S mert nem lehetett élni, ahogy lehetett,
köpött egyet s gondolt egy nagyot:
„Ha lehetetlen élni, ahogy szeretek:
meghalok.” – s hát meghalt valahogy.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: emlékezés
-
Gergely István: Viszockij
-
Reviczky Gyula: Egyedül
Magány! Magány, téged szeretlek!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szivemre nehezül:
Egyedül, egyedül!Azt hallom a zajos teremben:
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szivem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!Ott fészkel állandón szivembe’
Rosz álmival a bús magány,
S ugy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könyre köny lassan szemembe gyül:
Egyedül! egyedül!Forrás: Lélektől lélekig
-
Csukás István: Várakozó
I
Hiányod moccanatlan ünnepe ez.
A nappal áttetszőn fölépül
az őszi omlás meredélyén,
átvilágít rajta a nyár,
átvilágít rajta a tél.Különben semmi újság.
Az üzletek kinyitottak,
a villamos zümmögve húz a hegynek,
a fák csontosodnak az utcán.Fekszem, fölkelek. Az ablakon
cigarettám piros csillaga ég.
A könyvek gerince, a bútorok
éle határolja magányomat.
Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.II
Most elmondhatom, most itt az alkalom,
száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
lököm magamból a szavakat s hallgatom:
most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, –
a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
s mert hiányzol, félek s féltelek.Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
konokul az örök életet remélvén! –Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
kinézek, villamos zümmög el, üres lett
az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csoóri Sándor: A hegyi lány
Szakítsd ki a fejed a sötétségből,
ő üzent újra,
az elszenesedő ágak mellett kuporgó hegyi lány:
a havasi gyopár száraz csillagát
ő küldte el a küszöbödig.Tejjel telik meg mindig a kút,
ha emléke fölé hajolsz,
ugatnak a fekete kutyák
s a magány eszelőse nem hunyja le benned a szemét,
nem hunyja le benned a testét.Hallgasd a kőzuhanást,
a torlódást, a robajt a bezárt völgyből
és szeress bele, ha többé
elérhetetlen is ez a zene –Bámész tehenek édeskés szagával
az a lány üzent újra:
a havasi gyopár száraz csillagát
ő küldte utánad a világ tetejéről.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai
Nem, nem, én semmit nem akartam,
csak azt, hogy a forgószél közepében
én ülhessek
s magasabban járhassak, mint a templomtorony.Barna lovainkat is elcseréltem volna
ilyen szélért,
mert a madarak útjáról
én láthattam volna minden napraforgót:
azt a rengeteget, sárga parazsat,
amely csak egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide.Az aljban kút csillogott és folyó,
s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak –Én csak azt akartam, hogy föltartott kezem körül
ők keringjenek, amikor megy le a Nap.Forrás: Lélektől lélekig
-
Pilinszky János: Magamhoz
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.Forrás: Szeretem a verseket
-
Gyóni Géza: Egy asszonyt várok
Ezer szem kérdi s meg nem érti:
Miért jöttem és mire várok?
S én felelek: „Egy asszonyt várok.
Csöndesen! Meg ne riasszátok.”Nesztelen úton messziről jön.
Karjai, válla gyöngyfehérek.
Leül mellém és halkan mondja:
Szeretlek téged és megértlek.Megfogja tétova kezem
És vezet tiszta, hűs vizekhez.
Lábánál kisírom magam.
Anyám, szeretőm, hitvesem lesz.Ezer szem néz, mint eszelősre
És úgy szánnak a mosolygások,
Amint suttogva egyre hajtom:
„Csitt! Csöndesen! Egy asszonyt várok!”Forrás: Szeretem a verseket
-
Kányádi Sándor: Tudod…
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.Forrás: Szeretem a verseket
-
Krisztina Clau: Nem végtelen
Amíg bírja a kéz
Tenni kell
Amíg mozog a láb
Menni kell
Amíg dobog a szív
Élni kellMert ez nem lesz mindig így
Időnk nem végtelen
Oly törékenyek vagyunk
Egyetlen pillanat
S már a múlthoz tartozunkHát, míg lobban benned
Az életnek halovány szikrája
Gyújts belőle tüzet
Hatalmasat, hogy mindenki meglássa:
Még itt vagy, még lélegzel
Még nem múlt el belőled az életjelKeresd azt a szikrát
Amíg megteheted
Ne hagyd, hogy a napok
Csak úgy leperegjenek
Annyi minden van, mit a végén bánunk
Ha feladod, ezzel a gondolattal kell tovább állnodForrás: Szeretem a verseket
-
Sárhelyi Erika: Illúzió
Mintha vágy volna, de csak emlék,
mintha most volna, ami oly rég,
mintha valóság, pedig mákony,
üvegen pára, homokban lábnyom.Mintha itt lenne, ami távol,
mintha engedne, ami gátol,
mintha megélném, szinte látom,
éber kómában, álomhatáron.Mintha még hívna, aki elment,
mintha csak volna, ami nem lett,
mintha tükör, pedig egy ablak,
ki-bezárt fényből ketrec magamnak.Mintha már múlna, ami mégsem,
mintha láng gyúlna a sötétben,
mintha költemény, de csak szándék,
egy vers, ami szív, szív, ami játék.Forrás: Szeretem a verseket
