https://verskucko.com

Címke: emlékezés

  • Wisława Szymborska: Megemlékezés

    Erdőn szerették egymást,
    napfényt szórt a harmat,
    a hajuk teli lett lágy
    földdel és avarral.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Kifésülni a földet
    lementek a tóra;
    csillagos halak úsztak,
    látták lehajolva.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Füstölgött a fák képe
    a hullámok fodrán;
    kisfecske, add, hogy mindig
    emlékezzenek rá.

    Kisfecske, felhő-tüske,
    levegő-horgonya,
    javított Ikarosz-sarj,
    üdvözült égi frakk,

    Kisfecske, cifra írás,
    perctelen mutató,
    kora-madár gótika,
    mennyei kacsintás,

    Kisfecske, hasító csend,
    kacagó gyászruha,
    szeretők aureolája:
    könyörülj rajtuk.

    (Kerényi Grácia fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Pillanat

    Egy zöldellő domb kaptatóján megyek.
    Fű, aprócska virágok a fűben,
    akár egy óvodásoknak készült képen.
    Az ég ködfátylas, itt-ott már kéklő.
    A kilátás a környező halmokra átúszik a csendben.

    Mintha sosem lettek volna itt különféle földkorok,
    magukban morgó szirtek,
    tornyosuló szakadékok,
    lángok közt izzó éjek,
    sem sötétben gomolygó nappalok.

    Mintha sosem torlódtak volna egymásra a mezők,
    lüktető lázban,
    jeges borzongással.

    Mintha valahol máshol háborogtak volna a tengerek,
    tépték volna cafatokra a láthatár szélét.

    Helyi idő szerint pontosan fél tíz van.
    Mind a maga helyén és egyezményes rendben.
    A völgyben patak csörgedez, kis patak módjára.
    Ösvények húzódnak ösvénymód, öröktől örökké.
    Egy erdőnek álcázott erdő örökkön örökké, ámen,
    s a magasban madarak szállnak, szálló madarak
    szerepében.

    Ameddig a szem ellát, a pillanat itt az úr.
    Egy eme földi pillanatok közül
    fennmaradni rendeltetett.

    Zsille Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Jelentés

    1

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    a mogyoró-barkáról por pereg,
    a vakondok férget nyomozva túr
    s útszéleken zöld már a pipehúr.
    Ha volna kislibám vagy kiscsibém,
    napfény ragyogna minden kis pihén,
    látnák a zöldet, mely bátran kibújt,
    s csipegetnék a zsenge pipehúrt.

    2

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    szitál ködből a hűvös permeteg,
    remeg a szirma-hulló rózsa-sor,
    borzong a nyír s a mogyoró-bokor.
    Halkul a megmaradt madár-világ,
    de hangoskodnak fenn a vadlibák,
    s ahol szőlőt nevelt a napsugár,
    éjjel falánk vaddisznó-csorda jár.

    3

    Október. Itt a nagy halotti tor,
    a völgy, mint ossziáni táj, komor.
    A szemfedőt terítgeti a nyír,
    a kőbányában árva vércse sír.
    A Nagy-Villám ködrésen ideint,
    az útja csupa sár. Láttam Kaint:
    iszalagot vitt s kereste a fát,
    melyre felkösse bújában magát.

    4

    Ezek itt nem az “őszi hegedük”,
    ezek októbervégi orgonák.
    Orkános ős-idő üzen velük,
    földig hajolva hallgatják a fák.
    Jaj-kórus is búg, óriási kar:
    apokaliptikus zarándokok?
    Milyen felséges zene-zivatar!
    Akit szíven fog, nem sír: felzokog.

    5

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    az erdő fái búgó hangszerek.
    Pár napja fújja egy erős tüdő:
    a viharosan hűlő ősz-idő.
    Tudom, valakit várnak fenn a fák,
    azért harsognak, mint a harsonák.
    Jön – látja már egy ormos messzi táj -:
    a jegesmedve-bundás Tél-király.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Hó – film

