https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Johann Wolfgang Goethe

    Vándor éji dala

    (Wanderers Nachtlied)

    Eredeti szöveg (német)

    Über allen Gipfeln
    Ist Ruh’,
    In allen Wipfeln
    Spürest du
    Kaum einen Hauch;
    Die Vöglein schweigen im Walde.
    Warte nur, balde
    Ruhest du auch.

    Magyar fordítások

    Kosztolányi Dezső fordításában

    A vándor éji dala

    A szikla-tetőn
    tompa csönd.
    Elhal remegőn
    odafönt
    a szél lehellete is.
    Madárka se rebben a fák bogára,
    várj, nemsokára
    pihensz te is.

    Szabó Lőrinc fordításában

    Vándor éji dala

    Csupa béke minden orom.
    Sóhajnyi szinte a lombokon
    a szél s megáll.
    A madár némán üli fészkét.
    Várj, a te békéd
    sincs messze már.

    Kányádi Sándor fordításában

    A vándor éji dala

    Minden bércen néma
    csönd van;
    egy-egy levél ha
    még moccan.
    Ültek a kis
    madárkák is el mind a fákra.
    Már nincs sok hátra,
    s pihensz te is.

    Tóth Árpád fordításában

    Vándor éji dala

    Immár minden bércet
    csend ül,
    halk lomb, alig érzed,
    lendül;
    sóhajt az éj.
    Már búvik a berki madárka,
    te is nemsokára
    nyugszol, ne félj…

    Dsida Jenő fordításában

    Vándor éji dala

    Csúcson, élen hallgat
    az éj.
    A lombfuvallat
    is csekély
    sóhajnyi nesz;
    fészkén elült a madárka.
    Várj – nemsokára
    te is pihensz.

    Móricz Zsigmond fordításában

    Ott nyugszik a csúcsokon
    a csend.
    És itt a lombokon
    alig leng
    szellő, ha sejted is.
    Az erdőn is hallgat a kis madár,
    várj csak, nemsokára már
    megnyugszol te is.

    Forrás: Kedvesch versek
    Eredeti nyelv: német
    Műfaj: líra
    Szerző: Johann Wolfgang Goethe

  • Kaffka Margit – Fényben

    Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
    Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
    Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
    És ősz fejemmel magam maradok.

    Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
    A darvak búcsúzása idején
    Ráérek majd jövők titkát keresni,
    S borongva sírni emlékek ködén.

    De ki töpreng édes tavaszi reggel
    Fagyos pusztákon, hulló levelen, –
    Mikor csillámos, szőke napsugárral
    Végigragyogja útját a jelen…

    Forrás: Kedvesch versek

  • Omár Khajjám – Négysorosok

    Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
    s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
    Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
    Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

    Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
    hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
    Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
    vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

    Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
    Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
    S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
    én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.

    Szellőben veszti köntösét a rózsa,
    pedig vidít fülemülét a rózsa.
    Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
    földből fakadt és földdé lett a rózsa.

    Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
    ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
    Szerelem nélkül záruló napodnál
    eltékozoltabb nap részedre nincsen.

    Ha testünkből a puszta lélek elszáll,
    testünkre téglaépítményt kapunk már,
    s a más testére épülő halomhoz
    haló porunkkal hozzájárulunk már.

    Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
    Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
    Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
    mégis szégyentől sírok. Mit tehetnék?

    Forrás: Kedvesch versek

  • Adolf Meschendörfer – Erdélyi elégia

    Másképp zeng a kút itt, másként fut az idő.
    A csodálkozó fiú korán borzongva nő.
    Apák csontja porlik a kriptafal mögött,
    egyre csak hullnak az órák, hulló kövek fölött.

    Kapun a címert látod-e? Elfonnyadt rég a kéz.
    Népek jöttek és mentek, nevük semmibe vész.
    De holtak felett arat az istenadta nép,
    s míg szőlőhegyére tart, közben sírokra lép.

    Más a március íze, a széna szaga más,
    másképpen cseng a szív szava s a hűségvallomás.
    Vörös hold, számos éjen egyetlen hű barát,
    megsápasztja az ifjak naptűzte homlokát,

    belengi, mint a nagy halál borzongató szaga,
    mint zöldes alkonyatban a tölgyfa bölcs szava.
    Érces ragyogással futnak az évek elő,
    szeptember érkezik már. A fürtöt érlelő.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Fecske Csaba – Két kis vers

    Lennél-e béka,
      sás tövén,
        nád tövén?

