https://verskucko.com

Címke: hit

  • Fülöp Áron – Szilveszter-éjjelen

    Egy galy, mely elaszott, egy lomb, mely lesárgult
    Az örök vén fáról ujolag aláhullt,
    Tán hogy mi fakasztá, tán hogy mi növelte,
    Tehetetlen gyásszal gyászoljon felette!

    Megdöbben a múló, a halandó véges:
    Lám a végtelen is veszíteni képes!
    S hajh, mi sírját abból egy paránynak ássa:
    Útja az egésznek ama nagy múlásra.

    S mintha átnyilalna egy kín eget, földet,
    Hallatszanék jajja világnak, időnek,
    Ama kiterjesztett erősség remegne,
    S az enyészet állna gúnyosan nevetve.

    De hahotán, jajjon által egy hang rezdül:
    Hatalmam a sugár a teremtő mennybül,
    Lényem örök nagyság szeretetben, hitben,
    Urad vagyok múlás – kinek nevem Isten.

    S az idő sírjára mennyei fény árad,
    Újabb lombja sarjad az örök vén fának,
    Mélység és magasság alleluját harsog –
    Csak az enyészet ölt kétségb’esett arcot!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Sík Sándor: Hullámmoraj

    Szürke tenger és szürke ég.
    Ó véghetetlen szürkeség!
    Jajongva száll a sok sirály.
    A lágy eső halkan szitál.
    Vonagló, méla vízmoraj,
    Örök-egyhangú mélyi dal.
    És mégse, mégse szomorú.
    Ó szürke, szép, komoly ború!

    Ti szürke tenger-távolok,
    Lám én is, én is itt vagyok!
    Az a hatalmas, furcsa szél,
    Amely nem tudni merre kél,
    Eddig sodorta csónakom,
    S most ülve szürke partokon
    Fontolgatom, elmélgetem
    Haminchatéves életem.

    Mily különös, hogy itt vagyok,
    Hogy hallom az örök habot
    A véghetetlen ég alatt.
    Hogy annyi minden elmaradt,
    Hogy annyi volt és annyi van,
    És el fog ülni nyomtalan:
    Mint harsogó hullámhadak
    A fövenyen elomlanak.

    Mily különös: Ma itt vagyok,
    És holnap tán már új habok
    És friss szelek ölelik át
    Életem ingó csónakát,
    Új tengerek és új egek,
    Új szürkeségek intenek:
    S holnapután új partokon
    A régi zúgást hallgatom.

    Mondd, mondd, te gazdag szürkeség:
    Mi jöhet új elémbe még?
    Amit a szív tud sejteni,
    Ami emberi s isteni
    Engedtetett a Föld színén:
    Mindent megértem, éltem én.
    Már minden volt. Hogy élhetem
    Még gazdagabbá életem?

    Ha jönne most az alkonyat,
    Amely bezárja útamat,
    Úgy hagynám itt a szép nyarat:
    Békétlen vágyam nem maradt.
    Úgy hajtanám le arcom én
    A hívó Isten kebelén,
    Mosolygón, érten, gazdagon,
    Halk Tedeummal ajkamon.

    De hogyha élnem méretett,
    Ha zúgnak még a tengerek,
    És ismeretlen partokon
    Kell még kikötni csónakom:
    Kedves nekem az Akarat,
    Melytől vitorlám megdagad,
    S amely hajóznom rendelé
    A láthatatlan part felé.

    Csak zúgjatok, őrök habok:
    Én is egy kis hullám vagyok.
    Testvér nekem a mélyi dal,
    S a lelkem rá rímet sugall.
    Ó édes ülni köztetek,
    Hullámok, rímek, életek,
    S hallgatni szívem halk dalát:
    Az öröklét mély dallamát.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Aranyosi Ervin: Karácsonyi gondolatok

    Örömökben gazdag ünnepet kívánok,
    teljesüljenek be csillagfényes álmok!
    Szerető szívekre fénylő áldás szálljon,
    gyönyörű világunk fény-szigetté váljon!

    Legyen a világon boldog minden ember,
    Ahol szeretet van, hidd, ott más úgy sem kell.
    Itt van a mennyország, itt e földi létben,
    csak jól el lett rejtve, az ember szívében.

    Majd, ha minden ember a szívét kitárja,
    a szeretet ösvényt végre megtalálja!
    Rá lel majd az útra, mely a mennybe vezet,
    amit a szeretet szépen kikövezett.

    Kedves embertársam, kívánom találj rá!
    Kell, hogy világoddal megértőbbé váljál!
    Lépj az igaz útra, legyen benned béke,
    s ne legyen kétséged, hogy ennyi elég-e?

    Hidd el, CSAK ennyi kell, varázsos az ünnep,
    ha a félelmeink végleg tovatűnnek,
    gyertya fény tükrében megtisztul a lélek,
    s elmondhatod: – Végre mennyországban élek!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: Teveled az Isten

    Teveled az Isten
    Az Istenhez gyönge szódat emeled:
    Teveled lesz akkor az Isten.

    Elvesztetted szegény, kóbor magadat:
    Ha szabad: segítsen az Isten.

    Perc-barátok kedve már elköltözött:
    Búk között itt lesz tán az Isten.

    E szép élet nem sok örömet hozott:
    Gondozott azonban az Isten.

    Az Istenhez gyönge szódat emeled:
    Teveled lesz akkor az Isten.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reményik Sándor: Üres templomban

    Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
    Az üres templomba besurranok.
    Egy lélek, aki Istent látogat.
    A szentek komoly arca rámragyog.
    Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
    És mise sincs, se karinges papok,
    Az oltáron két öröklámpa ég,
    Az Istenemmel egyedül vagyok.

    A templom üres, a lelkem tele.
    Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
    Itt állok, szemben állok Ő vele
    S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
    Állok, térdte nem hajt a vágy hatalma
    Csak fürkészem a nagy Akaratot;
    Úgyis addig állok, míg Ő akarja
    S ha nem akarja: összeroskadok.

    Olyan végtelen áhitat fog el,
    Mintha erdőben néznék csillagot,
    Ahol az örök, ős csend ünnepel,
    Pedig – csupán egy templomban vagyok.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • József Attila – Imádság

    Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.

    Hiszünk az erő jószándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.

    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,

    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván,
    Dicséreteddel keresünk új erőt

    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadíts meg a gonosztól.
    Akarom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szécsi Margit: Fekete gallyon

    Fekete gallyon jégburok,
    tündér-üveg, nem földi.
    Jégburkos dió a kavics,
    nem érdemes feltörni.

    Öreg, fázós nagymamák,
    tudom én, nektek jó a hit.
    Én is jártam istenért,
    de az az isten nem hevít.

    Vad vagyok és nyers vagyok,
    bolond angyal, kegyetlen.
    Öregasszonyt ellökök,
    s lába elé lefekszem.

    Nyár, ha igéz messziről:
    ideér, jönni kell neki.
    Minden kabátot szögre tétet,
    szívemet bizsergeti.

    Én a hittel ráérek:
    nyekergő cipőm hóban jár.
    Halál minden lépésem:
    éppúgy lehetne rózsaszál.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Dutka Ákos – Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal (1923)

    Ha e beteg, bolond világra
    Uram, még egyszer megszületnél,
    Bár milliónyi templomod van,
    Kezdhetnél megint Betlehemnél.

    Szalmajászolnál rangosabb hely
    Uram, tenéked ma se jutna:
    Soha messzibb a Te országod,
    „Miatyánkod” bár mindenki tudja.

    Ha így jönnél Názáretből
    Sápadtan, fázva, december este,
    Az ügyefogyott szenvedőkhöz
    Párizsba, vagy Budapestre,

    S leülnél az éhezők közt
    S abból, amit valaha mondtál
    Mesélnél új vigasztalásul –
    Elfognának a tizedik szónál.

    Mondjál csak új Hegyibeszédet
    S amit mondtál a gazdagokról
    S ha gyűlnének az elhagyottak
    S szólnál az Írás-forgatókról,

    S ha megpróbálnád Uram még egyszer
    Az Embert rávenni Szeretetre –
    Internálnának, esküszöm rá,
    Ha nem is vernének mindjárt keresztre.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Karácsonyi készülődés

    Azt mondják holnap lesz karácsony –
    Tornyos fenyőfám fölcicomázom
    csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
    tulipán-szívű csengőkkel
    s alárakom a kerék Földet,
    ajándékként ígért jövőnket,
    kicsomagolt vad álmainkat,
    értünk vérző halottainkat,
    lemondásaink jaj-nyugalmát,
    mint horpadt, sápadt aranyalmát.
    Aztán majd én is alá állok
    és míg a Borzas fényesség lobog,
    gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Omár Khajjám – Négysorosok

    Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
    s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
    Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
    Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

    Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
    hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
    Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
    vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

    Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
    Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
    S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
    én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.

    Szellőben veszti köntösét a rózsa,
    pedig vidít fülemülét a rózsa.
    Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
    földből fakadt és földdé lett a rózsa.

    Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
    ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
    Szerelem nélkül záruló napodnál
    eltékozoltabb nap részedre nincsen.

    Ha testünkből a puszta lélek elszáll,
    testünkre téglaépítményt kapunk már,
    s a más testére épülő halomhoz
    haló porunkkal hozzájárulunk már.

    Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
    Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
    Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
    mégis szégyentől sírok. Mit tehetnék?

    Forrás: Kedvesch versek