    Alig látlak a havon át
    csak úgy ahogy egy babonát
    amire rápereg a hó
    a dús az örökkévaló
    a hó egészen eltakar
    alig látszik a láb a haj
    örökké pergő filmen a
    leány futása és maga
    a befedő a takaró
    leereszkedő film a hó
    látni világos résein
    lehulló fényes éveim
    az éppen arra villanó
    arcodat mit befúj a hó
    látlak az ajtórácson át
    mint lépcsőházi babonát
    az örök havas udvaron
    látom a fényt a homlokon
    egy törött másodpercre csak
    látom a havas szájadat
    a lábadat a lefutót
    s a hót a hót a hót a hót
    hogy örök filmre veszi fel
    lepergő hószemcséivel
    a fogadat a fejedet
    fehéren mit a szeretet
    filmszalagjára rögzített
    alig látni hogy mennyi lett
    alig látni a havon át
    ezt az egyetlen babonát
    mit vakos szemmel nézek a
    homályos lépcsőházban a
    rácson keresztül mindig úgy
    mint aki börtönbe szorult
    és úgy tekinti a világ
    minden esőjét és havát
    mint ami nem vele hanem
    az Istennel egyenesen
    az Úrral esett volna meg
    amiközben ő bentrekedt
    s csak nézi ezt a babonát
    a havon át a havon át…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

    Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
    A szavakat is. Egyetlen szó,
    egy tájszó se maradjon kint.
    Semmi sem fölösleges.

    Zuhoghat akár negyvenezer nap
    és negyvenezer éjjel, ha egy
    buboréknyi lelkiismeret-
    furdalás sem követi a bárkát.

    Mert leapad majd a víz.
    És fölszárad majd a sár.

    És akkor a megőrzött,
    a meglevő szóból újra-
    teremthetjük magát
    az első búzaszemet,
    ha már igével élnünk
    tovább nem lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Egy nap

    Egy nap nem ébredsz fel. Kutyád,
    hogy láncra kösd, hiába várja.

    Nem érdekel többé a völgy,
    sem meteorológiája.

    Nem hallod többé, mit jelez
    a szajkó-raj, sok éber őrszem.

    Nem élvezed a drága dalt,
    melyet fütyül a csepp ökörszem.

    S mást borzongat sejtő ebed,
    ha ég felé furcsán üvöltöz…

    S az őz s a szarvas pár napig
    nem jön közel az árva völgyhöz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Az első

    Mikor születtél, pici csomagként
    féltőn mindig magammal vittelek.
    Csak addig voltál egészen az enyém
    míg megtetted az első lépteket.

    Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
    belém karolsz ha melletted megyek.
    De egyre kevesebbet vagy velem,
    már elvisznek tőlem a reggelek.

    Iskolás vagy, „olyan sok a gondod”.
    Esténként, ha visszatérsz karomba,
    s beszélgetünk, fontoskodva mondod:
    „holnap írás, énekkar meg torna,

    és képzeld el, tízpercben mi történt:
    találtunk egy törtszárnyú verebet,
    és elcseréltem az uzsonna körtém
    szalvétáért. Szép? Odadom neked.”

    Beszélsz, beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
    úgy megfognám a röppenő Időt.
    Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
    De rég kinőtted első kiscipőd.

    Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
    ma én vezetlek az úttesten át.
    Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
    s ringatod – mint gyermeket – megfáradt anyád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szívhangok

    És elkezdődött egyszer a dobogás
    valami valótlanban valahol,
    elkezdődött az élő és csuda-holt
    világ s a világon kívüli zuhogás.

    Elkezdődött, hogy rajtam kívül éltem,
    még önmagam előtt, apám s anyám előtt.
    Fényvonalzók zurrogtatták a levegőt
    a körbeforgó kölyök-tükrök kezében.

    És elkezdődtem én is, mintha
    a naprendszer dobogna atomjaimban,
    szívhangom fény-dobaj, s a két szemem

    mintha a nap és a hold csónakja lenne,
    a halál és halhatatlanság evezne
    valami kiolthatatlan tengeren.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Szószéken

    Prohászka püspök emlékezetére

    A halál aznap azt súgta neki:
    A szószéken ma nem állsz egyedül,
    A szószéken ma én állok veled,
    És amikor legjobban tündököl,
    Elmetszem szavad aranyfonalát.

    Ő visszanézett napsugár-szemével
    A néma szónok éjsötét szemébe:
    Jól van, halál, ma ketten prédikálunk –
    De harmadiknak Isten is beszél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Takáts Gyula: Esti látomások

    Holdtól világít a kemence fala.
    Gazból a tücskök dicsérik fényit,
    s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng,
    elrejtve az est táruló mélyit.

    A présház mögött a végtelen guggol.
    Vágyától fénylik a baglyok szeme,
    s titka kilóg a zöldes éji zugból.

    Már csak köd mintázza a konok valót.
    Test nélkül lengnek dombok és a fák,
    s mint kit az óra egy új elembe szült,
    anyagán, mint üvegen nézek át.

    A távol, mint hű kutya közelbe jött,
    s a sok titok, mint tarka csirkeraj,
    tenyeremből eszik a palánk mögött.

    Forrás: Lélektől lélekig