Itt nyugszik,
Váci Mihály, a nyíregyházi.
Nem volt kicsi, sem óriási,
sem átlag nem volt, sem típus,
különb volt, mint tipikus.
Leszólta hát a kritikus,
eltemette mélyen a lektor.
Vigasztalt: – „Feltámadunk egykor!”
Örök béke poraira!
Deleatur soraira.
Hangzott a Dies Irae.
A túlvilágban sose hitt.
Nem tagadta az ittenit.
A kétkedés volt hite;
nem is csalódott semmibe:
magán kívül! –
s ez tette le ide.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel
és hálával azért, mert szeret, bánt és félt.
Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
S életemnek csak nézői a maiak.
Messziről és messzire megy ez élet
S csak: élet ez, summája ezrekének,
Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott.
S életük ez a mérsékelt csodáknak,
Mikben mégis ős állandóság vágtat,
Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik.
Másolja ám el életét a gyönge,
Fúrja magát elélten a göröngybe,
Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.
Ha ki király, Sorsának a királya,
Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.
Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
Bennem a szándék sok százados szándék,
Magyar bevárás, Úrverte ajándék
S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca.
Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett
S parancsoltam élükre seregeknek
Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot.
Százféle bajnok mássá sohse váltan,
Ütő legény, aki az ütést álltam:
Így állva, várva vagyok egészen magyar.
Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
Protestáló hit s küldetéses vétó:
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
Ki voltam öreg grammás-diák korban,
Égnek lendülten s százszor megbotoltan,
Külön jussom: vénen is diák lehetek.
Kalapom, szűröm, szivem förgetegben,
Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben
S visszapattog róluk jég, vád és szidalom.
Külön alkuja lehet a Halállal,
Akit, amikor milliókat vállal,
Nem bámitott az Élet sok, új kapuja.
A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
Forrás: MEK
I.
(Édes boszorkányom,
Láttál angyalt holtan?)
»Láttam szép magamat,
Mikor még nem voltam.«
(A Holdat a Nappal
Láttad összebujni?)
»Láttam fehér szivet
Pirosra fakulni.«
(Láttál napnyugatról
Napot kelni este?)
»Láttam Ujév napját
Szilvesztert keresve.«
(Leszitálni láttál
Égből eső-márványt?)
»Láttam az egeken
Fekete szivárványt.«
(Láttál már busongást
Csali, büszke kedvvel?)
»Láttam már sírgödröt
Tele szerelemmel.«
(Láttál visszafordult
Óramutatókat?)
»Láttam perzselését
Sohse-kapott csóknak.«
(Láttál már tengeren
Fogant őserdőket?)
»Láttam, ki sohse lesz,
A holnapi nődet.«
(És bolondot láttál,
Ki szerethet téged?)
»Láttam a szivedet,
Szivemen van s véged.«
II.
(Édes boszorkányom
Szivemre be ráhullsz)
»El foglak árulni,
Mert te is elárulsz.«
(Telve van a kedvem
A te szép valóddal)
»Kedvetlenségemet
Űzöm unott csókkal.«
(Szép asszonyságodban
Megmaradok szépen)
»Megakadt a szemem
Egy külömb legényen.«
(Egek csillagához
Nem hasonlitnálak)
»Jaj, be rossz a Földön,
Jaj, be rossz itt nálad.«
(Légy az én hűséges,
Drága feleségem)
»Feleséged vagyok
S elhagytalak régen.«
Forrás: MEK
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
A Nagy.
Igen: élj türelemmel,
Igen: hallgass, ha fáj.
Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:
Halál.
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Forrás: MEK
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Forrás: MEK
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, víg halott.
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Forrás: MEK
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.
Ha esküdtem s majd meghaltam:
Legjobb asszonyom megcsaltam.
Ha akartam, ha ígértem,
Gonosz voltam tervben, vérben.
Ha öleltem, ha csókoltam,
Borús komédiás voltam.
Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva.
Ha valakinek esküdtem,
Esküszóból mit se hittem.
Ha tébolyban elájultam,
Új nőben ébredtem, újban.
Ha od’adtam testem, lelkem,
Kerestem és mit se leltem.
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.
Forrás: MEK
Mit sarjú-hajak csiklandozva fednek,
Szeretném megcsókolni
Két vakszemed, a halványt,
Két kies völgyét a te szép fejednek.
Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,
Belopózni fejedbe,
Szűz szeretnék maradni
S valami újat lelni, kitalálni.
Most én a Halál szárítóján lengek
Tele gondolatokkal.
Óh, talán testem sincs már.
De test nélkül is vágyok és esengek.
Csókosan s szűzen akarnék én válni
A fejedet csókolván,
Azt a két kies völgyet:
Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.
Forrás: MEK
Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.
Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Forrás: MEK
»Itt Bihar vezér lakott
S nótáztak méla szüzek.
Most daltalan ez a táj.
Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«
»Éjfél van. Itt átkozott,
Ki a sírokat töri.
Én a sírokat töröm.
Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«
»Ősöm keleti vitéz.
Dalokat ölt Nyugaton.
Serkentem a holtakat.
Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«
»Te vagy a halott ara,
Én a halott mátkafi.
Ránkolvasnak a papok.
Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«
»Jaj, be szépen süt a Hold.
Leszünk-e mi pirosak
S fölkelnek-e a dalok?
Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«
»Itt Bihar vezér lakott.
Bús, babonás ez a táj
S tán holnap összeesünk.
Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«
Forrás: MEK
