https://verskucko.com

Címke: hit

  • Reményik Sándor: Üres templomban

    Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
    Az üres templomba besurranok.
    Egy lélek, aki Istent látogat.
    A szentek komoly arca rámragyog.
    Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
    És mise sincs, se karinges papok,
    Az oltáron két öröklámpa ég,
    Az Istenemmel egyedül vagyok.

    A templom üres, a lelkem tele.
    Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
    Itt állok, szemben állok Ő vele
    S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
    Állok, térdte nem hajt a vágy hatalma
    Csak fürkészem a nagy Akaratot;
    Úgyis addig állok, míg Ő akarja
    S ha nem akarja: összeroskadok.

    Olyan végtelen áhitat fog el,
    Mintha erdőben néznék csillagot,
    Ahol az örök, ős csend ünnepel,
    Pedig – csupán egy templomban vagyok.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • József Attila – Imádság

    Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.

    Hiszünk az erő jószándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.

    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,

    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván,
    Dicséreteddel keresünk új erőt

    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadíts meg a gonosztól.
    Akarom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ismeretlen szerző – Rohanunk, mintha életünk késnénk le

    Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
    ha öt perccel később érünk oda,
    szélünk egymás mellett úgy megyünk el…
    egymás szemébe nem nézünk soha,
    futunk. Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
    már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.

    Nincsenek már azok a régi ünnepek,
    mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
    s áldott némasággal várták az éjszakát,
    szent hittel hitték Betlehem csillagát,
    és imádkoztak együtt, szeretetben,
    Miatyánk, Miatyánk, ki vagy a mennyekben…

    Nincs már az a régi boldog áhítat,
    mit a karácsony nyugalma áthat,
    csak futunk, csak futunk,
    s az életünk utol mégsem érjük,
    futva, rohanva el sosem érjük…
    mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
    egymáshoz szólva, szépen, csendesen.

    Forrás: Szeretem a verseket
    r

  • Szécsi Margit: Fekete gallyon

    Fekete gallyon jégburok,
    tündér-üveg, nem földi.
    Jégburkos dió a kavics,
    nem érdemes feltörni.

    Öreg, fázós nagymamák,
    tudom én, nektek jó a hit.
    Én is jártam istenért,
    de az az isten nem hevít.

    Vad vagyok és nyers vagyok,
    bolond angyal, kegyetlen.
    Öregasszonyt ellökök,
    s lába elé lefekszem.

    Nyár, ha igéz messziről:
    ideér, jönni kell neki.
    Minden kabátot szögre tétet,
    szívemet bizsergeti.

    Én a hittel ráérek:
    nyekergő cipőm hóban jár.
    Halál minden lépésem:
    éppúgy lehetne rózsaszál.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Dutka Ákos – Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal (1923)

    Ha e beteg, bolond világra
    Uram, még egyszer megszületnél,
    Bár milliónyi templomod van,
    Kezdhetnél megint Betlehemnél.

    Szalmajászolnál rangosabb hely
    Uram, tenéked ma se jutna:
    Soha messzibb a Te országod,
    „Miatyánkod” bár mindenki tudja.

    Ha így jönnél Názáretből
    Sápadtan, fázva, december este,
    Az ügyefogyott szenvedőkhöz
    Párizsba, vagy Budapestre,

    S leülnél az éhezők közt
    S abból, amit valaha mondtál
    Mesélnél új vigasztalásul –
    Elfognának a tizedik szónál.

    Mondjál csak új Hegyibeszédet
    S amit mondtál a gazdagokról
    S ha gyűlnének az elhagyottak
    S szólnál az Írás-forgatókról,

    S ha megpróbálnád Uram még egyszer
    Az Embert rávenni Szeretetre –
    Internálnának, esküszöm rá,
    Ha nem is vernének mindjárt keresztre.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Karácsonyi készülődés

    Azt mondják holnap lesz karácsony –
    Tornyos fenyőfám fölcicomázom
    csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
    tulipán-szívű csengőkkel
    s alárakom a kerék Földet,
    ajándékként ígért jövőnket,
    kicsomagolt vad álmainkat,
    értünk vérző halottainkat,
    lemondásaink jaj-nyugalmát,
    mint horpadt, sápadt aranyalmát.
    Aztán majd én is alá állok
    és míg a Borzas fényesség lobog,
    gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Omár Khajjám – Négysorosok

    Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
    s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
    Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
    Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

    Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
    hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
    Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
    vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

    Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
    Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
    S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
    én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.

