https://verskucko.com

Címke: félelem

  • Fodor Ákos: xéniák

    (42)
    Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek.
    Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz.
    Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek.
    Hogy nem értesz. Hogy értlek.
    Félni jár belém a lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bogdán József: Reggeli ima

    Uram, ha misén elalszom,
    érintsd meg csendesen az arcom.

    Éjszaka féltem, nem aludtam,
    ott kuporogtam a kapudban.

    Nem tudom… melegségre vágytam,
    hideg koporsó volt az ágyam.

    Bár apám egyszer fölém hajolt,
    mint kutya a kölykét megszagolt.

    Úgy emlékszem még be is takart,
    és valamit mondani akart…

    Valami ilyet: befellegzett…
    a hiányától hidegebb lett.

    Uram, ha a misén elalszom,
    ugye lesz, aki betakarjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Szerelem és játék

    Bezártalak
    hogy ne lássalak.
    Ha látlak
    megáll szívverésem
    félek hogy a szívedet elérem.

    Rózsatőt ültetek
    ablakod alá
    s ha jönnek a hajnali szelek
    leválik rólad
    álmod gyönge héja
    két nagy szemeddel
    láthatod
    a rózsa szirma
    a hajnal is
    én vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Lassú szárnyon

    Uram, a két szárnyam nehéz,
    hozzád emelkedni ma nem mer.
    Ne bilincselj meg és ne bánts
    nagy súlyoddal, a félelemmel.
    Te nagy völgyedben ne legyek
    énekre béna, hitre gyáva.
    Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd,
    mint kicsi koromban anyámba.
    Hívott erőseid dalos
    lakomáján mindig ne késsem.
    Kapudtól ne térítsen el
    utat veszítő szédülésem.
    Viharszeles mélyed felett
    meredekedet bízva járjam,
    sziklafalon hajnalmadár,
    örömpiros legyen a szárnyam.
    És hogyha mégis hullanék
    sugaradban vagy sűrű hóban,
    sohasem látott arcodat
    láthassam egyszer, zuhanóban.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Faludy György: Megvakulok?

    Tegnap éjjel, az ágyban, mint szokásom
    nagyon soká olvastam verseket.
    Most reggel tíz. Gyönyörű télidő.
    Az égen apró, szabad fellegek.

    Ujjongva tartom karomat magasra
    (üdvözlet az időnek, ez elég)
    s megborzongok a rémülettől: látom
    kezemet, de nem ujjaim hegyét.

    A dívány fölött, az olasz festményen
    oldalt meggörbült az ezüst keret.
    A pamlagra ugrom s kézzel tapintom:
    nem volt soha ennél egyenesebb.

    Leülök az asztalhoz és a hírlap
    után nyúlok közönyösen, pedig
    nemhogy csak sejtem, de tudom előre,
    hogy a borzalom csak most következik.

    A fő címeket jól bírom szememmel,
    de a szabványos, apróbb méretű
    sorok csak hosszú, piszkosszürke foltok,
    nincs köztük egy olvasható betű.

    Kizártak az olvasás gyönyöréből.
    Nem tudom, ki írta, ha kézbe kapom
    a levelet, sem azt, mit magam írok.
    A könyvtáramat is kidobhatom.

    Hát így vagyunk. S maradt-e vakon bennem
    a versíráshoz még erő elég?
    Mi lesz velem? Megyek a gyalogúton,
    balról mankóm. Jobbról a feleség.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Rakovszky Zsuzsa: Az elalvás nehézségei

    Leőrölve a nap; de a falak merő
    imbolygás, mozgalom: sugárküllőket ont
    a csillár, plafonra vetítve az üveg
    redői, ráncai; a belső fénykörön
    rovarok pont-koszorúban nyüzsögnek,
    vagy nagy árnyuk a fény zónáin átlobog.

    Ablaktábla: szürkés vizekben szén szoba.
    Inog a lámpa izzása-vesztett ikre,
    sík fekete formák ködlenek, mintha holt
    maradék emlékezetében. Eleven
    húsomon a villany izzadt nejlont bizserget,
    olvasztgatja, káprázik; selyemcukor.

    Óralap világít: nem merek elaludni.
    Álmom helyiségeiben vár a halott:
    a díványon kuporog szokott helyén,
    vagy menni készül: igazgatja kötött
    szoknyáját, a bélést zizegve a harisnya
    megszívja. Ajkát festi, szemöldökét,
    vagy könyvét keresi, kötőtűs kosarát.

