https://verskucko.com

Címke: béke

  • Radnóti Miklós – Himnusz a békéről

    Te tünde fény! futó reménység vagy te,
    forgó századoknak ritka éke:
    zengő szavakkal s egyre lelkesebben
    szóltam hozzád könnyüléptű béke!
    Szólnék most újra, merre vagy? hová
    tűntél e télből, mely rólad papol
    s acélt fen szívek ellen, – ellened!
    A szőlőszemben alszik így a bor
    ahogy te most mibennünk rejtezel.

    Pattanj ki hát! egy réges-régi kép
    kísért a dalló szájú boldogokról;
    de jaj, tudunk-e énekelni még?
    Ó, jöjj el már te szellős március!
    most még kemény fagyokkal jő a reggel,
    didergő erdők anyja téli nap:
    leheld be zúzos fáidat meleggel,
    s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
    e háborúk perzselte télben itt,
    ahol az ellenállni gyönge lélek
    tanulja már az öklök érveit.

    Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
    majd lombosodnak s bennük járni jó,
    és kertjeinknek sűrű illatában
    fáján akad a hullni kész dió!
    s arany napoknak alján pattanó
    labdák körül gomolygó gombolyag,
    gyereksereg visong; a réteken
    zászlós sörényű, csillogó lovak
    száguldanak a hulló nap felé!
    s fejünk felett majd surrog és csivog
    a fecskefészkektől sötét eresz!
    Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
    Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

    Forrás: MEK (mek.oszk.hu)

  • Reményik Sándor – Az én békességem

    Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon,
    S szívembe egyszer az a béke szállna,
    Amelyre szörnyű szomjúsággal vágyom: –
    Előbb elzárnám a láda fiába.
    Tűnődve rajta, hogy ez hogy esett,
    Trónolnék vele a világ felett.
    Nagy-óvatosan körültapogatnám:
    Hogy hát igazán, igazán nem álom?
    Nem riasztja el első mozdulásom?

    De aztán végigvinném a világon:
    Testvér, testvérem, rokonom, barátom,
    Itt, itt a béke, itt van aranytálon!
    Itt, itt van mindennek a megoldása,
    Szűnjön szívetek szüntetlen sírása!

    És elrendeznék mindent olyan szépen:
    Nem volna sokkal szebb az üdvösségben.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Árpád: Ez a nap is

    Ez a nap is,
    Mint a többi.
    Elmúlt. Vége.

    Ez az est is,
    Mint a többi.
    Eljött. Béke.

    Szerény béke,
    De hálával
    Veszem ezt is,
    Jó pihenni,
    Ha az ember
    Csatát veszt is.

    Furcsa béke:
    Hallgat, talpig
    Feketében,
    Mint egy titkos
    Esti virág,
    Mely az ében
    Alkonyatban
    Nem egyéb, csak
    Néma illat,
    Mit az ember
    Behunyt szemmel
    Mélyre szívhat,
    Elmosódva,
    Álmosodva
    Nem keresve,
    Milyen lehet
    Az illatnak
    Szirom-teste:

    Szép virág-e,
    Mint az ifjú,
    Mint a pőre
    Rózsabimbók
    Hajnalszínű,
    Gyenge bőre,
    Vagy csak fáradt,
    Régi rózsa,
    Mely reggelre
    Széthull némán,
    Föld porával
    Elkeverve?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csanádi Imre: Karácsony angyalai

    December, fekete hónap,
    Lesben a pőre szelek
    Tar fákon, tar venyigék közt
    néma sötét feszeleg,
    és sárga-piros kacatokként
    kései, gyér levelek
    Megzendül a nyers elem: ujjuj!
    Táncol a dőre sereg,
    röpködne a talmi madárraj,
    csaknem szó, nem csicsereg.
    Advent szakad ágra, világra:
    már várja mind a telet.

    Üzenget a tájnak a tél,
    közeleg a kegyes Karácsony.
    Az utolsó megtűrt levél
    első cicomája a fákon.
    Fácánon őzen kósza nyulak
    ámuldoznak avítt csodákon:
    Békével töltözik a völgy,
    csönd gyűlik földünkre, bársony, –
    egyszer csak egyszer, angyalok
    szállnak alá zizegő szárnyon,
    fehér, fehér lesz, minden fehér, –
    kivirágzik minden madárnyom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: Karácsony

    Ma tán a béke ünnepelne,
    a Messiásnak volna napja,
    ma mennyé kén’ a földnek válni,
    hogy Megváltóját befogadja.
    Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék
    szívükre mind az emberek –
    de nincs itt hála, nincs itt béke:
    beteg a világ, nagy beteg…

    Kihűlt a szív, elszállt a lélek,
    a vágy, a láng csupán a testé;
    Heródes minden földi nagyság,
    s minden igazság a kereszté…
    Elvesztette magát az ember,
    mert lencsén nézi az eget,
    megátkozza világra jöttét –
    beteg a világ, nagy beteg…

    Ember ember ellen csatázik,
    mi egyesítsen, nincsen eszme,
    rommá dőlt a Messiás háza,
    tanítása, erkölcse veszve…
    Óh, de hogy állattá süllyedjen,
    kinek lelke volt, nem lehet!…
    Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
    beteg a világ, nagy beteg!

