret,
    mert nyári sejtje csordultig tele.

    Ki nem látott még téged? – Kiszököm
    s megleslek gyakran csűrök közelén,
    ülsz gondatlan a téres küszöbön
    s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
    vagy épp aratsz és mákillat hatol
    hozzád s elaltat és nem éri már
    sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
    vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
    patak tükrére s friss italra vár;
    vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár
    szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

    Hol a tavasz nótái? mind halott?
    mi gondod rá? van néked is zenéd:
    míg esti felleg sző be halk napot
    s a tarlón rózsák színét szűri szét,
    a parti fűzfák közt búsongva dong
    a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
    mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
    kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
    tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
    finomka fütty a szérűskert alól
    s gyűlő fecskék zajától zúg az ég…

    Fordította: Tóth Árpád

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    J

  • Rainer Maria Rilke: Áldozat

    Ó, mióta ismerlek, hogy árad
    testem s benne hogy virul a csont;
    frissebb lettem, járásom sudárabb,
    mert te vársz ma rám: ki vagy te, mondd?

    Nézd, hogy újulok, mindent feledtem,
    mint levél, lehullt, mi régi volt.
    S csillagként ragyog fel majd felettem
    a mosoly, mely rajtad bujdokolt.

    S mindaz, gyermekéveim ködébül,
    mely mint víz ragyog s még névtelen,
    rólad kap nevet, az oltár épül,
    rajta izzó hajzatod sötétül
    s melled fénylik, mint az értelem.

    (Radnóti Miklós fordítása)

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jeszenyin: A boszorka

    Kócos az üstöke, söpri a porhavat,
    fürge fehér banya, ott szalad, ott szalad.
    Néma az éjszaka, hőköl ijedten,
    arcát rejti a hold, beleretten,
    szél sikogat, menekül eszelős-vadul,
    vágtat az erdei sűrűbe, meglapul,
    szegzi fenyőfa-pikáit a lanka,
    félve huhukkol az éjszaka baglya.

    Nézd a banyát! Hadonászva pörög-forog,
    tölgy tetején hunyorognak a csillagok.
    Fülbevalója kígyó, viharozva
    száll vad szél szárnyán a boszorka,
    táncát zengve kíséri a rengeteg,
    fent feketén dideregnek a fellegek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekigFF

  • William Blake: A tavaszhoz

    Óh harmatosfürtű, ég angyala,
    A reggel tiszta ablakain át
    Tekints nyugati szigetünkre, mely
    Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!
    A hegyek beszélik s a figyelő
    Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
    Tündöklő sátrad lesi: gyere már
    S tedd tájainkra szentelt lábodat.

    Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
    Hadd csókolják illatos köntösöd;
    Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
    Földünkre, melyet szerelmed emészt.
    Óh, ékesítsék drága ujjaid;
    Verje keblét csókod zápora; tedd
    Arany koronád bús fejére, hisz
    Szerény kontyát teérted tűzte fel!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig