https://verskucko.com

Címke: halál

  • Byron – Egy újfunlandi kutya síremlékére

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Ha új lakót kapnak a temetők,
    nem is dicsőt, csak épp előkelőt,
    a gyász pompázik szoborrá virulva
    és az elhunytat zengi név meg urna:
    nem azt, aki csakugyan volt, hanem
    akinek kellett volna hogy legyen;

    s a szegény kutya, a leghűbb barát,
    ki boldogan áldozza föl magát,
    kinek szíve gazdája szíve volt,
    dicstelen hull el, bármilyen derék,
    s földi lelkét megtagadja az ég:

    míg az ember, hiú féreg! csodákat
    s kizárólagos eget kér magának.

    Óh ember! napod gyorsan alkonyul,
    rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,
    aki kiismert, undor tölti meg
    tőled, lélegző, hitvány sártömeg!

    Szerelmed kéj, barátságod csalás,
    szavad és mosolyod képmutatás!
    Neve nemes csak megromlott csírádnak,
    rád pirít minden becsületes állat.

    Ki itt jársz, s látod ezt a sírjelet,
    menj tovább – nem fajtádnak tiszteleg:
    barát emlékét őrzi ez a jel;
    egy barátom volt csak – s az itt hever.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Csorba Győző: Carmen lugubre

    A nevét mondom és a halált mondom,
    és nem hiszem el, nem hiszem.
    És újra hallom köhögését
    a visszhangos, mély semmiben.

    Tizennégyéves volt és félkegyelmű
    és pösze is volt még szegény,
    szegény Kati! – riadó bánat
    ijedezett a két szemén.

    Most lefeküdt, a hátára feküdt le,
    mint vágya olykor súgta már,
    aszott testére vőlegényként
    reáfeszült a rossz halál. –

    Víg asszonyok, kik boldog szeretőknek
    ölén hagytátok hamvatok,
    félelmes nászéjszaka volt ez:
    a halál alatt egy halott.

    Ő hajnalon dúlt ágyából ki nem kelt,
    és szűz maradt a nász után,
    mégis fogant zsengécske méhe:
    enyészet és örök hiány

    támadt belőle, s óriásra sarjadt,
    s falánkul anyját falta fel.
    – Fülem körül hűs, tiszta hangon
    a más-útú rend énekel. –

    A nevét mondom és a halált mondom,
    és nem hiszem el, nem hiszem.
    És újra hallom köhögését
    a visszhangos, mély semmiben.

    Már Isten első bölcsei között van,
    nyelvéről kristály-szó pereg,
    – nagyon fehéren lát az Isten
    és feketén az emberek.

    Forrás: DIA – Csorba Győző

  • Csorba Győző: Késő kérés apámhoz

    Hanyattfekszel; a melleden
    összekulcsolt két kezedről lemállott
    a gyönge hús. Könnyen-síró,
    apró szemednek nyoma sincsen.
    Tudom, tudom,
    hiszen tizennégy éve már. –
    Bennem azóta hódító erők
    bő-terebélyű fája nőtt,
    harcoltam a sírásó-emberek
    gonosz hadával, s győztem.
    Téged szelid víz, gyámoltalan férgek
    roncsoltak el, szegény apám!

    Most minden erőm hiúsulva,
    elmetszve minden ifjú izmom,
    s itt állok valakivel
    égnek tárt arcod előtt.
    Ugye látod?
    Fehér, fészek-szívű leány.
    Ő az, tudod, kivel reméltem
    neked magot támasztani,
    de szorgos, ügyes élők
    gyorsan helyemre álltak.
    Ugye hallod
    elvetélt unokáid zokogását?

    Élőnél lehet tehetősebb élő,
    de halottnál nem.
    Én csont-apám,
    te mozdulatlan,
    segíts a mozgók ellen!
    Most visszabújok hozzád,
    mint az öledbe bújtam,
    amikor még együtt aludtunk.
    Meredj a merénylők elé,
    ellenkezésük törd meg,
    nézz minket össze holt szemeddel,
    ne szakadhassunk széjjel,
    tetteiden az állandóság
    bélyege: védj meg minket!