    Forrás: Ady Endre összes versei

  • Christina Georgina Rossetti – Nyugalom

    Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
    édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
    Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
    és mennyi vad röhej száll szerteszét.

    Nincs néki immár kérdés és beszéd,
    boldog hiány takarja e talajban.
    S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
    a hallgatás oly üdv, akár az Ég.

    Homály emelje, fényes délnél élőbb
    és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
    A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.

    Dajkálja az öröklét hajnaláig
    mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
    érezze azt, nem is tartott sokáig.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Magda: Vissza az emberig

    E vad tavaszt, mely kelleti magát,
    s fejét simítja térdemen,
    rácson keresztül, csontjaimon át
    elemzi a gyanakvó értelem.
    Ám a napok feküsznek karikában
    jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
    kioltotta babonás foszforát
    szeme mélyén: alszik a hét menyét.

    Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
    eloldozta nyakörvét, elhagyott,
    fut a magány idegen utakon,
    nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
    Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
    feléhajol, szimatol ösztönöm,
    vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
    boldog a boldogok között.

    Te, ki pilláid szép ívén
    sorsomat húnyod s emeled,
    hánts ki e szűkölő örömből,
    lendítsd meg lendületemet!
    Bogozz ki a hálós gyanúból,
    mit születésem rám kötött,
    forraszd be újra a világba
    nyugtalan köldököm!

    Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
    s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
    Öt ujja van, – öt földrész –, mint nekem,
    szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
    Segíts fel indák s állatok fölé,
    kikhez lehúzott az alig
    túlélt iszony a gyilkosok közül:
    emelj vissza engem az emberig!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Reviczky Gyula: Karácsonykor

    A zúgolódás, gúny, harag
    Rég halva már szivemben.
    Egy szóval sem panaszkodám
    A kis Jézuska ellen.
    Nem vádolám balgán azért,
    Hogy engem kifelejtett.
    Hogy nem hozott ajándékot,
    Szemem könnyet nem ejtett.

    Lelkem nyugodtan, csöndesen
    Átszáll a nagy világon.
    Imádkozom, hogy Jézusom
    Minden szegényt megáldjon.
    Ágyamra dőlök s álmodom
    Egy régi, édes álmot:
    Boldog, ki tűr és megbocsát,
    S ki szenved, százszor áldott!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Babits Mihály: Ne ily halált, ne ily harcot!

    Nem kell nékem örök béke
    (meglesz majd a temetőbe’).
    Örök harc a kívánságom,
    de nem ahogy tegnap láttam
    hivatalos-kényszeredve,
    kinek nincs is semmi kedve,
    gyávaságból s alázattal
    elmenni egy szolga-haddal;
    ölni ismeretlen testvért,
    aki bennünket nem is sért,
    mert – bár közös minden eszménk –
    ellenségnek kinevezték;
    parancsszóra halni végül
    cél nélkül és haszon nélkül
    kutyamód és árokmélyen –
    még a kutyát jobbnak vélem,
    mert ki tudná ránevelni
    ártatlan ebtársát ölni?

    Ne ily halált, ne ily harcot
    adjon Isten a magyarnak!
    Elég soká volt élete
    játék mások kezeibe’:
    ne legyen már többet játék!
    Legyen eztán a magáé!
    Harcolja meg, ha van harca,
    igazságát föl ne adja,
    mert a föladott igazság
    a világ testén sebet vág.

    De senki se szálljon hadba,
    ha egy angyal nem ragadja
    saját hittel, saját célért,
    s csak ha önkényt adja vérét
    és nem gyávaságból bátor,
    hanem angyala szavától.
    Nem kívánok örök békét,
    csak a gyáva harcok végét.

    Szent áldozat ez az élet,
    ha igaz szívvel fecsérled,
    de amelyért kényszer-vér folyt,
    a zászlón szenny lesz a vérfolt.
    Ne szűnjenek hát a harcok:
    magam is zászlókat tartok.
    Hogy lehetne béke boldog
    míg a tiprott jog sikoltoz?
    Hisz a sikoltás a csendben
    hangzanék még rémesebben.

