https://verskucko.com

Címke: csend

  • Dsida Jenő – Minden nap esttel végződik

    Minden nap esttel végződik.
    Minden zaj csenddel végződik.
    Minden valami semmivel végződik
    és holt betű lesz minden fájdalom.

    Csukják itt is, ott is az ablakot,
    értelmetlen sötét zsalu-szemek
    ölelik magukba arcomat.
    Minden nap estével végződik.

    Kaput keresek, hol nem áll angyal,
    egy szemet, mely nyitva maradt
    s azt mondja nekem: értelek.
    De minden zaj csenddel végződik.

    Ilyenkor a templomokat is bezárják,
    az Isten magára csavarja
    gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
    minden valami semmivel végződik.

    Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
    a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
    a tücsök ciripel. Este lett.
    S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

    Forrás: www.eternus.hu – Dsida Jenő versei

  • Hatos Márta – Tarts meg magadnak

    Gyulladnak csaló, villanó fények,
    Millió szeme virraszt az éjnek:
    Betűk kattognak, bús szavak fakadnak…
    Tarts meg Magadnak!

    Legyen bár tiéd a világ kincse,
    És utadat virágszirom hintse,
    Ha téged talán mások is akarnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
    Életed immár sötétnek látod?
    Elsodor vad ár? Felhők szakadnak?
    Tarts meg Magadnak!

    Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
    Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
    Polipkarja van a bűnnek, s a bajnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
    Napod kelőben vagy leáldozott,
    Fejedre babér hull vagy eltaposnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János – Ohajtanék én…

    Ohajtanék én egy csöndes tanyát,
    Derült együ völgy nyájas kebelén;
    Hová e hánykodó világ zaját
    Elvétve hozná a szél csak felém,
    Mint messze tenger zúgó moraját,
    Mely lassan elhal a puszták szelén.

    Ott ringatóznék balzsamos ölén
    Az ifju álom s a játszi remény;
    Nem volna gondom senkire se’ gond,
    Nem érne el dicsőség, semmi gond;
    S ha szívem olykor el-elmerengne,
    Megpihenne a természet ölén.

    Nem bántana ott senkinek haragja,
    Nem csábítana hiú dicsőség,
    Nem hajszolna se vágy, se kény, se rangja
    Az embereknek, e zajos csaták;
    Ott volna lelkem mindig önmagával,
    S békében élne sorsával.

    De nem lehet… mert a sors más útra hajt,
    S az ember él, küzd, tűr és remél;
    S míg el nem dől a végső számadás,
    Viselni kell a földi terhet még.

    (1851)

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Rainer Maria Rilke – A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Forrás: Tandori Dezső fordítása

  • Gámentzy Eduárd – Valamit mondanék

    Valamit mondanék halkan,
    Belesúgnám Isten fülébe!
    Úgy, hogy más senki ne hallja,
    És ő is csak épphogy megértse.

    Mondanám szelíden, lágyan,
    Ahogy a búzamezők dőlnek.
    Ahogy a kalász suttogja
    Háláját, az éltető földnek.

    Hát én is úgy… lehajtott fejjel,
    Mint sötét fenyvesek virága,
    – Vágyom a fényre, – a szóra!
    S akkor, már nem éltem hiába.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Csendes eső

    ISTEN szomorú tekintete
    EMBERT keres a FÖLDÖN

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Megint csupa kérdés

    Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
    az új semminél, mely valaminek tudja magát?
    Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
    önmagukra ébredniök az élet ágyán?

    Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
    olyan kapút, melynek csak egyik pántja
    sok ezer fekete mérföld?
    Téli estéken keservesen énekelve,
    őseink és dédunokáink hajából
    miért fonjuk az élet hosszú kötelét?

    Miért faljuk fel egymást
    akkor is, ha nem vagyunk éhesek,
    s miért pattan fel gőggel a gerincünk,
    ha végigütnek rajta?

    S miért nem akarunk lefeküdni ősszel
    hullott levelek közé, mint aszott szemét
    a seprű alá?
    Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon
    a forgószelek tátongó sodrába?

    S miért lát kicsivel többet az ember,
    ha csöndesen ül egy percig… így…
    s behúnyja a szemét?…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke: Íme a kertek

    Íme a kertek, mikben hiszek még,
    mikor halványul mind a virág,
    kihúny a lomb s a kavicsra esték
    csendje csobog a hársakon át.

    Egy hattyú úszik a tó vizén fel-le,
    gyűrűk redőit hajtva szét,
    csillámló szárnnyal hozza sietve
    az elmosódó parti fövenyre
    a szelíd holdsugár ködét.

    Fordította: Fodor András

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – A fényességes angyal is

    Emlékezés egy világháborús karácsonyra

    Az égbolt elsötétedett.
    S akár a végítélet
    zord fellege tört volna ránk,
    a föld is oly sötét lett.

    Gyermekszívünk is oly nehéz!
    A házak és a kertek,
    az egész törékeny világ,
    éreztük, velünk reszket.

    Aztán a roppant csöndön át,
    puhán és észrevétlen,
    a hangtalan meginduló
    és puha hóesésben,

    akár a fényes pelyhek is
    vigyázva földet értek,
    a fényességes angyal is,
    ő is a földre lépett.

    Forrás: Szeretem a verseket