https://verskucko.com

Címke: csend

  • Juhász Gyula: A színész halála

    Alszik. A maszkja már halotti maszk,
    Mely némán a nagy semmiségbe dermed,
    Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,
    Töprenkedést és tomboló szerelmet.

    Száz arca volt. Mindig más, mindig új,
    Övé volt minden mosolygás, kesergés,
    Most minden arc szelíden elsimul
    S az arcon nem marad többé jelentés.

    Ez az igaz. Most ő maradt maga.
    A deszkák fénye mind elhamvadott.
    Négy deszka közt az örök fény ragyog.
    Ez az igaz. Ő eltalált haza,
    Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,
    Ahol örökké minden egy s igaz.

    Forrás: nem került megjelölésre

  • Reményik Sándor: Üres templomban

    Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
    Az üres templomba besurranok.
    Egy lélek, aki Istent látogat.
    A szentek komoly arca rámragyog.
    Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
    És mise sincs, se karinges papok,
    Az oltáron két öröklámpa ég,
    Az Istenemmel egyedül vagyok.

    A templom üres, a lelkem tele.
    Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
    Itt állok, szemben állok Ő vele
    S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
    Állok, térdte nem hajt a vágy hatalma
    Csak fürkészem a nagy Akaratot;
    Úgyis addig állok, míg Ő akarja
    S ha nem akarja: összeroskadok.

    Olyan végtelen áhitat fog el,
    Mintha erdőben néznék csillagot,
    Ahol az örök, ős csend ünnepel,
    Pedig – csupán egy templomban vagyok.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Keresni fogsz

    Különös táj lesz, sűrű lesz a csendje,
    csak mélabúd halálos húrja szól.
    Beleijedsz a süket végtelenbe,
    keresni fogsz, és nem leszek sehol.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ismeretlen szerző – Rohanunk, mintha életünk késnénk le

    Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
    ha öt perccel később érünk oda,
    szélünk egymás mellett úgy megyünk el…
    egymás szemébe nem nézünk soha,
    futunk. Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
    már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.

    Nincsenek már azok a régi ünnepek,
    mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
    s áldott némasággal várták az éjszakát,
    szent hittel hitték Betlehem csillagát,
    és imádkoztak együtt, szeretetben,
    Miatyánk, Miatyánk, ki vagy a mennyekben…

    Nincs már az a régi boldog áhítat,
    mit a karácsony nyugalma áthat,
    csak futunk, csak futunk,
    s az életünk utol mégsem érjük,
    futva, rohanva el sosem érjük…
    mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
    egymáshoz szólva, szépen, csendesen.

    Forrás: Szeretem a verseket
    r

  • Kosztolányi Dezső – Szerenád

    A kormos égből lágy fehérség
    szitálja le ezüst porát.
    Dideregve járok ablakodnál
    a hófehér nagy úton át.

    S amint megyek itt éji órán,
    lépésem mégse hallható,
    mert zsongva, súgva és zenélve
    halkan szitál alá a hó.

    S körülvesz engem zordon árnyat
    egy hófehér szelíd világ:
    angyalpárnáknak tollpihéje,
    zengő, szelíd melódiák,

    habpárna selymén szunnyadó arc,
    mint angyalok fényszárnya ó,
    minek szelíded altatóul
    halkan zenél a tiszta hó.

    Oly mély a csend, a város alszik,
    mind járjatok lábujjhegyen!
    Pihék, zenéljetek ti néki,
    hogy álma rózsásabb legyen.

    Egy hófehér hálószobává
    változz át csöndes utca, ó!
    Fehér rózsákként hullj az éjben
    reá, te szálló, tiszta hó!

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – A tékozló fiú keresése

    Itt lakott kétségtelenül.
    Látod? Látom,
    a mi fiúnk.

    Ülj az ablakba, nézd a házakat,
    aztán a szobát, falakat,
    a jégveremnél hidegebb
    éléskamrát, mosdóhelyet.

    Most pedig induljunk haza.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduard – Egy pillanat…

    Most minden egy kicsit megáll,
    Most nem mozdul a láthatár,
    Még van időd, hogy észrevedd!
    – Még láthatod!… Még nézheted!

    A szél titokban megpihen,
    Fülembe súg… Én elhiszem
    És megsimítom szárnyait,
    Mint szív a lélek álmait…

    A mozdulatlan ég alatt,
    A mozdulat egy pillanat
    Múlva újra visszatér,
    Már rügy fakad, már minden él!

    A tölgyfa lombja megremeg,
    Mint álmából a kisgyerek
    Úgy ébred fel a nagyvilág!
    – Csak én aludnék… még tovább!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály – Halavány téli rajz

    Milyen fehér csöndesség ez!
    Messze házunk télben ül.
    Gyere az ablakhoz, édes!…
    Csókolj meg és nézz körül!

    Süt a nap, elállt a hó már,
    mégis pelyhek hullanak:
    puhán, halkan, pehelymód száll
    pillanat és pillanat.

    Gyere, édes, az ablakhoz,
    tekints szét az udvaron!
    Nézd, a friss, a lágy, a vaskos
    szőnyegen még semmi nyom!

    Csak a kis szolgáló lába
    rajzolódik halavány,
    s elvész, mint a Szaharába
    egy zarándok karaván.

    Szalma közt fagyottan áll a
    kert füzes mélyén a kút
    intve dermedt jégszakálla
    hogy az év, mint óra, fut.

    Jertek apró, jertek sűrű
    pillanatok pelyhei
    jobban mint e szalmagyűrű
    szívünk kútját védeni.

    Milyen furcsa füstünk árnya
    a túlsó tető haván:
    mintha távol emlék szállna
    rokon szívbe tétován.

    Ki gondolhat ránk e csöndben,
    míg körülvattáz a hó?
    Titkos lánc nyúl át a földön
    Összekötve, aki jó.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY

    Aranylanak a halvány ablakok…
    Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
    fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
    a hósík messze selymesen ragyog.

    Beszélget a kályhánál a család,
    a téli alkony nesztelen leszállott.
    Mint áldozásra készülő leányok,
    csipkés ruhába állanak a fák.

    A hazatérő félve, csöndesen lép,
    retteg zavarni az út szűzi csendjét,
    az ébredő nesz álmos, elhaló.

    S az ónszin égből, a halk éjszakában
    táncolva, zengve és zenélve lágyan,
    fehér rózsákként hull alá a hó.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jim Morrison: Senkiföldjén

    Badarka fordítása

    Megszülettem és halálra
    ítéltél.
    Nem hibáztatlak.

    A tested dolgozik naphosszat,
    a kezed megágyaz éjszakára,
    a lelked fárad, sose pihen
    és már te sem mosolyogsz.
    De nem hibáztatlak
    a fájdalmaimért.

    Az áruházakban, a parkokban
    üvöltsünk bármilyen hangosan,
    szótlanul szenvedünk
    itt, a senkiföldjén.

    Forrás: Lélektől lélekig