Címke: Humor

  • Romhányi József: Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

    – Már egy hete
    vagy te pete!
    Legyen már belőled légy!
    Legyen,
    mint minden legyen,
    rajtad is hat láb
    legalább.
    Szárnyaid is legyenek,
    a fene egye meg!
    – Mert ha légy vagy, légy
    légy!
    – mondta vagy száz légyöltő
    előtt a költő.
    Beszédében tartott egy kis szünetet,
    mert a kis légy éppen akkor született.
    Aztán befejezte atyai intelmét:
    – Kerüld el azt mindenképp,
    ami ragacsosan tapad.
    Menj! A mai naptól magad
    szerezd meg az eledeled.
    Legyek ura legyen veled!
    A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
    de oly lámpalázat
    érzett még a legelső faláskor,
    mit egy színész is csak nehezen palástol.
    Bele is sült rögtön – mákoskalácsba.
    Nem hallgatott az atyai tanácsra.

    Forrás: MEK – Romhányi József válogatott versei

  • Romhányi József: Ebigrammák

    Ebigramma

    Ebihalból nem lesz más, csak béka,
    még ha
    bálnává válni volna is szándéka.

    Tavaszi madárdal

    Tavaszt zengenek a madárkák.
    Soha kedvesebb dalárdát!
    Ám az egyik némán kushad.
    Csak nem készül kritikusnak…

    Bálnabál

    Az óriás bálna
    maskarában ment el az álarcos bálba.
    Ám nem kapott táncost az oktondi állat,
    hiába öltözött szardíniának.

    A pesszimista keszeg

    A lüke sügér egy kérdést feszeget:
    miért pesszimisták az apró keszegek?
    Végre választ adott rá a megkérdezett:
    – Amíg be nem kaphat egy harcsát a keszeg,
    borúlátó leszek.

    Tyúk vagy tojás?

    Rég gyötrődve kutatjuk,
    hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk.
    A tyúkot ez a gond sohasem bántotta,
    csak az, mi lesz előbb: pörkölt vagy rántotta?

    Veszélyes mese

    Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat,
    míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
    a némán lapulva leskellő kobra
    ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
    Így hát vedd alapul:
    a nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.

    Állati jogok

    Törvényről és jogról vijjogott a héja,
    és ettől égnek állt a jérce taréja.
    Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok.
    Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog.

    Méhek

    Szorgalmukról döngicsélnek.
    Mézesmázos öndicséret.

    Gólya-vendégség

    A szívélyes gólya mit vett a fejébe?
    Meghívta a nyájas varangypárt ebédre.
    Sőt továbbment – még a kicsik is jöhetnek!
    De azt már nem mondta meg, hogy csak köretnek…

    Okozatosan

    Elfutott a verés elől
    a gazda kutyája.
    Előle a rémült macska
    felkúszott a fára.
    Ettől persze felrebbent a
    faágról a veréb,
    s az egésznek a muslica
    itta meg a levét.

    Románc

    Zománclavórt sodort partra az áradat.
    Bús románcot látott, ki később ráakadt.
    Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
    és ragyogott szegény. Azt hitte, megnősült.

    Sületlen tréfa

    Az orrszarvú vastag
    pótszarvat növesztett,
    s úgy vélte, tőle már a bölény
    is reszket.
    Megduplázta erre szarvait
    a bölény,
    hogy ne nyomassza az
    ellenséges fölény.
    Most várná a poént,
    ki ébren fülel.
    Reméljük, nem sül el…

    Forrás: MEK

  • Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

    Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak
    (Előadja: Sinkovits Imre)

    Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes számban kő a kő, többes számban kövek. Nőnek nők a többese, helytelen a növek. Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek, Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek. Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek? Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek? Csók – ha adják – százával jó, ez benne a jó. Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó? Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas, Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas. Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden, Amig mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen. Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet. Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet. Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet. Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő. Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő. Több szélhámost lefüleltek, Erre sokan felfüleltek, Kik a népet felültették, Mindnyájukat leültették. Foglár fogán foglyuk van. Nosza tömni fogjuk. Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk. Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk. Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője? Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője. Százados a bakák iránt szeretetet tettetett, Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett. Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség. Nemekbol, vagy igenekbol született a nemiség? Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet, Országának nevében a követ követ követ. Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen, Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen. Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi, Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi. Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát: Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját? Ingyen strandra lányok mentek, Előítélettől mentek, Estefelé arra mentek, Én már fuldoklókat mentek. Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget. Megtanultam, két fél alkot és garantál egészséget. Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem, Anyósomat megértem… én a pénzem megértem. Hiba mentes mentő vagyok, Szőke Tisza partján mentem, Díszmagyarom vízbe esett, Díszes mentém menten mentem. Szövőgyárban kelmét szőnek. Fent is lent, meg lent is lent. Kikent-kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent. Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent. Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött, Hagyma lapult kosarában, meg egy tasak körözött. Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott. Hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott? Díjbirkózó győzött tussal, Nevét írják vörös tussal, Lezuhanyzott meleg tussal, Prímás várja forró tussal. Határidőt szabott Áron, Árat venne szabott áron. Átvág Áron hat határon, Kitartásod meghat Áron. Felment – fölment, tejfel – tejföl, … Ne is folytasd barátom! Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton. Földmérő küzd öllel, árral; Árhivatal szökő árral, Ármentő a szökőárral, Suszter inas bökőárral. Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen, Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen. A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas, Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas. Daru száll a darujára s lesz a darus darvas. Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg. Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg? Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok? Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok? Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer. “Kedves ege segedre!” köszönt a svéd mixer. Arab diák magolja: “tevéd, tévéd, téved, Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek. Pisti így szól: “Kimosta anyukám a kádat!” Viszonzásul kimossa anyukád a kámat? Óvodások ragoznak: “Enyém, enyéd, enyé”, Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié. A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom, Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

    🎧 Hallgasd meg Sinkovits Imre előadásában

  • Peterdi Pál: Miatyánk

    Mi Atyánk, vagy a mennyekben?
    Mert mondják így is, mondják úgy is.
    Egy időben azt tanították: Isten az egész világ ura és a mi mennyei atyánk,
    és én mondtam: Hiszek egy Istenben!
    Aztán más időben, mást tanítottak.
    De én most mégis hozzád fordulok, Uram.
    Fedetlen fővel és pucér lélekkel,
    mert bajban vagyok és… és, Uram, én félek.

    Itt azt mondják, Te hat nap alatt teremtetted a világot,
    ott azt mondják, hogy úgy is néz ki.
    De ebben azért nincs igazuk,
    mert akár így, akár úgy, azért ez a világ ki van találva!

    Az első napon mondád: Legyen világosság!
    És lőn világosság.
    És a hatodik napon mondád: Legyen ember!
    És lőn ember.
    És az a mi nagy szerencsénk,
    hogy akkor még nem találták ki az ötnapos munkahetet.

    Megalkottad az embert, egy nap alatt.
    Hiába mondják, hogy olyan is – azért ez nem csekélység.
    És ezt az embert most, Uram, el akarják pusztítani.
    Nem a világot, nem a fényt, nem a vizet, a fát, a napot –
    csak az embert.
    De mit ér a világ, a fény, a víz, a fa, mit ér a nap, ha nincs hozzá ember?

    Uram, itt valami hallatlan disznóság folyik,
    itt visszaélnek a Te neveddel,
    itt Istent játszik néhány szélhámos –
    a Te tudtod és a mi beleegyezésünk nélkül.
    Hiszen Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség…
    Uram, én félek.

    Mi lesz velünk?
    Mi lesz velem és mi lesz Veled?
    Mert azért – bocsáss meg – ebben a „buliban” valamennyien együtt vagyunk.
    Ha nincs beosztott, nincs főnök;
    ha nincs tanítvány, nincs mester;
    ha nincs ember, nincs Isten.
    Uram, én félek.