    Szegény apám,
    te óriási,
    én csont-apám,
    te győzhetetlen,
    mutasd meg, hogy az apám voltál!

    Forrás: DIA – Csorba Győző

  • Csorba Győző: Ijessz rám

    Szürke a piros is, szürke a kék, a sárga,
    és szürke a világ: beleesett a sárba.
    Az idő megrekedt, úgy lóg benne a lelkem,
    mint száradó ruhák, mikor szellő se lebben.

    Most nincs tragédia és komédia sincsen,
    mert mérték nélküli s határozatlan minden,
    és nem különbözik a vágy, a van, s az emlék,
    és nem tudom, mi ez: a lét-e, vagy a nemlét.

    Ó élet, ételek gyümölcse, semmi több s más! –
    a kásás megszokás fullaszt, a mitse-várás,
    a múzeumba tett szerszám herélti sorsa,
    ízes, friss napjaim, ízetlen régi borsa.

    Máskor-szörnyű halál, riasztgatásod ellen
    mámort, futást, imát nem kell magamra vennem:
    mint vak szeme előtt hiába integetnek,
    hiába álnok arcod, többé nem rettenek meg.

    Áldott halál, te szent, mégis: kérlelve kérlek:
    ijessz rám, nyúlj felém: hibbanjon már a mérleg,
    ijessz rám, nyúlj felém: remegjek, sírva féljek –
    élettelen halál, segíts hozzá, hogy éljek!

    Forrás: DIA – Csorba Győző

  • Christina Georgina Rossetti – Nyugalom

    Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
    édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
    Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
    és mennyi vad röhej száll szerteszét.

    Nincs néki immár kérdés és beszéd,
    boldog hiány takarja e talajban.
    S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
    a hallgatás oly üdv, akár az Ég.

    Homály emelje, fényes délnél élőbb
    és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
    A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.

    Dajkálja az öröklét hajnaláig
    mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
    érezze azt, nem is tartott sokáig.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Azokról, akik eltűntek

    A haldoklókkal csókolóztam,
    az elmenőkkel cimboráltam,
    izzadt hajuk simítva hosszan
    ágyukhoz álltam.

    Marasztaló ígéket
    súgtam fülükbe, mint az élet,
    de hívta őket a nagy út,
    és én kötöttem nékik a halálban
    batyut.

    A távozók
    elvitték a lelkem darabjait,
    csak én maradtam itt,
    és most a hit
    porukkal egy lett, mint avitt
    ruhájuk, és széthulltak ama szók
    és szájukon is megrohadt, amit
    adtam nekik, a csók.

    Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.
    Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
    ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
    mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
    elásta, és most a határtalan,
    mély földbe van,
    s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát.

    Barátaim,
    halványodik énnékem itt a szín,
    hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
    gyakran mosolygok, többször hallgatok.
    De érzem egyre, vár rám sok erős,
    jó ismerős,
    hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
    Ezért oly csöndes bennem már a lélek
    s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
    nem félek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Nincs több

    Nincs több, nincs, mint a bűnözők szeme,
    az a bizonyos merev tekintet,
    mely szigorú, akár a nap,
    és berajzolja komoran
    és ugyanakkor fényesen
    a vágóhidak és a földi királyok
    színehagyott, szomorú méltóságát.

    Ezek a szemek,
    egyedül eme pillantások
    méltóak észrevenni a halált
    és a virágok átöltözködését.

    Egyedül
    ők tudják elkiáltani
    a világ minden bánatát, és egyedül
    ők tudják elhallgatni Isten titkát
    szemközt a lincselő tömeggel.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Garay János: Harczban haldokló magyar

    Folyj ki, folyj ki vérem,
    Múlj el életem!
    A hazáért halni
    Szép halál nekem!

    Nagy s kemény volt a harcz,
    Vért kívánt s halált,
    Vérre, áldozatra
    Engemet talált;

    Ah, de édes a vér
    S e halál nekem:
    A magyar hazáé
    Lett a győzelem!

