Címke: hit

  • Babits Mihály: Őszinteség

    Őszinteség… Óh hogyha a szív
    oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
    könnyű, mint vers, ami rímre megy,
    és egyszerű, mint az egyszeregy!…

    Fa vagyok, a lábam sárban áll,
    ezer álmom vétkes kört csinál
    s lelkemben úgy eltéved a fény,
    mint egy labirintus ösvenyén.

    Tán zöld bozót, gazos labirint,
    talán csupa kőfal kacskaring;
    mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
    mily szörnyeteg lakik és henyél?

    A szó ott tévedez, elmarad…
    Fond, Ariadném, szent fonalad,
    és ahová sem igen, se nem,
    tán elvezet majd a szerelem.

    Hogyan mutassa a föld magát,
    ha az ég nem küld feléje sugárt?
    Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
    de karjaimat már vonja a nap…

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Húnyt szemmel…

    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szivünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei


  • Babits Mihály: Bilincs ez a bánat

    Az nem igaz, hogy nem birod el,
    csak sírni szeretsz:
    bilincs ez a bánat,
    aranyperec,
    eltörni szánod:
    ily kincset balga, ki eldobál,
    habár
    baltüzü fény ez a matt opál.

    Ó, édes, édes
    szomoruság!
    Ó, illatos ostor!
    Rozmaring-ág!
    Uram, óvj meg a rossztól,
    hogy ne szeressem azt, ami fáj!
    Égi Király!
    Öljem meg a kígyót, szent Mihály!

    Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
    A csillagok
    aranyos morzsája hinti.
    (Hát sohase tudhatok
    szabadon ragyogni, mint ti?
    Futkosni, mint a kis nyuszikák?
    Örülni, mint a virág?
    Sírni, mint ősszel a fák?)

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    holnap harangoznak,
    holnapután az angyalok
    gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    nagyosan dicsérni,
    de én még kisfiú vagyok,
    csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    mégiscsak kiállok,
    de boldogok a pásztorok
    s a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    énekelni mennék,
    nagyok között kis Jézusért
    minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    százszor bepiszkolnám,
    csak az Úrnak szerelmemet
    szépen igazolnám.

    (Így dúdolgattam én
    gyermek-hittel, bátran,
    1883
    csúf karácsonyában.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: És így telnek le napjaim

    Ó meddig, meddig léssz velem
    könnyek hajója: bánat?
    – A végtelenbe mész velem! –
    így válaszol a bánat.

    És bölcsességed mit akar
    sebes szívemmel, isten?
    – Hogy enyhüljön, míg hit takar! –
    így válaszol az isten.

    És így telnek le napjaim,
    ily szörnyű párbeszédben.
    Míg egyre forróbb lesz a kín
    s mind távolabb az éden.

    S a bánat sötét fejemen,
    mint gyászkoszorú, éget.
    S én mégis féltve őrizem
    ez élet-adta éket.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Balassi Bálint: Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról

    1
    Idővel paloták, házak, erős várak,
    városok elromolnak,
    Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság
    idővel mind elmúlnak,
    Tavaszi szép rózsák, liliom, violák
    idővel mind elhullnak,

    2
    Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
    idővel mind elvésznek,
    Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
    nagy idővel lehetnek,
    Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
    idővel porrá lésznek.

    3
    Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
    idővel tenger apad,
    Az ég is béborul, fényes nap setétül,
    mindennek vége szakad,
    Márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
    egy helyiben más támad.

    4
    Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
    jóra fordul gyűlölség,
    Istentűl mindenben adatott idővel
    változás s bizonyos vég,
    Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
    nincs vége, mert égten-ég.

    5
    Véghetetlen voltát, semmi változását
    szerelmemnek hogy látnám,
    Kiben Juliátúl, mint Lázár ujjátúl,
    könnyebbségemet várnám,
    Ezeket úgy írám, és az többi után
    Juliának ajánlám.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Pilinszky János: Van Gogh imája

    Csatavesztés a földeken.
    Honfoglalás a levegőben.
    Madarak, nap és megint madarak.
    Estére mi marad belőlem?