    De csak az álljon ki sorba,
    kit angyala küld a harcba,
    s ha kincsét oltárra hozza,
    ne a más vérét áldozza!
    Tisztelje a más békéjét,
    ki halni kész az övéért:
    akkor csupa hős ví harcot,
    angyalok tartják a pajzsot

    és az Isten újra ránk néz
    felhőkből mint generális
    és így szól a szívek nyelvén:
    „Béke és harc mind az enyém!
    Jó katonám, hű zsellérem,
    fegyveretek elcserélem.
    Béke lesz az igaz harcból:
    de a béke tovább harcol.
    Új csata, más kard, új tábor,
    új csillagban győztes sátor!
    Nem kell nékem örök béke,
    csak méltóbb had szövetsége.”

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • Jókai Anna – Ima Magyarországért

    Öregisten, Nagyisten
    nézd, hogy élünk itt lenn
    katlanba zárva
    csodára várva
    csöbörből vödörbe magyarok.
    Itt élünk se élve se halva
    hurrá a vödörben hal van
    süthetünk szálkás kis pecsenyét
    a friss húst viszi már a fürge menyét
    körben a bozótból
    ragadozók szeme villog
    az elhevert csordákon
    áldozati billog.
    (csitt, csak csendesen, ne kiálts,
    mormold csak, mormold az imát)

    Öregisten, Nagyisten
    ha Te nem, ki segítsen?
    Sovány lakomára
    nohabort kínáltak
    s akik ezt megitták
    bódultakká váltak.
    (… csak csendesen, ne siránkozz,
    halkan szólj elkábult hazánkhoz)

    Öregisten, Nagyisten
    érted sóvárog ma minden
    akik hortyognak szanaszét
    vagy éberen vigyáznak
    síkos savas eső alatt
    biz egyformán áznak.
    (… csak csendesen, mind aki lázad,
    báránybőr jelmezben figyelik a házad)

    Öregisten, Nagyisten
    erősíts a hitben
    hogy ami késik
    azért el nem múlik
    él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
    (… csak csendesen, nem használ a lárma,
    mostohaszülők közt még árvább az árva)

    Öregisten, Nagyisten
    más remény nincsen
    mint igazad, kegyelmed
    hogy Te szabj végül rendet
    maradék országnak
    adj életes kedvet
    a lecsonkolt többit
    gyógyítgasd ne engedd
    önnön gyilkosává válni –
    haza kell találni!
    (… csak csendesen, mert vád alá vesznek,
    jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

    Öregisten, Nagyisten
    nem hoztak, de vittek
    a vak lóra azt hazudták bátor
    suba alatt kupec lett a pásztor
    műdalokkal altat nejlonfurulyája
    dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
    (… csak csendesen, ne élvezd a táncot,
    csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)

    Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
    hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
    fulladunk a füstben a folyónkban cián
    sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
    mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
    hóhér a halottal cinikusan békül
    dús szobákban álparasztok
    a búzát égetik ők nem harasztot
    melósvezér nyüszít, uszít
    munkásember helyben fut itt
    a hajléktalant rendőr verte
    shoppingcenter országszerte
    mocskos pénznek nincsen szaga
    gaztól rabolt s gaz lett maga
    és a művész? búsan kérded
    megvették a tehetséget
    sirasd őket Ősi Anya
    zsoldospénznek sincsen szaga
    (… csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
    végtelen időben mindenkit megtérni)

    Öregisten, Nagyisten
    kit kövessünk s kit nem?
    Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
    hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
    a reánk szabott leckét beteljesíthessük
    gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
    nácítudat, bolsitudat
    csak álarc a Szörnynek
    egyképp meggyötörtek
    lám egymásra törnek
    gonosz század elment
    nehéz évek jönnek
    melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
    biztass hogy a testvérharc megszűnhet
    göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
    édes hazánkat annak is kellős közepébe
    a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke…
    Annyi gyalázatos koron át
    őrizd meg számunkra misztikus koronád.
    (csak csendesen, akinek füle van, hallja;
    a látónak látható, hasad az Ég alja)

    Öregisten, Nagyisten
    mit akarjunk s mit nem:
    törvényed vezessen
    hogy e kis nép oda ne vesszen
    át ne lyukadjon helyünkön a térkép
    ki ne radírozzon a világi lét végképp
    serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
    kend meg könnyektől elhomálylott szemét
    küldd le a magasból újra e véres-veres földre
    tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
    (A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
    – hiszen az életünk hovatovább ráment –
    mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

    Forrás: FB – Szeretem a verseket