    Győzedelme magvat
    Fog teremni még,
    Téged, szent szabadság
    S boldog egyesség!

    Legdicsőbb jutalmam
    Ez lesz énnekem,
    Folyj ki hát, folyj vérem,
    S múlj el életem!

    Forrás: Arcanum

  • Katona József: Új esztendőre

    Vidám elme
    te! szerelme
    az örökös tavasznak –
    csend és béke
    egy gyermeke,
    kinél búk s ürmök asznak!
    A szerencse
    folyton öntse
    rózsáit öszvényeden,
    elégedés
    vezéred, és
    légyen köröd egy Éden.
    Minden reggel
    víg sereggel
    játsszon a Nap súgára
    (mosolyogva
    lépbe fogva)
    Arcád diadalmára. –
    S Neked intsen
    báj-bilincsen
    jőve az Alkonyodat
    végső fénye,
    hogy rabkénye
    készítse meg álmodat.
    És ha majdan
    e Kor hajdan-
    korrá változik – midőn
    Élet s Halál
    számot talál
    vetni a hosszú időn:
    Akkor, Kedves,
    vedd jól, nedves
    szememböl, végtisztemet;
    Ott örökké
    légy Élőké;
    bár itt egy hant eltemet!!!
    1817.

    Forrás: Versek mindenkinek
    Katona József, Új esztendőre, újév, jókívánság, barátság, élet, halál, idő, ünnepi vers

  • Babits Mihály: Ne ily halált, ne ily harcot!

    Nem kell nékem örök béke
    (meglesz majd a temetőbe’).
    Örök harc a kívánságom,
    de nem ahogy tegnap láttam
    hivatalos-kényszeredve,
    kinek nincs is semmi kedve,
    gyávaságból s alázattal
    elmenni egy szolga-haddal;
    ölni ismeretlen testvért,
    aki bennünket nem is sért,
    mert – bár közös minden eszménk –
    ellenségnek kinevezték;
    parancsszóra halni végül
    cél nélkül és haszon nélkül
    kutyamód és árokmélyen –
    még a kutyát jobbnak vélem,
    mert ki tudná ránevelni
    ártatlan ebtársát ölni?

    Ne ily halált, ne ily harcot
    adjon Isten a magyarnak!
    Elég soká volt élete
    játék mások kezeibe’:
    ne legyen már többet játék!
    Legyen eztán a magáé!
    Harcolja meg, ha van harca,
    igazságát föl ne adja,
    mert a föladott igazság
    a világ testén sebet vág.

    De senki se szálljon hadba,
    ha egy angyal nem ragadja
    saját hittel, saját célért,
    s csak ha önkényt adja vérét
    és nem gyávaságból bátor,
    hanem angyala szavától.
    Nem kívánok örök békét,
    csak a gyáva harcok végét.

    Szent áldozat ez az élet,
    ha igaz szívvel fecsérled,
    de amelyért kényszer-vér folyt,
    a zászlón szenny lesz a vérfolt.
    Ne szűnjenek hát a harcok:
    magam is zászlókat tartok.
    Hogy lehetne béke boldog
    míg a tiprott jog sikoltoz?
    Hisz a sikoltás a csendben
    hangzanék még rémesebben.

    De csak az álljon ki sorba,
    kit angyala küld a harcba,
    s ha kincsét oltárra hozza,
    ne a más vérét áldozza!
    Tisztelje a más békéjét,
    ki halni kész az övéért:
    akkor csupa hős ví harcot,
    angyalok tartják a pajzsot

    és az Isten újra ránk néz
    felhőkből mint generális
    és így szól a szívek nyelvén:
    „Béke és harc mind az enyém!
    Jó katonám, hű zsellérem,
    fegyveretek elcserélem.
    Béke lesz az igaz harcból:
    de a béke tovább harcol.
    Új csata, más kard, új tábor,
    új csillagban győztes sátor!
    Nem kell nékem örök béke,
    csak méltóbb had szövetsége.”

    Forrás: FB Szeretem a verseket…