https://verskucko.com

Címke: felelősség

  • Koltay Gergely: Ki szívét osztja szét

    Nincs szó, nincs jel,
    nincs rajzolt virág.
    Nem szállhat az égen
    szárnya tört madár.
    Nincs jó, ami jó,
    nincs már, aki felel.
    Nincs hely, ahová visszatér,
    ki útra indul el.

    Hol az arc, hol a kéz?
    Akiért, s csak azért?
    Hol a tér, ahol a fény
    hozzád még elér?

    Kell, te legyél,
    ki Nap lesz Éj után —
    te légy, aki megtalál
    egy régi balladát.

    Ki szívét osztja szét,
    ő lesz a remény —
    Ki szívét osztja szét,
    az élet, csak övé —
    Ki szívét osztja szét,
    követik merre jár,
    hegyeken és tengereken túl
    értik majd szavát.

    Így légy te a jel,
    ki új útra talál,
    ki elmeséli valamikor
    egy lázas éjszakán.
    Ami volt, s amiért:
    — az minden a miénk! —
    de szava lesz a megbocsátás,
    szava a szenvedély.

    Az légy, ki sose fél,
    ki a szívek melegét
    összegyűjti két karjába,
    mit nem téphet senki szét.

    Választott, ki a múltat
    magában oldja fel,
    őrző, ki érzi a hajnalt,
    tudja ébredni kell.

    Ha félsz, gyere állj mellém —
    szívem, szívedhez ér…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Az ébrenlét a bátorság

    Éjfélkor a sötét belémlát,
    ilyenkor vallanak a némák,
    és a süketek dobhártyája
    beleremeg az éjszakába.
    Nem könnyű a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
    ha ilyen éjszakán elalszol!

    Az ébrenlét a bátorság itt:
    lehurrogni lelked, ha ámít,
    rágondolni, amire nem mersz,
    akármilyen nehéz, keserves,
    büntetni magad röstellt könnyel,
    társ-nélküli, szegetlen csönddel,
    nézni, midőn a képre fény száll,
    amit az éj tükre elédtár.

    Ó én tudom: a gyöngeségem
    legláthatóbb a tükör-éjben,
    s én látom legjobban, hisz éjjel
    magam vagyok rossz számizével.
    Nincs kínzóbb a felismerésnél:
    hazugnak látni, mit beszéltél,
    mondandónak, mit elhallgattál,
    adandónak, amit nem adtál.

    Magam vagyok magam fegyence,
    bíráim legkegyetlenebbje,
    s még az lehet csak, akin látszik,
    hogy éjszakákat áttusázik,
    aki velem éber az éjben:
    legyen bírám s ha kell, pribékem,
    de megítélni hogy merészel,
    aki nyugodtan alszik éjjel?!

    Legyen a bírám talpig ember,
    magát-vizsgáló becsülettel,
    s ítéljen el, egyazon szinten,
    mint embert ember, istent isten,
    mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
    miként legyőzöttet legyőzött,
    de sárga törpék tű-sisakban
    ne mocorogjanak alattam.

    Ha számonkérő éjben alszol:
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
    Bár nehéz a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    de áldozzunk ennyit magunknak,
    kiéjszakázott igazunknak,
    s azoknak, akik tisztelettel
    úgy neveznek minket, hogy ember

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztes Ágnes: Őszinteség

    Már voltam botránkoztató
    s botránytól rettegő is;
    tudom, hogy néha bűn a szó,
    a hallgatás megőriz,

    de inkább vádoltam magam,
    mint hogy megbújva éljek,
    míg beragyognak súlyosan
    meg nem érdemelt erények.

    Válaszoltam mindenkinek:
    mikor, miben hibáztam.
    De nem sok jóságban hiszek
    – s nem minden lázadásban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária – Mágia

    Akit birtokolva tartasz vissza,
    elhagy tiltakozva, iszonyodva.
    Nem megy el, ha nyitva a kalitka.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária – Figyelmeztető

    Könnyű mondani a bölcset,
    tenni sokkal nehezebb.
    Hallgass tehát és cselekedj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany-Tóth Katalin – A szavak ereje

    A szavak ereje lehet lágyan ringató,
    mint tarka vadkacsák testét hintáztató tó

    A szavak ereje lehet hűsen bársonyos,
    mint vigasztalás, mely bánatban oly jóságos

    A szavak ereje lehet hitet romboló,
    és kétséget ébresztve viharként tomboló

    A szavak ereje lehet népet felrázó,
    és nemes célokra bátorítva buzdító

    A szavak ereje lehet szellemi erőd,
    mely jó kezekben, nemzeteknek adhat erőt

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Szavak

    Mindig hittem a szavak erejében.
    Bódító szép mesék fehéren
    altató mákonyát
    beszívtam sok-sok éven át.
    Később csak hagytam,
    higgyék, hogy hiszem…
    hogy bennem ne csalódjon senkisem.

    Én annyi könnyet, szenvedést
    láttam, hogy elmondani
    minden szó kevés…
    Már gyermekkorban észrevettem,
    hogy nem az okos szó az úr:
    hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
    úgy boldogul…
    csak ámultam, hogy hangos ordítás
    hogy babonáz meg balga szíveket,
    és hazugságok harsogó szava
    halálba hajszol, jaj, százezreket.