    Mondd, nem tudnál valamit csinálni?
    Mert Te nem a rombolás Istene vagy,
    hiszen mondottad: „Bontsátok le a templomot,
    és én harmadnapra fölépítem azt.”

    Na jó, hát ez mondjuk így, egy kicsit túlzás.
    Három nap alatt az osztrákok sem építenek fel egy hotelt.
    De Uram, ne engedd, hogy elbontsák!
    Mert hiába marad meg a templom, ha nincs, aki imádkozzék.
    Hiába a bor, ha nincs, ki megigya.
    Hiába a mező, ha nincs, aki megművelje.
    És nem azért alkottál Te embert csókból és sárból,
    könnyből és napsugárból,
    hogy ne maradjon más belőle, csak egy árnyék a bunker falán.
    Uram, én félek.

    Nézd: marokra fogom a szívemet és felemelem Hozzád.
    A dolgok megmaradnak, de…
    nekem nincs már vágyam a dolgok iránt.

    Nézd: én már nem a volánt akarom megfogni,
    csak az édesanyám kezét.
    Én már nem akarok térbe vetített televíziót,
    csak az unokáimat szeretném.
    És olyan sok ez, Uram?

    Ki segíthetne, ha nem Te, aki élsz, és uralkodol –
    míg van, ki felett…
    Szóval remélem, hogy most, és mindörökké.
    Ámen.

  • Soós Zoltán: Huligánok pusztulása

    Rekviem

    Talán Gino vagy Rigoletto
    mesélte el, hogy nem olyan régen
    megvadultak a huligánok
    Róma egyik kerületében.

    És szaporodván, mint a nyulak:
    – bűnük közerkölcsi volt főleg –
    leteperték – ha arra jártak –
    brutálisan a szende nőket.

    A közvélemény felsikoltott:
    oda a becsület, a lányság;
    és módfelett tanácstalan volt
    a római főkapitányság.

    Kihirdették: e vad környéket
    a turista – míg jó a dolga –
    elkerülje, mert szüzességét
    a Hivatal nem szavatolja.

    Hírlett még, hogy eme intelmet
    külföldi lapok is közölték;
    és ettől kezdve rémült férfi-
    sikolyoktól zengett a környék:

    luxuskocsin s busz-karavánnal
    jöttek a sóvár öreglányok –
    és kilenc szörnyű éj után mind
    kipusztultak a huligánok.

  • Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

    Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
    választottját úgy hívák, hogy Janka;
    nem volt ugyan valami szép lányka,
    de birtoka volt igen sok bankó.

    Mondta Jankó, hogy a szíve mint ég!
    Akár csak egy feneketlen katlan,
    melyben Janka nagysám szakadatlan
    tüzesíthet vasalókat mindég.

    A mint mondja, hogy a keble lángol:
    egyszer csak kigyullad a kabátja,
    érzi szagát, a füstjét is látja:
    kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

    Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
    azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
    a szerelmi vallomás hevében,
    amíg egyszer lángra lobbant szépen,
    s Jankó úrfi majd ott égett tőle.

    Forrás: magyar-versek.hu

    J

  • Csokonai Vitéz Mihály: Közhírré bocsájtás

    Mindennek adom tudtára,
    Hogy az asszony gonosz pára.
    Olyan, mint a tekenőbe kiöntött víz,
    Melynek állandóságához sohase bízz.

    Ezután okosabb leszek,
    Már én senkit fel sem veszek.
    Nőstény szarvasbogár módjára sétáljon!
    Rajtam kívül más szeretőre találjon.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz

    Drága kincsem, galambocskám,
    Csikóbőrös kulacsocskám!
    Érted halok, érted élek,
    Száz leányért nem cseréllek.
    Megvídító orcácskádat,
    Csókra termett kerek szádat
    Ha a számhoz szoríthatom,
    Zsuzsiét nem csókolgatom.

