Nincs használati utasítás
Nem is volt. Elveszett!
Ki-ki úgy éli életét, ahogy tudja
Meri, amerre a szív vezet.
A Te szíved a bánat kertjében bolyong
A fájdalom lelkedet járja át
Könnyed tisztít, de nem gyógyít
Ellene nem nyerhetsz csatát
Tépd ki szívedből a mérgező tövist
Hagyd, hogy véred hulljon vele
Megoldást hoz fájdalmadra az idő jótékony keze.
Nincs használati utasítás
Nem is volt. Elveszett!
Sorsod, hogy megtaláld újra, s ÉLD az ÉLETET.
Forrás: Lélektől lélekig
De jó is volt, míg jég födött,
csend jég alatt és jég fölött,
nagy hallgatás volt mindenütt,
ma minden kis nesz szíven üt.
Hó s jég takarta volt a part,
és engem is nagy jég takart,
vastag páncélos szürke jég,
közömbös, mint a téli ég.
Nem bántott semmi bántalom,
nem ártott semmi ártalom,
a szél a jégen elszaladt,
nem borzolt fel a jég alatt.
A kő a jégen fenn akadt,
nem ütött meg a jég alatt,
áldott, kit ily nagy csend födött,
csend jég alatt és jég fölött.
Elment a jég, jaj, mindenütt,
s ma minden kis zaj szíven üt,
vagyok mezítlen kék elem,
és testem, lelkem védtelen.
Belém tekint a cipruság,
borzol a szél, szomorúság,
a nap is bennem sistereg,
kővel dobál a kisgyerek.
Ma minden bennem él, mulat,
a pillanat, a hangulat,
s akár hiszik vagy nem hiszik,
minden madár belém iszik.
Fáj az eső, a szép idő,
a surranó szitakötő,
minden zavar és fölkavar,
és minden csupa zűrzavar.
A csillagoktól csillogok,
vagy elbújtak a csillagok,
egyszerre fáj, már este tájt,
minden, mi sok-sok este fájt.
Ó emberek, nem alhatok,
fájdalmam a fájdalmatok,
itt tükrözi keresztetek,
és borzadok, és reszketek.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Amikor véresre törve térdemet
Négykézlábon kell tanulnom újra járni
Akkor élem át igazán kiegyenesedett létemet
Ha megtanultam végre megköszönve fájni.
Ha úgy fáj hogy Ő többé már nincs,
Hogy a könny is bentszorul,
S csak rázkodó öklendezés
minden lélegzetvétel,
S csak nedves párnád éli át velem kínomat
Akkor tudom igazán milyen érték átölelni
Kivel megoszthatom mindennapjaimat.
Mikor a tegnapról maradt emlékeken merengve
Fogadkozni a holnapra érzem a vágyat
Akkor kell csendben rádöbbennem arra,
Mit felejtettem el megköszönni a mának.
Forrás: Lélektől lélekig
Boldog a bűn és érdemtelen áldott,
Mert semmiből teremt egy új világot.
Boldog a bűn, mert ő szüli a könnyet
És százszor szent a könny.
És másom nincs, csak a könny, amit sírok,
Egyetlen ősi örököm.
Nincs másom. És az sem enyém,
Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
És én úgy állok partja meredekjén,
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
És a szemem lehúnyni sem merem,
Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
És elzsibbaszt egy szörnyű félelem;
És a szememet kinyitni is félek.
És úszni kellene és nem merek,
Hiába hívnak messze tengerek;
Csak reszketek, vacogva reszketek.
És, jaj nekem, egyhelyben állok.
A bűn az áldott.
Mert eljön és az óriás vizeknek
Örvénylő mélyére merít,
És tágra nyílt szemeim elé hozza
A mélységek rejtelmeit.
Megmutat mindent ott lent a fenéken,
Hullám alatt, kövek megett,
És úgy találom meg enmagamat
És úgy találom meg a könnyeket,
És ama világos világot.
