Szél kapdos a gyertyalángba:
nyugtalan a rózsa árnya
a falon.
Imbolygok, mint árny a falon;
mire vágyom, azt se nagyon
akarom.
Egy-egy nyugodt pillanatot
életemben ha még kapok:
jutalom,
amiért – bár mit se várva –
időzöm, mint rózsa árnya
a falon.
Forrás: Lélektől lélekig
Mi lesz velünk ha nem leszünk
ha mind a ketten eltűnünk
a sűrű ködben egy letűnt
világban mint a sebesült
mi lesz velünk?
Akkor majd kiket szeretünk
ha nem leszel és nem leszünk
ha a ködök közt lebegünk
mint akinek az esze tűnt
mi lesz velünk?
Én nélküled te nélkülem
fölszállunk majd egyenesen
a kék szelekbe szertelen
és túlvilági szerelem
mi lesz velem?
Mi ketten már egyek vagyunk
és soha el nem szakadunk
te nélkülem én nélküled
többé már soha nem leszek
ugye szeretsz?
Csak örökké ezt kérdezem
mint szél a faleveleken
csak pörgök fújok reszketek
velem leszel de nélküled
én hol leszek?
Az űrbe dobva mint a kő
a végtelenbe térülő
időben hol lesz az a nő
aki te vagy és én meg ő
és én meg ő?
Forrás: Lélektől lélekig
Szívem felett a zsebben,
nagyon sok éve már,
szívemnél vérmesebben
egy régi óra jár.
Alatta, lomha inga,
szívem lustán dobog,
zihálva néha, mint a
kifáradt vándorok.
Feleselő nővérek,
két furcsa gépezet,
itt versenyezve mérnek
időt és életet.
S midőn az óra tik-ja
nagynéha nem zenél,
a szív megállapítja:
az óra most nem él.
S ha majd – nem is sokára –
a szív nem muzsikál,
az óra konstatálja:
A szív rugója áll.
Forrás: Lélektől lélekig
Hát ha nincs kivétel, mért félsz? –
Nem könnyekért, örömekért élsz.
A lélek magánya ha nő is,
a test lassan megfészkelődik,
s a hajló ív hízó homálya
a zárt kart és combot kitárja.
Amint megérted egyre jobban,
hogy mankód s nem marsallbotod van
s neked, nekünk, mindegyikünknek,
amint lényed mélyebbre süllyed
az érzékelhető anyagba:
úgy lelsz másokra és magadra;
úgy mozdul szádon, nő az ének
csöppjévé hangok tengerének,
s úgy hullsz majd – céljaid betöltve –
csírát rejtő magként a földbe.
Forrás: Lélektől lélekig
Mint bolthajtása életednek
Reáhajolok napjaidra.
Én vagyok szíved minden titka
Aki őrizlek és befedlek.
A csillagaid rajtam kelnek,
A holdad rajtam úszik végig,
A felhőd rajtam feketéllik,
Én küldöm könnyét a szemednek.
És oly messziről, mint az égbolt,
Mint ami nem lesz, s ami rég volt
Ledobom magam a kezedre.
S az életedre rácsukódom
Mint drága kincsére az ódon
Hű lakatú ezüstszelence.
Forrás: Lélektől lélekig
s
A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár;
fölötte fagy leng, lassú szél,
és lenn a víz megáll.
A síkos föld kopár, virága jég,
fagy járta át a fát,
csönd van, csak egy malomkerék
suhog a légen át.
Radnóti Miklós fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétívódott –
de a röpte nem maradt meg
és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után.
Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.
Forrás: Lélektől lélekig
„Minden lehunyt szemmel töltött perccel
hatvan másodpercnyi fényt veszítünk.”
Forrás: Lélektől lélekig
Hatalmas úr, sziklás erősség,
te láthatatlan nagy titok.
Intesz, s a földi munka hősét
dörgő szavaddal elhívod.
Te fenn a csillagoknak ormán
trónolsz ragyogva, komolyan.
Mi itt törődünk lenn mogorván,
s tűn életünk, mint a folyam.
Te tündökölsz a másvilágon
magánosan, győzhetlenül.
A mi sorsunk csak röpke álom,
mely az idővel elrepül.
Ránk csapsz dúló, sötét haraggal,
s mi hervadunk, miként a fű,
mit a kaszás vígan levagdal,
te végtelen vagy s tiszta, hű.
Kevés időig sírva élünk,
s aztán a sírra rábukunk.
Légy szörnyű harcainkba vélünk,
s taníts meghalni, ó urunk!
Forrás: Szeretem a verseket
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra,
hogy jóvátegyük a dolgokat.
De ha tévedek és csak a mai nap van nekünk,
szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek
és hogy sohasem felejtelek el.
Forrás: Szeretem a verseket