    Óh, hogy kótog a kebeled,
    Melyben szívemet viseled!
    Óh, milyen szép az ajakad
    S arany láncra méltó nyakad!
    Karcsú derekadon a váll
    Halhéj nélkül is szépen áll;
    Nem úgy ám, mint a Mancié,
    Vagy a majd megmondám kié.

    Szép a hajad szép szála is,
    Ha kis csikó hordozta is,
    Nem akasztott ember haja,
    Mint a Trézi rőt vuklija.
    Édes a te danolásod,
    Jérce-forma kotyogásod:
    Kittykottyod innepi ének
    Bús szívemnek, szegénykének.

    Ha bánatim közlöm véled,
    Egy szódra lelkem megéled;
    Ha jókedvem csucsorodik,
    Általad megszaporodik.
    Mikor hideg szelek vagynak,
    Elveszed mérgét a fagynak;
    És mikor a hév nyár lankaszt,
    Nékem te megfrissíted azt.

    Óh, ha téged nem láthatlak,
    Be óhajtlak, be siratlak!
    S ha képed kezembe akad,
    Szememből örömkönny fakad.
    Téged hordozlak útamban,
    Téged ölellek ágyamban;
    És valahányszor felkelek,
    Szerelmedről énekelek.

    Együtt be sokszor feküdtünk,
    Bár soha meg nem esküdtünk!
    Az éjjel is, csak megintsem,
    Együtt hálunk, ugye, kincsem?
    Óh, ha szívünk szerelmének
    Kis zálogi születnének,
    S ott ülnének hosszú sorral
    A kuckóban, tele borral!

    Bárcsak a feleségemmel
    Téged cserélhetnélek fel,
    Hogy fiakat, leányokat
    Szűlnél, apró kulacsokat:
    Zsanám meg kulaccsá válna,
    Borral mindég színig állna.
    Az ő bőre úgyis csikó,
    Beléférne négy-öt akó.

    De jaj, engem ide-tova
    Elvisz a Szent Mihály lova,
    Szerelmed megemészt végre,
    És te maradsz özvegységre.
    Keserves sors! adjatok bort!
    Lakjuk el előre a tort;
    Ami menne más kutyába,
    Jobb, megy a magunk torkába.

    Akadtam még egy bankóra,
    Kit szántam szemborítóra:
    De vakságtól ki már nem fél,
    Minek annak a szemfedél?
    Kincsem, violám, rubintom!
    Itt az utolsó forintom:
    Érted adom ezt is, tubám!
    Csak szádhoz érhessen a szám.

    Óh, csókollak, óh, ölellek!
    Míg moccanok, míg lehellek:
    Tested tegyék holttestemhez
    És ezt az írást fejemhez:
    „Útas, köszönj rám egy pint bort:
    Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
    Kedves élete-párjával,
    Csikóbőrös kulacsával!”

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram

    Esmérek én egy vént. – Ki az: – Neve nincsen:
    Régen eladta már aztat is a kincsen;
    Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
    Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –

    Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,
    Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.
    Van két palotája a Piac-utcába,
    De azt a rácoknak adta árendába;
    Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
    S elméjébe mindég a drágaság forog.

    Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
    Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.
    A bús gond béesett orcájában hever,
    Mérget kedveltető kincseiből kever.
    Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,
    Mint aranyára vert királyok képei:
    Mint a sírból feljött halott útálsága,
    Amelyről minden húst a párka lerága.

    Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,
    Mért nem adhatja az áert árendába.
    S öszvekalkulálván saját számadását,
    Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.
    Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –
    Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget:
    Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
    Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.

    Azonba mely szörnyű károm következe: –
    Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze –
    Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
    Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –
    Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
    Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ágh István: Könnyelmű vers

    Nagykabátom zálogházban,
    svájcisapkám elveszett,
    szeretőmet másnak adtam,
    új szeretőt nem lelek.

    Kószálok a verőfényben,
    sugárral fölbetűzött
    ropogó zöld szél a pénzem,
    röpköd ujjaim között.



    Forrás: PIM