A könny, a könny ezerszer áldott!
Forrás: Lélektől lélekig
Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
jó meleg tenyérből hideg földre estem.
Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.
Mikor földre estem, bár meghaltam volna,
önnönmagamnak is bár elvesztem volna!
Távolodni léptét így hallgatom, élve,
fájdalmam ragyog csak körülsötét éjbe.
Nagyon nehéz voltam? terhes úti járom,
azért hagyott engem ismeretlen tájon?
Vagy nagyon is könnyű? nem érezte súlyom,
s úgy ejtett el engem véletlen az úton?
Ha visszafordulna, még visszatalálna,
még senki se lépett a lába nyomába.
De messze van az már, nem keres az engem.
Ragyog a fájdalmam. Ki talál meg engem?
Forrás: Lélektől lélekig antológia
„Az ember nem felejt.
Csak megszokja, hogy a
szíve egyik szobája zárva
van. És néha benyit oda,
és megnézi, hogy a
fájdalom még
mindig ott ül-e.
Általában ott ül.
Csak már
nem kiabál.”
Forrás: Wass Albert
Egy oda nem illő, kimondott szóban
Érzem a vesztem.
Egy apró, semmitmondó pillantásban
Érzem a vesztem.
Egy céltalan, meg nem álló mozdulatban
Érzem a vesztem.
Egy lágy, hideg csókban
Érzem a vesztem.
Egy hangos, üres dobbanásban
Érzem a vesztem.
Egy szóban, melyben annyi kétség
Egy pillanatban, mi oly rideg
Egy mozdulatban, miben annyi erő
Egy csókban, mi oly kevés
Egy dobbanásban, mi szívedé, már
Érzem nincs visszaút.
S én mégis büszkén hordom keresztem
De érzem, érzem a vesztem.
Forrás: Lélektől lélekig
csípett már az esti szellő
elhalványult nappalom
nagyon messze volt még az éj
azt hittem, hogy álmodom
kupoláját a Végtelen
kék bársonyból készíté
aranysárga csillagokkal
szabálytalan díszíté
az arcomra sápadt fényből
álarcot font ezüst-Hold
bőrömön lágy érintésed
szívemhez ért (átkot old)
minden álnok, hazug érzés
messze futott, menekült
tisztítótűz forró lángja
a testemen szétterült
sötét lángok átöleltek
és egyik sem égetett
kristályból szőtt magány-gömböm
meghasadt, majd szétrepedt
ott álltam meztelen szívvel
éreztem, hogy fáj nagyon
de többé a kristály-gömböt
rá záródni nem hagyom
fájdalmakból születhet meg
a legnagyobb boldogság
menekülni a sors elől
a legnagyobb bolondság
meztelenül születik meg
testünk, ám felöltözünk
ruhánk alatt mi is lapul
arról megfeledkezünk
most másodszor pőre lelkem
látta meg a Végtelen
milyen vagyok igazából
többé el nem rejthetem
menekülni nem akarok
végre önmagam vagyok
ha hiszek majd önmagamban
talán az is maradok…
Forrás: Lélektől lélekig
Megérted-e valaha is
mint havazik a szóban?
Megérted-e valaha is
mint zuhog lélekben a vágy?
Megérted-e valaha is
a falevelek könnyét?
Meglehet sohasem
fogod tudni
hogy minden áldott éjszakán
átgyalogolom a holdat
s a hasadó hajnalon
hamut hozok talpamon.
Szerelmed Fájdalom
Fájdalom Szerelmed.
Meglehet sohasem
fogod tudni hogy
Életet adtál a Halálban
a falevél zöldjét
még
mielőtt
az éjszakában a fákból
szerte a világon pont
robbannak a rügyek.
* * *
Ujjászületek az idő sodrában
nyersében a tavaszi zöldnek
és legyilkoltan roskadok össze őszi zokogásban
tudván hogy
ismét újjászületek
Forrás: MEK (Balogh József fordítása)
Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
(Illyés Gyula fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
