https://verskucko.com

Címke: álom

  • Kaffka Margit: Híradás

    Fenn húnyik a csillag,
    Fenn ébred a hajnal,
    Tollászkodik sebten
    Sokszáz pici angyal.

    Omlása-bomlása
    Rózsafellegeknek…
    Rózsafellegekbül
    Pihe-ágyat vetnek.

    Bontják, teregetik
    Széltibe, hosszába,
    Itt is, ott is leszakadoz
    Halovány foszlánya.

    És hullong és szálldos
    A hajnali légbe,
    Úgy csapódik szép leányok
    Álmodó szemébe.

    És ihol, valahol
    Egy virágos ablak
    Orgonavirági
    Összebólogatnak.

    S egy súgja a másnak:
    – Csak halkan, csak lágyan,
    Fehér lányszobába
    Fehérhabos ágyban
    Pihegő leánynak.

    Ma vagyon az első
    Szép hajnali álma,
    Igézetes, édes
    Szerelemről való
    Boldog álmodása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Tájkép

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Hogy eklogáimat írassam szűz örömmel,
    mint csillagászok, az ég mellé költözöm fel,
    s tornyok szomszédja, ott hallgatom álmatag,
    hogy a harangzene a szélben hogy dagad.
    Kikönyökölök és nézem padlásszobámból
    a műhelyt, mely fecseg s dalolva-zengve lángol,
    a város száz torony- és kürtő-árbocát
    s a mennyboltot, melyen öröklét ragyog át.

    Jó ülni este, az ablakokban a lámpa
    és fent a csillagok születésére várva
    az eget szénfolyók útja csíkozza be
    és ránk ömlik a hold sápadt bűvölete.
    Így nézem majd tűntét nyárnak, ősznek, tavasznak,
    s ha a tél monoton estéi rám havaznak,
    ajtó s ablak fölé rakok nagy zárakat
    s építek éjszaka tündéri várakat.

    És álmodni fogok… Kék láthatár dereng szét,
    látok kertet, síró szökőkutat, medencét,
    csókos, madárdalos estét s reggeleket
    és minden gyermekit, mit az Idill szeret.
    S ha kint a Zendülés ablakom rázva tombol,
    fel se rezzen nehéz fejem az asztalomról,
    úgy eltölt a gyönyör, hogy ím: az éledő
    derűt akaratom maga hívja elő,
    s kiveszem a szívem napját s képzeletemmel
    a telet ragyogó tavasszá hevítem fel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Nem hiszek

    Egy fáradt pille ringott haldokolva
    Tar lott gallyon, barnás levél alatt.
    Sápadt falombok halovány árnyéka
    Remegve űzött őszi sugarat.

    Nagyon szomorú mese volt az élet.
    A fán már útrakészült száz madár.
    És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
    Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

    Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
    És csillagkönnyel lett tele az ég.
    Azon az éjen álmok látogattak,
    Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

    Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
    Mégis egész tündérország befért.
    – És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
    Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

    Álmodtam én már sokszor égiszépet
    És mindig fájó szívvel ébredék.
    Elég! Álmodni nem akarok többet,
    Se húnyt reményeket siratni még.

    Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
    És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
    Jöhetne már maga a boldogság is,
    Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: …a neveddel alszom el

    amikor fáradt utam
    Napot kísérve véget ér
    párnámba rejtem
    elgyötört arcomat
    karjaim a semmit ölelik
    csendben ringatom el
    árva magamat és
    …a neveddel alszom el

    üres utcákon bolyonganak
    elárvult érzéseim
    minden kapu zárva
    hiába dörömböl
    magára maradt szívem
    csak a kongó visszhang
    felel és végül
    …a neveddel alszom el

    havas hegycsúcsokon
    gyönyörű szikrák csillannak
    a fény hideg táncot jár
    mindent elborít
    a hófehér magány
    épp ilyen üres a szobám
    ahol egyedül kuporgok és
    …a neveddel alszom el

    zárt szemhéjak mögött
    a csend ül ünnepet
    szivárvány-köröket ír
    a sötétbe az álom
    nappali szavaim az imént
    itt zsongtak még
    de most egyiket sem találom és
    …a neveddel alszom el

    csodás képek billennek át
    az érzékelés peremén
    még éber létem dobog bennem
    való világom még fogva tart
    de enged már a rációból font kötél
    oszlik már a lehet, a nem lehet
    tudatom függ egy pókhálófonálon és
    …a neveddel alszom el

    az éjszaka tengere ringat,
    ölel, átkarol, hajamba túr
    fülembe súgja
    lágyan csobbanó vágy-dalát
    csókokat küldenek álmaim
    már messze visznek nyugtalan útjaim
    még hangtalan motyogok és
    …a neveddel alszom el

    hányszor lesz még, hogy
    furcsa-holdas éjszakán
    ajkamon sóvár szavak fakadnak
    sóhajaim nekiütődnek a falaknak
    és a takaró alatt vacogó testtel
    önmagamba görbült szeretettel
    magányos éjjel, helyetted
    …a neveddel alszom el

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Egy titkos éj…

    Tegnap minden sár volt még, lucsok,
    s ma virradóra szellő-fürge törpék
    csodát csináltak: szirmokat kacagtak
    és hópehelyként vígan szétsöpörték.

