https://verskucko.com

Címke: erkölcs

  • Baranyi Ferenc: Tudod-e mit teszel?

    Tudod-e, mit teszel?
    Mikor csalóra adod a voksod:
    tudod-e, mit teszel?

    Mikor a karvalyt hattyúnak mondod:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor sugárként hódolsz a ködnek:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor nem sírsz, ha másokat ölnek:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor gyáván vagy színlelve tapsolsz:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor botlás csak, hogy igazat szólsz:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor mosolygod csak, ami sanda:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor süketvak vagy készakarva:
    tudod-e mit teszel?

    Mikor nem hallod kételyedet meg
    s nem nézed azt, mi kínos szemednek:
    tudod-e mit teszel?

    Ha tudod – sírig élj megvetésben.
    Ha nem – megbocsát Isten.
    De én nem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos: Magadnak felelj

    Az megrontás, ha
    gyönyörre tanítasz, vagy
    ha bűntudatra?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő – Szabadság

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    szó nem butít, fény nem vakít,
    se rang, se kincs nem veszteget meg,
    az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    a látszatot lenézi, meg nem óvja,
    nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    aki üres jelszókat nem visít,
    nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    s embernek nézi azt is, aki pőre.
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    ha neve nincs is, mégis valaki,

    vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    van mindene, ha nincs is semmije,
    mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

    vállalja azt, amit jó társa vállal,
    és győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    többször cirógat, mint ahányszor üt,
    de megmutatja olykor, hogy van ökle…
    szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az,
    aki oly áhítattal mondja ki,
    mint Istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    és lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    meghalni tudnak, és élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    hogy azt csináld, amit akarsz,

    s mindazt, miért más robotolt,
    magad javára letarold,
    mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    mint a reménység, napsugár, tavasz,

    mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    ráönti illatát a szomjazó világra,
    hogy abból jótestvéri jusson
    minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    nincs még szabadság, éget még a seb.

    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    te sem vagy még szabad, te is csak…
    gyáva rab vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Bizalom

    S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
    csalódom abban, kinek szívemet,
    mint álmából a rózsát, kitakartam,
    s ha épp az árul el, kit életemmel
    fedeztem én,
    s ha tulajdon fiam
    tagad meg,
    és ha nem harminc ezüstért,
    de egy rongy garasért adnak el engem
    barátaim,
    s ha megcsal a reménység,
    s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
    és elátkozom már, hogy megszülettem,
    s ha csak a bosszút hizlalja a hála
    híveimben,
    s ha rágalom kerít be, —
    akkor se mondom, hogy nem érdemes!

    Akkor se mondom, hogy nem érdemes
    hinni az emberben, akkor se mondom,
    hogy megélek magam is, néptelen
    magányban, mert irgalmatlan az élet.
    De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
    bizalmam sarkig kitárult kapu,
    nem verhet rá lakatot a gyanú;

    ki-be jár rajta bárki szabadon.
    Egy besurrant csaló tiszteletére
    nem állítok őrséget tíz igaznak!

    Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
    megtisztálkodva ma betérhet újból;
    ki kétélű késsel jött ide ma,
    köszönthet holnap tiszta öleléssel!

    Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
    Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
    kegyelmet a hazugnak,
    nem tudok
    mentséget a könnyes képmutatásra,
    s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
    akár a nyers önzés orvtámadását.
    De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
    Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
    porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
    dühünk lehűl,
    csak szerelmünk örök.

    S halandó gyarlóságai között
    csupán maga az ember halhatatlan.
    Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
    irgalmas vára bizalomból épül;
    s az önmagával vívott küzdelemben
    csak jósága szolgálhat menedékül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Móra Ferenc: A szeretet az élet

    Ha majd az ige bételik,
    S az ígért óra érkezik,
    Az Örökkévaló szemén
    Átalragyog egy röpke fény,
    És a föltámadás igéivel
    Az arkangyalnak jőni kell.

    Az angyal szót fogad neki:
    Aranyvesszővel megveri
    Mohos sírhalmok oldalát,
    És zengi ébresztő dalát:
    Reggel van! Újra nap süt! Emberek,
    Ébredjetek, ébredjetek!

    A hosszú rabság véget ér,
    A földre újra visszatér
    Az élet, s boldog vígalom
    Zajátul zeng völgy és halom,
    Hogy száműzetve elfut a halál,
    S az angyalfecske egyre száll.

    De sok-sok sírhalom felül
    Tovább repül kedvetlenül,
    Aranyvesszője nem suhog,
    Ajaka szomorún susog:
    Nektek nincsen miért ébrednetek,
    Mert senkit sem szerettetek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – Sziklák

    A kősziklákat mindíg irigyeltem,
    Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
    Állják a villámot, ha rájok sujt,
    S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
    Számukra soha sincs „talán”, se „hátha”,
    Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
    Mint zord, erős és önhitt férfiak,
    És hófuvásos, sivatag-nagy télben
    Fejükön csipkés jégből a sisak.
    A kősziklákat mindíg irigyeltem.

