Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Címke: erdélyi magyar
-
Dsida Jenő: Sírfelirat
-
Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke
De jó is volt, míg jég födött,
csend jég alatt és jég fölött,
nagy hallgatás volt mindenütt,
ma minden kis nesz szíven üt.Hó s jég takarta volt a part,
és engem is nagy jég takart,
vastag páncélos szürke jég,
közömbös, mint a téli ég.Nem bántott semmi bántalom,
nem ártott semmi ártalom,
a szél a jégen elszaladt,
nem borzolt fel a jég alatt.A kő a jégen fenn akadt,
nem ütött meg a jég alatt,
áldott, kit ily nagy csend födött,
csend jég alatt és jég fölött.Elment a jég, jaj, mindenütt,
s ma minden kis zaj szíven üt,
vagyok mezítlen kék elem,
és testem, lelkem védtelen.Belém tekint a cipruság,
borzol a szél, szomorúság,
a nap is bennem sistereg,
kővel dobál a kisgyerek.Ma minden bennem él, mulat,
a pillanat, a hangulat,
s akár hiszik vagy nem hiszik,
minden madár belém iszik.Fáj az eső, a szép idő,
a surranó szitakötő,
minden zavar és fölkavar,
és minden csupa zűrzavar.A csillagoktól csillogok,
vagy elbújtak a csillagok,
egyszerre fáj, már este tájt,
minden, mi sok-sok este fájt.Ó emberek, nem alhatok,
fájdalmam a fájdalmatok,
itt tükrözi keresztetek,
és borzadok, és reszketek.Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
-
Dsida Jenő: Mese, mese, mátka…
A fűz a vízen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
-
Szilágyi Domokos: Tedd, hogy szeressem
Tedd, hogy szeressem magamat.
Tedd, hogy az agyam, hogy a testem
Ne csupán percekig szeressen, mint eddig.
Mert csak így lehet Téged is, jaj szeretnem,
Szívem,
Ne szélsőségesen, de híven.
Ne ily szeszélyesen, de hűen.Én csúnyácskám, én gyönyörűm,
Én ósdi-keserédesem,
Kencétlenül is ékesen,
Hogy a világ minden éke sem ér föl vele.Tedd, hogy a tested gyönyörködvén magad
szeresse,
Tedd értem, magadért,
Te tedd kibírhatóvá ezt az életet.Forrás: Szeretem a verseket
-
Jékely Zoltán: Macska-búcsúztató
Balzsamos gyolcsba nem bugyolállak,
jó öreg állat, szinte hogy ember. –
Lásd be szerényen: nem divat ez már.
Ámde a sírod, most megígérem, én magam ásom
itt az aranyló nyírfa esőtől
csüggeteg, árva lombja tövében.
Sárga szemedben haldoklásod,
mint ez az évszak, tört sugarakkal,
fátylas egekkel, hirdeti búcsúd. –
Gyenge tücsök-szó rí az avarban,
zeng reszelősen: ez siratásod.
Szürke fejedre lepke-szelíden
mint puha hó hull: könnyeit ontó
Zsófi-leányka simogatása
útravalóul.Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos: Imádkozom, legyek vidám
Én Istenem, legyek vidám,
házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Fázol
Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,
előre tudom, csak ha összefüggéstelen
képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,
csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
Ez az én hangulatom, figyelj: előttem
egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan
meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül
a partján semmi. De mégis: képzelj el
egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára
gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint
a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:
a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya
nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég
tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,
mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
a napot ellopta valaki, de azért világos
van, mondhatnám erős, sértő a fény.
Az első hang belülről szólal meg ebben a
csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa
hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit
akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél
volna valami idegen csillagról. Sírni
nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.Abafája, 1929
Forrás: Lélektől lélekig
-
Zágorec-Csuka Judit: Valami angyali létre vágytam…
Valami angyali létre vágytam,
ütközések, szembenállások,
kritikák nélküli fájdalomnélküliségre,
hogy a csönd fuvallatában belém merüljön
lélegzetetek, teremtő lehetőségeket nyissak,
s megőrizzem szívetek békéjét!Mégis kierőszakoljátok kényszerű,
látszólagos hallgatásom, besodortok
az ellenállás falai közé, szűkre szabott
kapuitok beszűkítik túlpartjaitokat,
várakozásom küzdelem rejtett, láthatatlan
pólusaitokhoz, hol van az egyszerű természetességetek?Gyakran csak tapogatózva haladok, kiragadtok önmagamból,
máshova tesztek, a kiengesztelődéseteket sötétség
fedi, mégis magatokban mossátok meg vesztességeteket,
én angyali létre vágytam, lángok helyett fénycsíkokra,
összeragadt angyali tollakkal nem repülhetek, jó
sem lehetek, ha el kell szenvednem bűneiteket.Angyalaim, szomorú angyalaim…
Nehogy fekete hollóvá változzatok!Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Kelj fel és járj
Íme – most másodízben élem át
Az első ingadozó, tétova,
Bizonytalan léptek gyerekkorát.Akkor Apám állt a hátam megett,
S csalogatott tárt karokkal Anyám:
Hol távolodott, hol közeledett.Így volt bizonnyal. Ámde ködbe hullt
Fekszik fejemben emléktelenül,
Fekszik hamu és hó alatt a múlt.Két “testvér” fogja most a karomat –
És néha elengednek kedvesen:
Lássuk, a lábadozó hogy halad.Vigyázva védik lépteimet ők – –
És szánakozón néznek ide be
Elérhetetlen erdélyi Tetők.Imbolygok át a kórházi szobán,
Az élet delelőjén messze túl –
Imbolygok, mint az élet hajnalán.De érzem, ahol magyar csak lakik,
Figyelik léptem szerető szemek,
S vágyva várnak még tőlem valamit.
A magyar Akarat járni tanít.
Olyankor rogyó lábam megfeszül:
Azértis, rajta, új iramra fel!
Mélyből – a magasságba – egyedül.Nem, nem egyedül, szíveken is túl
Egy nagy Szív szól: én megmentettelek,
Most többé ne sírj és ne lamentálj,
Vedd bűneid s bánatod nyoszolyáját,
Aztán hajítsd magadtól messzire:
Kelj fel és járj!Forrás: Lélektől lélekig
-
Hervay Gizella: Egy éve már hogy értelem
veszítve lettem névtelen
sorsot cserélve védtelen
hittem hogy hordok magzatot
hittem hogy te én vagyok
helyetted meghalhatok
sorsod halántékon ért
lettem életre ítélt
ettől és eddig írt és élt
ülünk ítélet utáni csendben
halál utáni szerelemben
egymás mellett a fallal szembenForrás: Lélektől lélekig