    Szellőben veszti köntösét a rózsa,
    pedig vidít fülemülét a rózsa.
    Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
    földből fakadt és földdé lett a rózsa.

    Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
    ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
    Szerelem nélkül záruló napodnál
    eltékozoltabb nap részedre nincsen.

    Ha testünkből a puszta lélek elszáll,
    testünkre téglaépítményt kapunk már,
    s a más testére épülő halomhoz
    haló porunkkal hozzájárulunk már.

    Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
    Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
    Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
    mégis szégyentől sírok. Mit tehetnék?

    Forrás: Kedvesch versek

  • József Attila – Isten

    Hogyha golyóznak a gyerekek,
    az isten köztük ott ténfereg.
    S ha egy a szemét nagyra nyitja,
    golyóját ő lyukba gurítja.

    Ő sohase gondol magára,
    de nagyon ügyel a világra.
    A lányokat ő csinosítja,
    friss széllel arcuk pirosítja.

    Ő vigyáz a tiszta cipőre,
    az utcán is kitér előre.
    Nem tolakszik és nem verekszik,
    ha alszunk, csöndesen lefekszik.

    Gondolatban tán nem is hittem.
    De mikor egy nagy zsákot vittem
    s ledobván, ráültem a zsákra,
    a testem akkor is őt látta.

    Most már tudom őt mindenképpen,
    minden dolgában tetten értem.
    S tudom is, miért szeret engem –
    tetten értem az én szívemben.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Juhász Gyula – Áldás a fenyőkre

    Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
    Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
    Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
    Ti állottatok csak árván a világon.

    De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
    Ti maradtatok csak örök virulóan.
    Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
    Néma hirdetői örök Szerelemnek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sík Sándor – Lelki beszélgetés a fenyőfákkal

    Ti zöldpalástú fenyvek, ti erdők papjai,
    Templomotokba jöttem vallani,
    Amire harminc éve, hogy egyre készülődök:
    Nincsen nálam őszintébb tisztelőtök.

    Nincs ami lelkemet tisztábban intené
    Nyílegyenesen föl, csak fölfelé,
    Mint az az egyre zengőbb három-négy-ötös akkord,
    Mellyel ti egyre följebb tornyosodtok.

    Állotok egyedül, mindegyik egymaga:
    Köröskörül a párzó éjszaka,
    S a sürge népű nappal, mely izzad és viháncol, –
    Ti nem vesztek tudomást a világról.

    Mint régi oszlopos szent, ki mit se kér, se vár,
    Tinektek nem kell csak a napsugár,
    Az eső meg a szél, amit a biztos ég küld.
    Vagytok, ember és föld kegyelme nélkül.

    Honnan van bennetek ez a szent nyugalom,
    Ez az örökzöld bizalom,
    Hogy így zöldelltek ingyen, télen-nyáron, betöltvén,
    Amelyre küldtek, a fenyői törvényt?

    Ki annyit tékozolt a semmi emberért,
    Egyszer talán hozzátok is beszélt.
    Tán még a Hatodik Nap fel sem hasadt a földre,
    És veletek már Igéjét közölte.

    Tán láttatok és láttok valami látomást,
    Valami ős kinyilatkoztatást,
    Amit a csillagok, amit az óceánok,
    Mit emberrel közölni nem kívántok.

    Amit én nem tudok, a titkot is, talán
    Tudjátok régen s úgy néztek reám,
    Mint – szemmel simogatva, szakállukba nevetve –
    Jóságos nagyapók csacsogó kisgyerekre.

    Forrás: Szeretem a verseket