    Most álljatok meg!
    Itt és most elég:
    skandáló őrületből béke nem fakad,
    csak szenvedés.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Körmendi László – Új évre

    Ez a nap is eljött,
    kézen fogja társát.
    Aranykoronával,
    csókkal küldi el.

    Új reménységet hoz,
    karján újabb táskát,
    s abban új játékot,
    mindent, ami kell.

    Mit kívánhatnék én?
    Csak, amit ígértek!
    Boldogságot, fényt
    és jót, mi átölel.
    Hitet a jövőben.
    Gyűlöletnek végét.
    S azt, hogy mindezt adja
    Isten, ahogy kell.

    Adjon bort és búzát!
    Hatalmas hűséget.
    Tűrést, amit eskü
    nem törölhet el.
    Édes szeretetet,
    ami úgy sem nehéz,
    hogy az, aki kapja,
    rég nem hiszi el.

    Adjon nekünk imát!
    De, ami őszinte!
    Adjon megbocsátást,
    kitartást, ha kell.
    És soha ne tűrje,
    hogy olyan kezekbe
    hulljon el a krajcár,
    hol nem költik el.

    Viselje a gondunk!
    Tanítson meg élni!
    Hogy mi ne ítéljünk
    és ne vesszünk el!
    Hogy akkor is adjunk,
    amikor már kérni
    aki régen mert még,
    ma már az se’ mer.

    Végül, drága Isten!
    Kérlek, hagyj a tervben,
    egy jó adag tudást,
    mert a bűn lever.
    Ha mi nem vigyázunk,
    ez a csordaszellem
    újra megfojt mindent.
    Gyilkol, nem nevel.

    Mindegy. A nap eljött,
    kézen fogja társát.
    Aranykoronával,
    csókkal küldi el.
    Új reménységet hoz
    ez az év, s új táskát,
    s abban új játékot.
    Mindent, ami kell.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pilinszky János: Milyen felemás

    Milyen felemás érzések közt élünk,
    milyen sokféle vonzások között,
    pedig zuhanunk, mint a kő
    egyenesen és egyértelműen.

    Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
    hálójában evickélünk, pedig
    napra kellene teregetnünk
    mindazt, mi rejteni való.

    Milyen
    megkésve értjük meg, hogy a
    szemek homálya pontosabb lehet
    a lámpafénynél, és milyen
    későn látjuk meg a világ
    örökös térdreroskadását.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Garai Gábor – Éhség

    Naponta egyszer álljon meg a kés
    a kenyér s a hús fölött a kezünkben.
    Világ-birodalom az éhezés.
    Ez anya-föld emlőiből
    ember ma, száz közül
    hatvan, egyszer se szívja meg magát
    naponta
    jóllakottra.

    Másképp s precízen: 60 százalék
    soha még
    nem tolta el a tányért, hogy: elég!
    Nincs képzete a jóllakásról!
    (Mit palástol
    e talányos képzet-hiány, – no most
    legyetek okosok,
    szó-alkimisták, iszony-artisták,
    egzisztencialisták,
    unalom-analitikusok!)

    Szemérmes adatok
    fejezik ki világunk
    tárgyiasan, indulattalanul:
    évente mintegy 40 millió
    éhhalál; és – bár ez banális – visszahull
    közben ős-méhébe, az óceánba még
    töméntelen „túltermelt” tej, gyümölcs s egyéb,

    Továbbá:
    minden második gyerek
    e földön arra született,
    hogy tízéves koráig többnyire
    (kis pókhasát csak víz s szél tölti be)
    közönyös teremtőjének – kegyelmét
    várni ki győzné! – visszafújja lelkét.

    S beriberi, pellagra, skorbut – ó,
    durvábbak, mint a trauma, libidó,
    szép civilizált luxus-nyavalyáink –
    hordja az áldozatok garmadáit,
    a püffedt tetemeket egybe:
    hol sorvadt ínyek, elapadt tagok
    illeszkednek a dús reménytelenbe,
    mint hűlt csontok a hanthoz…

    Miközben te gondjainkról panaszkodsz,
    én meg kecses versekre révedek,
    és mihaszna vitákra futkosok,
    s nyarak,
    telek
    járnak ki-be jól temperált szobámban,
    s nyugalmamról gondoskodik az állam.

    De naponta egyszer megáll a kés
    a kenyér s a hús fölött a kezemben,
    és számban megkeseredik a nyál,
    és megszégyenít teljesült szerelmem.
    És teljes borzalmában látom őt,
    a borda-kerítést, az állatit,
    a számtalan névtelen Valakit,
    a legszörnyűbb halálba szédülőt,
    ember-fajom nagyobb felét,

    ki viseli a világ szégyenét,
    s nem érti, mért;
    ki tűrhetetlen napokat terelget,
    és kit az ínség sárkánya sanyargat,
    ki bajból bűnbe lép,
    s ha szétcsapja kezét,
    aligha tudja, hogy
    várja és élteti a holnapot:
    a bárhogy-is-lesz egyetlen kegyelmet,
    a jóllakató világforradalmat.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu