https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Tóth Árpád – Elejtetted a napot

    Rád gondoltam délután,
    Fönn az arany nap sütött,
    S lehunyt szemhéjaimon
    Rózsaszínnel átütött.

    Fáradt arcom szelíden
    Tüzesítette a fény,
    S szemlehunyva a szokott
    Utazásra vártam én,

    Arra, mikor – halk hajó
    Titokzatos tengeren –
    Fekvőszékem útrakél,
    S lázam sodrán ring velem
    Felelőtlen, gyönyörű
    Fantázia-tájakig,
    Ahol romló életem
    Némely bús álma lakik:

    Mindaz, ami sohse lesz,
    Mindaz, ami sohse volt –
    Így indultam ma is el,
    Húnyt szemekkel, mint a holt,
    Álmodozni: életet.

    És úgy hajlott rám a nap,
    Mintha pilláimra a
    Rózsaszínű parazsat
    Az a szent fény ejtené,
    Mit még ott látott a szem
    Isten-atyja kebelén,
    S melyre szomjas szüntelen.

    És egyszerre úgy esett,
    Telin, forrón, hirtelen
    Rád gondoltam s arra, hogy
    Messze vagy, és jaj nekem.

    És megriadt szemeim
    Felpattantak: a hegyek
    Csúcsain már pirosan
    Búsultak a fellegek.

    És egy furcsa vízió
    Vad erővel elkapott.
    Úgy éreztem: kezeid
    Tartották ma a napot.

    Azért volt oly különös,
    Minden fénynél édesebb,
    És én ezt csak most tudom,
    Amikor már este lett,
    Mikor kezed fáradtan
    Elejti már a napot,
    S szívemben is csöndesen
    Elhallgatnak a dalok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos – Keresni fogsz

    Különös táj lesz, sűrű lesz a csendje,
    csak mélabúd halálos húrja szól.
    Beleijedsz a süket végtelenbe,
    keresni fogsz, és nem leszek sehol.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyurkovics Tibor: Rózsa

    Sose nyílik ki a rózsa,
    sose nyílik ki a nyár,
    én a szerelem adósa
    vagyok három éve már.

    Mondtam is a cinegének,
    hogy szálljon el haza már,
    sose szólal meg az ének,
    sose nyílik ki a nyár.

    De a cinege csak engem
    figyel hosszan, feketén,
    míg halálos szerelemben
    az övé nem leszek én.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Pilinszky János – A tékozló fiú keresése

    Itt lakott kétségtelenül.
    Látod? Látom,
    a mi fiúnk.

    Ülj az ablakba, nézd a házakat,
    aztán a szobát, falakat,
    a jégveremnél hidegebb
    éléskamrát, mosdóhelyet.

    Most pedig induljunk haza.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Szólalj meg bennem!

    Verembe nem döntsz, hegyre sem emelsz,
    nem hajtogatsz mint friss-kezű szellő a nádat,
    nem törődsz velem, Istenem,
    sorsom mélyén hallgatsz, mint föl nem robbant
    bomba aluvó vízek mélyein.

    Tornyosodik a bűn a szívemen,
    és már csak tompán érezem: mi bűn, mi nem bűn,
    normáim elmentek veled,
    nincs már külön a sáros és a tiszta –
    elkeveredtek bús hiányodon.

    Szorongok, mint vihar előtt a föld;
    lapulok, bújok, pislogok csönded szemébe –
    minden dörgésnél rémesebb,
    ijesztőbb minden cifra átkozásnál,
    – a halott anyák hallgatnak csak így.

    Szólalj meg bennem, régen-hallgató!
    mozgass meg, légy szél, szél, ami voltál is egyszer,
    törődjél velem, Istenem!
    mindegy: veréssel, vagy simogatással,
    csak érezzem, hogy van hozzám közöd.

    Forrás: DIA – Csorba Győző: Szólalj meg bennem!

  • Fodor Ákos – Még mindíg

    nem vagyok elég szegény.
    Még nincs bennem elég csend ahhoz,
    hogy ne vitatnám a vitathatatlant:
    még van szavam.
    Nyomorultan, tériszonyban,
    könyörögve a semmitsemtudásért,
    még mindig magamhozszorítanék valakit, valamit,
    Veszendőt a Veszendő

    Forrás: Lélektől lélekig
    Fodor Ákos, Még mindíg, belső csend, önismeret, hiány, minimalizmus

  • Simonyi Imre: Kopogtatás

    Most már azt hiszem,
    hogy mégiscsak a szél volt.

    Vagy talán
    annyira szerettem volna, hogy legyen bár akárki,
    — de ha már senki,
    hát akkor legalább a szél?

    Ám úgy látszik,
    hogy mégiscsak a szél lehetett,
    senki más
    — legfeljebb a gesztenye gallya
    csapódhatott az ablakhoz.

    Mert ha te lettél volna,
    akkor másodszor is kopogtatsz.

    — Vagy pedig egyszer sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Ki érti?

    Szerettem volna adni,
    de nem volt: mit. –
    Szerettem volna kapni,
    de nem volt: kitől.

    Szerettem volna enni,
    de üres volt a tányér. –
    Szerettem volna menni
    de nem volt: hová.

    Szerettem volna halni,
    de a Halál kitért. –
    Szerettem volna élni,
    de nem volt: miért.

    Forrás: fb – szeretem a verseket

  • Kiss Kálmán – Üzenet a hegyről

    Ülök a hegyen, kezemben pohár,
    aranylón csillog boromban a nyár.
    A madárzajos csend oly ringató,
    s úgy csillámlik, mint odalent a tó.

    Itten akár én boldog is lehetnék,
    El-elmélázok, szíven üt az emlék.
    S felüvöltenék, mert nem vagy velem,
    egyetlen Drága, te vad, szertelen,
    gyönyör, gyöngédség, seb, sajgó hiány,
    dadog a szívem, annyira kíván.

    Ide idézem emlékalakod,
    hogy megöleljen, mert magam vagyok.
    Érzem a szádat, forró és puha,
    testeden most e szép táj a ruha.
    Ölébe fogad engemet e táj,
    bódulat ringat, már semmi se fáj.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Wisława Szymborska: Macska az üres lakásban

    (Csordás Gábor fordítása)

    Nem halhat meg a macskának csak úgy.
    Mert mit kezdjen a macska
    egy üres lakásban.
    Ugráljon a falra.
    Dörgölőzzön a bútorokhoz.
    Mintha semmi se változott volna,
    mégis kicserélődött minden.
    Minden a helyén,
    mégis szanaszét.
    És esténként már nem ég a lámpa.

    Léptek a lépcsőházban,
    de ezek nem azok.
    Egy kéz halat tesz a tálba,
    de ez a kéz sem ugyanaz.

    Valami nem kezdődik el
    a szokásos időben.
    Valami nem úgy pereg le,
    ahogy kellene.
    Valaki itt volt és itt volt,
    aztán egyszercsak eltűnt,
    és most makacsul nincs.

    Minden szekrénybe belestünk,
    végigfutottunk a polcokon.
    Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
    A tilalmat megszegve
    még a papírokat is szétkotortuk.
    Mit tehetünk még.
    Alszunk, váralkozunk.

    Csak jöjjön vissza,
    csak kerüljön elő.
    Akkor majd meglátja,
    hogy a macskával nem lehet így.
    Majd úgy megyünk elé,
    mint akinek cseppet sem sietős,
    óvatosan,
    vérig sértett tappancsokon.
    És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

    Forrás: Magyarul Bábelben