    Mezőre, rétre, jéggel vont tavakra,
    hogy lágyan paplan nőjön mindenütt,
    s álom-sípokként zengjenek az erdők
    amint a Hold, fény-ujjával leüt.

    Egy tündér jár most éjszakánként,
    nagy csendben, átlépve szirteket,
    s a gondnyomott, sötétlő hegytetőkre,
    ezüstcsillámú leplet hinteget.

    Egy kis manó is jár még éjszakánként,
    s hol beteg, lázas szívek alszanak
    halkan megáll, szeméből fény patakzik,
    mint békés, kedves ringató szavak.

    Álommanók, tündérek járnak éjszakánként
    s hol jégbedermedt álmok várnak, ott
    halkan megállnak, szemükből fény sugárzik,
    s elvisznek magukkal minden bánatot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szijártó Péter: Ág tetején

    Ág tetején ül a hold
    mondd a titkod gyorsan mondd
    mert ha lehullik a hold
    kiderül hogy ott se volt
    a szívemben szerelem
    akartam hogy így legyen
    túl nehéz és ha viszem
    megszakadhat a szívem

    Árok partján kóbor eb
    lettem szerencsétlenebb
    gulya, raj, és egyebek
    elbujdosok veletek
    rámtalál majd a halál
    s fia leszek, meg se vár
    se a hold, se csillagok
    s ha elmúltam: nem vagyok

    Ami marad, fenyőág
    megtelt szív, de tudd meg hát
    én hozok majd álmot rád
    szép éjszakát, jó éjszakát
    az álmodban odafenn
    közös lesz a szerelem
    s csak annyit érzel, istenem
    ezt a verset ismerem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Álmodom

    Ezüst holdfényben,
    ha kék árnyak ölelnek
    rólad álmodom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: A teli hold …

    A teli hold
    Incselkedjék véled, álmodban, kedves!
    Kedves! Ki messzi nyugszol innen, elhagyott!
    Álmodj velem, lelkemnek derűsebb fele
    S a fénymezőn, mely ablakodra süt
    Láss járni engemet, selyemruhában, gazdagon!

    A teli hold
    Vetítse most elmédbe csalfa képeit,
    Ki messzi nyugszol innen, kedves elhagyott!
    Kérlellek! Álmodj velem! – Most minden elhagyott,
    Most boldog az, ki végtelent szeret!
    … Ó boldogabb, nálam sokkalta boldogabb
    Holdfényes alakom, ki jár előtted messzi
    Szép holdvilág-mezőn s mosolygó
    Sugár-bokrétát nyújt feléd!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Tündértánc

    Tündeszárnyon jön az este.
    Álomport hint a szememre,
    párnám szövi holdsugárból,
    csodát ígér más világból.

    Beburkol bársonyba csendben
    ebbe a szép bűvöletben,
    s úgy ringat el tündérszóval,
    szava oly halk, mint a sóhaj.

    Éji tündém szárnya lebben,
    álomtáncba csábít menten,
    de elillan akkor zordul,
    ha hajnali harang kondul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A kártyás sír

    Bitang! –– kiáltja a szélvész utánunk,
    zsivány! –– sziszegi és megyünk tovább,
    s mint a gyerek, akit véresre vertek,
    isszuk az undor keserű borát.
    Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk,
    s az álmok álma csöndbe hull reája,
    és játszani kezd elhagyott szívünkben
    az életünk laterna magicá-ja.

    Látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
    látunk karácsonyt, kávés reggelit,
    és az anyánkat is, kisírt szemekkel,
    és a szemünk könnyekkel megtelik.

    És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát,
    és a sötétség járkál körülünk,
    a paplanunkat is fülünkre húzzuk,
    halálosan magunkba merülünk.
    Ilyenkor az ágy hófehér mezőin
    az életünktől borzadozunk által,
    az egyik sír, a másik átkozódik,
    a költőben fölreszket egy csodás dal,
    és akinek egy pásztor volt az apja,
    az messziről egy pásztorfurulyát hall.

    Forrás: Lélektől lélekig