    A kemény szót most megtanulom én is,
    De szívem bánja, mit kimond a szám,
    Ajkamon éles az ige, mint a kard,
    De belül egy hang kérdez: „igazán?”
    S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.

    Már megtanulok én is síkraszállni,
    S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
    S lenni kőszírt, mely int és fenyeget,
    Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
    Kőszikla, min a csákány eltörik.

    Ó, de belül fáj keménynek lenni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Az első dal

    Kit a dal istene
    Szent csókjával füröszt,
    Első vagyok, hazám,
    Színházad népe közt.

    Zengjen tehát a lant!
    S legelső énekem,
    Pályámnak társai,
    Tinéktek szentelem.

    Az érzet kútfeje
    A dagadó kebel;
    Dalomnak hangjai
    Onnan szakadtak el.

    S mint szívnek gyermeki
    A szívbe vágynak ők;
    Engedjétek nekik
    Honokba menniök. – –

    Ki a művészet e
    Szent templomába lép,
    Az, illő, hogy legyen
    Főben, kebelben ép;

    Az elme éjjele
    S a megromlott kebel
    E fának ágain
    Gyümölcsöt nem nevel.

    Két csillag sugara
    Derengje át egünk:
    Hon és erény legyen
    E két csillag nekünk.

    Nem kell a színpadot
    Tekinteni csak úgy,
    Mint hol mindennapi
    Kenyérhez nyílik út;

    A színpad célja nagy,
    A színpad célja szent:
    Ez a szív parlagán
    Erkölcsöt fejt, teremt.

    Azért érzelmeink
    Gyulassza tiszta tűz,
    Mely minden szennyet a
    Kebelből számkiűz;

    Mert várni lehet-e,
    Hogy romlott föld alatt
    A mag termő legyen
    Gazdag kalászokat?

    Föl hát! és míg a szem
    Csak egy sugárt lövel,
    Előle a magas,
    Szent cél ne vesszen el.

    S ha ez lesz életünk:
    Édes jutalmat ad
    A hon áldó szava
    S a nyugodt öntudat.

    Kecskemét, 1843. március 5-e előtt

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: Nem szeretem

    (Veress Miklós fordítása)

    Nem szeretem, ha fatális a végzet,
    az élettől nincs életundorom.
    Nem szeretem olyan szakát az évnek,
    amely nem visszhangozza víg dalom.

    Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
    s a bigott rajongásban sem hiszek.
    Nem szeretem azt, hogyha mások
    piszkos kézzel fölbontják leveleimet.

    Nem szeretem, ha előtte időnek
    félbeszakítják a beszélgetést.
    Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
    vagy bőrünket perzseli lövés.

    Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
    a kétkedés fullánkja biztosabb,
    mint az a tű, amely valótlant s valódit
    csak egybefércel néhány perc alatt.

    Nem szeretem a hájas biztonságot,
    mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
    És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
    hol elvetettük a „becsület” szavát.

    Ha szárnyakat találok összetörten,
    nincs bennem részvét, tudom biztosan.
    Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
    csak szánom megfeszített Krisztusom.

    Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
    nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
    Nem szeretem, hogyha lelkembe
    másznak, s ha beleköpnek,
    nem is tűrhetem.

    Nem szeretek lovardát és arénát,
    hol milliót cserél sok ostoba.
    Bármi jöhet, bármit is élek még át,
    ezt megszeretni nem tudom soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Túrmezei Erzsébet – A harmadik

    Valamit kérnek tőled.
    Megtenni nem kötelesség.
    Mást mond a jog,
    mást súg az ész.
    Valami mégis azt kívánja: Nézd,
    tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet.

    Messzire mentél.
    Fáradt vagy. Léptél százat.
    Valakiért még egyet kellene.
    De tested, véred lázad.
    Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
    És a jog józanságra int.
    De egy szelíd hang azt súgja megint:
    Tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet.

    Valakin segíthetnél.
    Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
    Tán összetörte a szíved.
    Az ész is azt súgja: Minek?
    De Krisztus nyomorog benne.
    És a szelíd hang halkan újra kérlel:
    Tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet!

    Ó, ha a harmadik
    egyszer első lehetne,
    és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
    Lehet, elégnél hamar.
    Valóban esztelenség volna.
    De a szíved békességről dalolna,
    s míg elveszítenéd,
    bizony megtalálnád az életet!
    Bízd rá magad arra a harmadikra!
    Mert az a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Divina comoedia

    Uram! Színházad rég felépítéd,
    Immár látott az sok, sok ezred évet,
    De darabod nem újult semmiképp,
    A neve egy, a célja egy: az élet.

    Rossz a darab, bocsáss meg, óh, Uram!
    A díszlet régi, színtelen, kopott,
    A morál: jaj a jóknak, nagyoknak,
    A hitványak csupán a boldogok.

    Uram! Mi játsszuk híven szerepünket,
    Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el,
    Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket,
    Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel,
    De már a játék elég volt… elég…
    A szívnek egyszer meg kell nyílnia:
    Darabod hitvány, nem hozzád méltó,
    Lelket mészárló, rossz comoedia!…

    Forrás: Lélektől lélekig