https://verskucko.com

Címke: Bella István

  • Bella István – Suttogások

    S ha fiú lennék? – Akkor is szeretnélek.
    – És ha te lány? – Akkor is.
    S ha mondjuk rét? – Kiscsikó, legelnélek.
    – És ha por? – Porod is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István – Ha égek, elégek

    Bach Esz-dur szvit triójára

    Ne szólj, ne közelíts!
    Nem hó hull, tűz esik.
    Elfúlok,
    meggyúlok,
    fölgyújtnak szemeid.

    Ha szó, majd elakad,
    ha hó, majd elapad,
    elhulló,
    lehulló
    csillag a derekad.

    Oly jó, hogy újra vagy.
    Forró
    szavaidtól
    kigyullad a nap.
    Hajnal, hajnalj!
    És soha el ne hagyj!

    Ha hó volt, leesett.
    Ha szó, a közeled.
    Ha égek,
    elégek,
    éljek:
    nézzem a szemed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Nélküled

    Nélküled lelassul a szívem
    Nélküled nem ismerek magamra
    Nélküled csak nézek magamra
    tűnődök, honnan ismerem.

    Nélküled nem is én vagyok
    csak valaki lézeng helyemben
    ki voltam, – lakhelye ismeretlen
    másik földrészre távozott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Most csak

    Most csak melléd fekszem és nézlek,
    de nem szememmel, nézlek a számmal,
    nézlek bőrömmel, kezemmel,
    nézlek kigyúló szempillámmal.

    Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
    A föld az eget így betűzi.
    Így tapogatják világtalan fények
    csillagok borzongó betűit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Mint erdők

    Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
    a társadalomba, biológiába,
    s halált tűzve a puska tusára
    őrzi az anyag szíved és

    szerelmekkel fölcicomázva
    sír tested fegyvertelen, árva,
    milliárdnyi köztársasága
    – nincs számodra üdvözülés,

    örülj, hogy bennem megszülethetsz,
    hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
    van-e – fegyencnek a fegyenchez –
    szívemhez, számhoz más közöd?

    Gyűlölködhet a rügyre virága,
    a gyökér gyűlölködhet magvára,
    gyűlölködhet a mag magára
    – bennem magadat gyűlölöd.

    Mint erdők, egyetlen magházba,
    apámba, anyámba vagy zárva,
    oly időtlen mélyre leásva
    – hogy félek tőled, ha rád tekintek,

    mert ez is és az is kegyetlenség,
    ha szeretsz életre-halálra,
    s nem latolgatod, mi az ára
    – csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Bella István: Csönd

    És majd besüpped az ég,
    megroskad, összetöpped,
    s mint elhagyott sírokon,
    elgazosodik a földön az éj.

    Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,
    mert nem lesz, mi mérje a csöndet,
    csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.

    Hol lesz akkor barátom a porhadt
    temetők nyugalma, lesz-e ember,
    síró nénike a fák közt, mekegő
    kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?

    Lesznek-e méhek?
    Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást
    elmúlássá szelídíti?

    Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben
    döglegyek, keselyűk, hollók
    – zajtalan keringő bolygók –
    a Föld felett.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Mint erdők

    Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
    a társadalomba, biológiába,
    s halált tűzve a puska tusára
    őrzi az anyag szíved és

    szerelmekkel fölcicomázva
    sír tested fegyvertelen, árva,
    milliárdnyi köztársasága
    – nincs számodra üdvözülés,

    örülj, hogy bennem megszülethetsz,
    hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
    van-e – fegyencnek a fegyenchez –
    szívemhez, számhoz más közöd?

    Gyűlölködhet a rügyre virága,
    a gyökér gyűlölködhet magvára,
    gyűlölködhet a mag magára
    – bennem magadat gyűlölöd.

