Tűz, melegíts, ne égess
égő sebet szívemre;
Nap, ne vakíts, világíts,
nem nézek a szemedbe.
Asszony, puhácska száddal
csókolj, ne a fogaddal;
ki önnön sírod ásod,
ember, ne ránts magaddal.
Virág, maradj az ágon,
megvárom a gyümölcsöd;
nem rugdalok markodba,
végzet, lazítsd a görcsöd.
Élet, mindenki éljen,
s ne tudja meg, miért él;
ígérd már másnak, Isten,
amit nekem ígértél.
Forrás: —
Akarok még hinni az életemben
s a mások életében – akarom,
hogy izmos és erős legyen karom
s földaloljak egy lobogó „igen”-ben.
Mert megbocsátottam mindenkinek
s szeretném, hogy nekem is megbocsásson,
ki tettenért a pózon és családon,
és ne vádoljon többé senki meg.
A múltat én elhordozom magammal
új életemre, mint zsákját a vándor:
hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,
s emlékeimmel elmotozva élnék,
mert amit érdemeltem, rámtalált:
kaptam egy életet és egy halált.
Forrás: —
Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hamis voltál, hiú, hitetlen?
Gyöngédebb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe,
nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
Forrás: —
Akárcsak Mendelejev
a hiányzó elemre,
ezer holdtöltét vártam
erre szerelemre.
Mostmár addig sugárzunk,
bizony, szomszédos csillag,
míg a hit nélkül élők
mind bele nem vakulnak.
S a Szaturnus-lakóknak
elregéli az isten:
milyen volt szőkeséged
mikróbákon innen.
Hitvány hús, mely bűnre vittél,
Elporladó, elrothadó,
Az ostorok csapása ímé
Gyönyör fejében bús adó.
Pattogjatok, csattogjatok
Szilaj csapások, szeges kínok,
Szenvedd, hitvány hús, mit szenvedtek
A szomorú, a szent martírok!
Az álmainkat bűnre váltja
Az asszony teste, a fehér,
Izzó, gonosz, szép látomások
Gyúlnak, ha forr a kerge vér.
Pattogjatok, csattogjatok
Kemény csapások, drága kínok,
Szeresd, hitvány vér, mit szerettek
A szomorú, a szent martírok!
A Sátán jár körül e tájon,
Keresve, hogy kit nyeljen el,
Vigyázzatok, virrasszatok mind,
Mert jaj, ha az Úr jönne el!
Pattogjatok, csattogjatok
Boldog csapások, édes kínok,
Halj meg, kevély test, mint meghaltak
A szomorú, a szent martírok!
Forrás: MEK
Szegény magyar volt,
Költő volt, senki,
Nem tudott élni,
Csak énekelni.
Nem volt rossz, sem jó,
Csak ember, fáradt,
Várt, várt és nem lelt
Soha csodákat.
Mély szürkeségben
Színeket látott,
Magyar volt, költő:
Átkozott, áldott!
Forrás: MEK
Magyar Tiborc, világ árvája, pórja,
Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
Hogy tested, lelked add el a pokolnak!
De azután töröld le könnyedet
És kacagásod jobb időkre tedd,
Úgy állj eléjük, mint a végitélet
Bús angyala, ki e világba tévedt:
– Urak, világnak gőgös urai,
Nem gyásznak napja nékem e mai,
Emlék, remény lelkemben úgy remeg,
Mint villámos viharban az egek!
Kardom letettem, várok, dacolok,
Az Isten él és a vén föld forog,
Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van
Bitang hódítók palotáiban.
Már reng a föld, már villámlik az ég,
Lesz itt ítélet, harag napja még,
S világok romján, tűnt gazok felett
Én még hozsánnát énekelhetek!
Hozsánnát néked Istenem, te nagy,
Szabadság, aki lelkem lelke vagy,
S magyarként és emberként – Üdv Neked! –
Élem tovább az örök életet!
Forrás: MEK
Ti lelkek, akik fehér fényben égtek,
Ti erőtől, ti szépségtől kevélyek,
Jöjjön el már a ti országotok!
Ne kelljen egyre gyáván vágyni, várni,
A szürke szerdák hamujába’ járni,
És lesni, ami titkon háborog!
Vasárnap lenne minden nap e tájon,
Miénk az élet és az élet álom,
Miénk, akik ma keresők vagyunk!
…de így, szomorú lápok lángja pislog
És temetőknek süppedt árka biztat,
Haláltánc a mi legszebbik dalunk!
Forrás: MEK
Az éveket, a messze, messze szálló
Szép éveket, Uram, ki hozza vissza?
Vagy várja őket örök kikelet?
Szerelmemet, a messze, messze illant
Szűz csodaszarvast, Uram, hol lelem meg?
Vagy várja őt is egy örök csalit?
A bánatot, a messze, messze elment
Szent felleget, Uram, hol látom újra?
Vagy várja őt is örök üdv ege?
Az életet, a messze, messze tévedt
Víg életet, Uram, még megtalálom?
Vagy tán a Fájdalom csak az örök?
Forrás: MEK
Te hegedülsz a hegedűkben.
Te tündökölsz tavasz-derűben.
Te csillogsz szerelem szemében.
Te szunnyadsz az anyák ölében.
Te mosolyogsz poharak mélyén.
Te hárfázol a nászok éjén.
Lágyan te ringatod a bölcsőt.
Te hangolod az árva költőt.
Költők ajándéktárgyak
Reménytelenség menedéke,
Álmatlan álom, szende béke,
Téged remegnek és remélnek.
Halál: te vagy az örök élet.
Forrás: MEK