    Pillantását kerülöm: meg ne tudja…
    hajnalra szélsodorta papír lesz, üres ruha.
    Újra és újra jön, ahányszor szaggatott
    álomba szédülök, melyből újra és újra
    felver a villámlás: a foszfor égre
    kidűlő, ablakomban vakító cikcakk profil.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Hajnal Anna: A menekülő

    Menekülés közben, hogy betértél,
    szűk konyhánkban, matracokra dőlve
    elnyújtattad végre fáradt lábad,
    le nem merted vetni szűk cipődet,
    lábadat, a sebest-bedagadtat
    féltél, hogy többé be nem fogadja.

    Három napig ültél fent a liftben,
    hatodik emelet magasában,
    romok közt a szűk üvegkalitban,
    körülötted villanyfény-pokolban
    bombák robbantak fel mennydörögve.

    Három napig fenn az égzengésben
    reszkettél egy háromlábú széken,
    negyedik nap, megállt az ostrom,
    romok közt a nyaktörő magasból
    térden, hason, esve, csúszva szöktél
    porban, romban, hóban hempergőzve.

    Amire az utca-szintre értél
    – nem zihálni! – álltál szívdobogva
    néptelen, visszhangos sivatagban.
    Elhagyott utcákon általkúszva,
    leső fegyverek közt zsibbadozva,
    elhagyott kísértethídon által
    egymagad az éjben át Budára:

    polgárok a pincékben lapultak,
    katonák a futóárkok mélyén,
    batyuk, hullák fölött botladoztál
    havas kerten át ajtónkig érve.

    Szűk konyhánknak melegén remegve,
    matracunkon némán végigdőlve,
    két kezedben reszketett a bögre,
    kanala koccanva vert falához,
    míg a hóból olvadt lötty teában
    elolvadt a szaharin kristálya.

    Kilenc éhezőhöz tizediknek
    meg nem tűrt a menekvők tanácsa
    s néhány óra múltán útra váltál,
    havas küszöbünkön általléptél,
    golyók-átszabdalta havazásba,
    éjbe, fagyba, halálba, magányba.

    Könyörgésed visszhangos teremben
    szívem magas falai közt szálldos,
    lassú lépted havon megcsikordul,
    imbolyogva tűnsz a hóesésbe,
    s némán bolyongasz tovább a szívemben.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Lesznai Anna: Halk kérés

    Szerelmesem, ma el ne hagyj.
    Fáradt ma csókot ringató karom;
    És mellyel sebes szívem takarom,
    Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
    Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

    Szerelmesem, csak ma ne menj.
    Elült a vágyam és hívón utánad
    Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
    Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
    Mely kedvesedtől elvezessen téged.

    Kérlellek, mint kérne anyád:
    “Szebb időben tartsad utazásod,
    Ne indulj ma – sötét az éj – látod.
    Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
    Nem vethet fényt távozó utadra!

    Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Félelem

    Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.
    A rémülettől görcsösen szeretlek.
    Elsorolom, hányféle iszonyat
    vár rám és rád, már arcunkba merednek.

    Csak sorolom, csak számolom naponta,
    hörögtető álomból riadok,
    készülődöm még iszonyúbb koromra,
    simogatom sovány, meleg karod –

    Kint söröztünk az aquincumi kertben,
    réteges emlék, gyönge, őszi ég,
    elmotyogtam egy gyerekkori versem :
    ” Sárgul a lomb, de nem hullott le még “,

    sárgul a lomb és minden perc utolsó,
    illír táncosnő köldökét riszálja,
    a gyom között latin szabású korsó,
    biciklit hirdet kétméternyi tábla,

    langyos a lég, a füst is tündököl,
    a vonaton szöllő-szagú kosár,
    a sűrü illat hajunkra ömöl,
    csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –

    Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
    fordíts egyet a Göncöl-szekerén,
    szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen –
    s maradj velem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kristina Calu: Szélnek eresztem

    Szélnek eresztem a gondot,
    hadd menjen világgá;
    magamban azért imádkozom:
    váljon otthontalanná…

    Szélnek eresztem a könnyet,
    túl soká lakott nálam,
    majd meglátogathat örömömben,
    de ez az én házam, s váram.

    Szélnek eresztem a félelmet,
    messzire kergetem,
    legyen lelkem újra gyermek,
    érzem: ez kell nekem.

    Szélnek eresztem a bánatot,
    ne terheljen tovább;
    holnaptól – ígérem – elhiszem,
    hogy igenis léteznek csodák…

    Forrás: Szeretem a verseket