    Mint erdők, egyetlen magházba,
    apámba, anyámba vagy zárva,
    oly időtlen mélyre leásva,
    – hogy félek tőled, ha rád tekintek,

    mert ez is és az is kegyetlenség,
    ha szeretsz életre-halálra,
    s nem latolgatod, mi az ára
    – csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Bella István: Hívogató

    Madaram, madaram,
    hova hullsz, hova szállsz,
    mi ez a magasan
    sólymozó zokogás,

    mi ez a hajnalig
    vetkező vízesés,
    élni se, halni se,
    szakadó szívverés,

    nézem az arcodat,
    s kétkedve kérkedek,
    széthulló arcomat
    tartja-e még kezed?

    Madaram, madaram,
    hova hullsz, hova szállsz,
    mi ez a magasan
    sólymozó zokogás?

    Barnuló, nagy rögök,
    szemem földje helyett,
    lennék kék örömöd,
    szitakötő szemed,

    elmásolnám magam:
    ne legyek barna lomb,
    megmásítnám magam:
    csak nézz rám, hajnalodj!

    Madaram, madaram,
    hova hullsz, hova szállsz,
    mi ez a magasan
    sólymozó zokogás?

    Takard be szememet,
    vakságom bevakold,
    félelem fenyeget,
    véremmel hál a hold.

    Itt vagyok, itt vagyok,
    szálló mezőtüzed.
    Szíthatod, szidhatod,
    kihalok nélküled.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Bella István – Szebbnek szültél

    Együtt születhetett szívem
    szíveddel, ezért vagy ilyen,

    mint én, mert ugyanaz a fa
    ágán sarjadtunk valaha.

    Ugyanaz, ugyanaz a vér
    vert arcodért, vert arcomért.

    Ugyanaz, ugyanaz a tej
    delelt melleden, mellemen,

    s az a kéz, ugyanaz a jobb
    etetett meg és mosdatott.

    Hát milyen álnokság, mi volt,
    mi tőled így elpusztított?!

    Mit vétett, mit vétkezhetett
    szívem, hogy így száműzetett

    tőled, hogy csak találgatom,
    ki vagy, honnan vagy rokonom.

    A hang, a hangod ismerős,
    itt volt a torkomban előbb,

    s ahogy beszélsz, a haj, a szem
    – jaj istenem, jaj istenem,

    madár, csak madár szólhat így,
    mikor hullatja tollait. –

    S ahogy lépteid hallani,
    bennem lépdelt így valaki.

    De rád néz és fölujjong kezem:
    Te vagy kezem! Te vagy kezem!

    Rád néz és fölujjong a szám:
    Arcod hazám. Szemed hazám,

    és minden szerv: külön, külön
    beszél, beszél: öröm, üröm

    fagy, kín, elkezd kiáltani:
    Magad magamnak vallani.

    Hallgasd csak, milyen hangzavar,
    gyöngyzörej, jéghang, csodajajj.

    Hajnal bánata, születés,
    gyöngyvirág-verítékezés.

    És mind szólal, és mind beszél,
    a sírás, a csukló nevetés.

    Tenned kéne már valamit,
    el kéne halkulni kicsit,

    halkulni, arcvonásnyira,
    csupáncsak dobbanásnyira,

    csak te halld, csak te értheted:
    éltem és csak most éledek.

    Hát szólj rám: ne mondja ki szám:
    Szebbnek szültél, mint az anyám!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Bella István – Mire meglelnek

    A csönd, a hallgatás nagyobb világ,
    hogysem egyedül cipelni lehetne,
    nagyobb földrész a szerelem,
    hogy egyedül bejárni lehetne,

    éhesen, világra éhesen
    nyílt tájaidra így vetődtem,
    bejárni ami kénytelen,
    visszatalálni szülőföldem,

    a vér nádasa lobog itt,
    ártatlan vizek, tükröző nyárfák,
    zsombék-öl, fű-haj boldogít,
    egy tükör nekem adja árnyát,

    hogy vissza ne találjak, esik,
    s elmos mindent a nyomomban
    hulló csillagok keresik,
    s hiába, azt, aki voltam,

    mire meglelnek – nyár vagyok,
    és ősz és tél és újra lángzó
    tavasz, mert beléd változok,
    földem, vándorló virágszóm.

    Forrás: Szívzuhogás