    Estére csak a lámpasor,
    a sárga vályogfal ragyog,
    s a kert alól, a fákon át,
    mint gyertyasor, az ablakok;

    hol én is laktam, s nem lakom,
    a ház, hol éltem, és nem élek,
    a tető, amely betakart.
    Istenem, betakartál régen.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Babits Mihály: Alkonyi prológus

    Itt van az alkony, jó takaró,
    a hegyek ormán lilul a hó,
    itt van az alkony, csittul a zaj:
    elhallgat a fény és fölvillan a dal.

    Villanj csodavillany, villanj csodanóta,
    ki fájsz a szívemben ki tudja mióta?
    Mióta daloltam, amióta lettem:
    mert fájni születtem, ki dalra születtem,
    s még messzire zenghetsz majd mostoha dal,
    megéri, megéri, aki fiatal.

    A nappal, a lárma űzött a magányba,
    hol senkise hallott, a puszta homályba:
    most itt van az alkony, most jer elő,
    mint éji merénylő, titkos szerető:
    mert kedves az alkony annak, aki lázad,
    és kedves az alkony annak, ki szeret:
    elhagyni ilyenkor, kicsábul, a házat
    s nem tűrni az égnél lentebb födelet.

    Az ég is ilyenkor kitakarózik
    és emberi szemnek kirakja a kincsét;
    a lélek az égbe fölakarózik,
    mozgatja a szárnyát és rázza bilincsét:
    Dal, éji merénylő, titkos szerető,
    dal, mostoha lélek, most jer elő:
    másnak csupa fátyol, neked csupa látás,
    itt van az alkonyat, itt van az áldás.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Rónay György: Talán

    Szerb Antalnak

    Csöndet? Magányt? Már azt se. Mi volna még
    kedvedre? Semmi. Hallgatod úntan a
    vak éjszakát. Dadog s elalszik.
    Egykor erős, doboló dalokkal
    zengett füledbe. Végtelen útjain
    forrás fakadt: a líra zuhogva, bő
    tüzekkel ömlő áradása.

    Hagyd csak! Elúntam a vallomást is.
    Csalódtál volna? Nem. Hanem ismered
    az „életet”. Se titka, se ingere.
    Jelzők, rímek? A nyűtt világ mint
    képlet, üres vonalakkal, egy-két
    számmal megoldott ócska egyenlet ing
    előtted. „Inter arma silent Musae”…
    Hallgass. Ne mentegesd magad. Ürügy kell?
    Gyáva! Kopár vagy, akár az őszi,
    kifosztott fák! Majd egyszer, igen, talán,
    megjönnek eltűnt szárnyasaid, vadul
    dalolva, szétrepedt torokkal,
    tán arámul, csak az isteneknek!

    Forrás: Magyar Kurír

  • Babits Mihály: Eucharistia

    Az Úr nem ment el, itt maradt.
    Őbelőle táplálkozunk.
    Óh különös, szent, nagy titok!
    Az Istent esszük, mint az ős
    törzsek borzongó lagzikon
    ették-itták királyaik
    húsát-vérét, hogy óriás
    halott királyok ereje
    szállna mellükbe – de a mi
    királyunk, Krisztus, nem halott!
    A mi királyunk eleven!
    A gyenge bárány nem totem.
    A Megváltó nem törzsvezér.
    Ereje több, ereje más:
    ő óriásabb óriás!
    ki két karjával általér
    minden családot s törzseket.
    Egyik karja az igazság,
    másik karja a Szeretet…

    Mit ér nekünk a Test, a Vér,
    ha szellemében szellemünk
    nem részes és úgy vesszük Őt
    magunkhoz, mint ama vadak
    a tetemet vagy totemet?
    Áradj belénk hát, óh örök
    igazság és szent szeretet!
    Oldozd meg a bilincseket
    amikkel törzs és vér leköt,
    hogy szellem és ne hús tegyen
    magyarrá, s nőjünk ég felé,
    testvér-népek közt, mint a fák,
    kiket mennyből táplál a Nap.

    Forrás: Magyar Kurír