    Föléd hajolna
      nyári éj,
        őszi éj

    Ragyogna néked
      csillag és
      telihold

    Elfelejtenéd
      örökre
        ami volt –

    Vágytál-e lenni csillag, valaha,
    Kinek a tükre házak ablaka,
    Ezüstös fénye anyja ősz haja –
    Szárnya hiába, sosem ér haza

    Forrás: index.hu / Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc – Téli fák

    Hegynek vitt az erdei út.
    Megálltam. Vacogtak a fák,
    jobbra-balra messze kinyílt
    szemeim előtt a világ:

    a táj, mint vén agy vértelen
    eszméi, úgy levetkezett
    és nem maradt belőle, csak
    a csontváztiszta szerkezet.

    Tél volt és csönd, még semmi hó,
    az esti köd gyűlt és oszlott.
    Az elmúlt nyárnak a halott
    jelen csak kísértete volt

    s az élt, a múlt, mikor arany
    sípot fújtak itt a rigók,
    a zöld nyár, melynek hűlt helyén
    most füstként szürkült a bozót.

    Kísértet voltam én is a
    felboncolt és kipreparált
    erdőben: szinte csontomig
    éreztem a csupasz halált.

    – Fa vagyok én is, ágbogas
    csontváz! – és éreztem a gúzst
    s hogy az idő hogy marja le
    rólam is a lombot, a húst.

    Soká és mozdulatlanul
    álltam ott a dermedező
    csöndben… És lepattant egy ág
    és megmoccant a temető.

    Fölnéztem: – No, menjünk… – De most
    rám fogta ezer fekete
    vasvilláját és körülállt
    a halott vázak erdeje.

    – Nono! – ráztam fel magamat
    és megindultam, és mire
    elértem az első házakat,
    átjárt az élet melege,

    de tovább is, egész úton
    láttam még, hogy a ködön át
    hogy döfködtek felém fekete
    szarvaikkal a téli fák.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Árpád: Ez a nap is

    Ez a nap is,
    Mint a többi.
    Elmúlt. Vége.

    Ez az est is,
    Mint a többi.
    Eljött. Béke.

    Szerény béke,
    De hálával
    Veszem ezt is,
    Jó pihenni,
    Ha az ember
    Csatát veszt is.

    Furcsa béke:
    Hallgat, talpig
    Feketében,
    Mint egy titkos
    Esti virág,
    Mely az ében
    Alkonyatban
    Nem egyéb, csak
    Néma illat,
    Mit az ember
    Behunyt szemmel
    Mélyre szívhat,
    Elmosódva,
    Álmosodva
    Nem keresve,
    Milyen lehet
    Az illatnak
    Szirom-teste:

    Szép virág-e,
    Mint az ifjú,
    Mint a pőre
    Rózsabimbók
    Hajnalszínű,
    Gyenge bőre,
    Vagy csak fáradt,
    Régi rózsa,
    Mely reggelre
    Széthull némán,
    Föld porával
    Elkeverve?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Radnóti Miklós: TÉLI NAPSÜTÉS

    Az olvadt hó beroskad
    és szertesündörög,
    kondérok gőzölögnek,
    mint bíbor sült-tökök.

    A jégcsap egyre nyúlik,
    a csöppje már nehéz,
    egy-egy kis tócsa pattan
    s szelíden égre-néz.

    S ott fönn az égi polcon
    hátrább csúszott a hó,
    kevés beszédű lettem
    s ritkán vitatkozó.

    Ebédre várok-é, vagy
    talán meg is halok?
    lélekként szálldosom majd
    horzsolván éjt s napot?

    Árnyékom rám tekint, míg
    borong a téli nap.
    Kincstári sapka rajtam,
    a nap fején kalap.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső: Délutáni álom

    Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
    és fölriadok most szíven-ütötten.
    Jaj e halálos, ájult délutánban,
    az álom alagútján merre jöttem?
    Nagy a kezem, halántékom deres már,
    s játékaim még itt vannak köröttem.
    Hol az anyám? Hol az anyám? Segítség.
    Ötven leszek már. Nemsokára ötven.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Fekete István: Tél

    Cinkék járnak a szívem ablakára,
    a madárkákat már régen etetem,
    de most már néha gondolkodni kezdek,
    meddig tart vajon az életem?

    Meddig tart kint a tél, belül a meleg?
    Szívem mikor fog elsötétülni?
    És vágyaim utolsó szép madara
    mikor fog búsan elröpülni?

    Forrás: Fekete István versei