Hódolat La Fontaine-nek
(Kincskereső, 1995. március)
Tollát mésszel bekente hat tyúk,
és azt képzelték: ők a hattyúk,
s hattyúdaluk elzengni bátran
beugrottak a tóba hárman,
de nem mondhatták azt se: kot,
s a vízbe fulladtak legott.
A másik három kinn a parton
csak ennyit mondott erre: „Pardon!
Mély itt a víz, nem is magos,
inkább leszek kendermagos,
reumás lesz a térgye, szárnya,
akinek büdös már a trágya.
Hattyúvá nem vágyunk mi válni,
jobb lesz az ólban kotkodálni.”
(1995)
Forrás: DIA — PIM
(1993, Népszabadság, 1993. december 21.)
Bachhoz így szólt Telemann:
„A kisgatyám tele van.”
Bach ezt mondta néki: „Kend el!
Csak vigyázz, ne lássa Händel!”
Bécs utcáit járva Mozart,
meglátott egy árva lószart,
s szólt: „Ki orrát beleveri,
nem lesz más, mint Salieri.”
Sárgaházba jutva Schumann,
nyakig elmerült a búban:
„Látom már, a sors rám pikkel, –
mért is kezdtem Clara Wieckkel?”
Lányától ebédre Liszt
nem kapott csak tejbegrízt;
s kérte őt: „Cosima, vágd el!
A felét hadd falja Wagner.”
Nőjét hívta Mahler: „Alma,
nékem már az élet alma.
Légy okoska, árad verd fel!
S elvesz majd Kokoschka, Werfel.”
Feldöntve a kottatartót,
Operából ront ki Bartók:
„Nem kell ez a rusnya hodály;
írjon zenét ide… Lehár!”
Ha nem tetszik Penderecki,
az ajtómon penderedsz ki!
Forrás: DIA — PIM, Népszabadság (1993. dec. 21.)
Mire ébredtem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos volt a lárma,
amit a csap csapott.
Egyszerre kitalálom,
a fürdőben ki van,
és szememből az álom
kiszáll, ez Mariann!
Fürödni fog, rivalgó
hangokkal hirdeti,
közöttünk csak az ajtó,
mulatság ez neki.
Csak azt akarta, tudjam
és máris belekezd.
A csap utolsót buggyan,
rátolja a reteszt.
És jönnek hangok, újak.
Lepedőlobbanás,
hogy attól is vaduljak,
utána csobbanás.
Most lép a kád vizébe,
tudatja ezt velem,
hogy ő, a szépek szépe,
már tiszta meztelen.
És nem merül be rögtön,
kicsit még elidőz,
még hagyja, hömpölyögjön
térde körül a gőz.
Jó így a kádban állni,
szemközt a nagytükör,
nem tud a képtől válni,
mely benne tündököl.
Azért van csend. Csak egy-két
neszecske hangzik el:
meg-megsimítja testét.
Most meg felém figyel.
Kíváncsi szörnyű módon,
Ébren vagyok-e hát
és hallja, forgolódom,
lobbantom a gyufát.
Csobban a víz is mingyárt,
ez volt a felelet.
Ajtón keresztül így vált
velem titkos jelet.
Most már folytatja bátran,
keverint, kavarint,
sétára kel a kádban,
csapokon csavarint,
szájában édes ízzel,
ez tán a szerelem,
így játszik ő a vízzel,
a vízzel és velem.
Csak azután merül be,
a vízben új zavar,
előre, hátra dűlve,
egész vihart kavar.
a kád is belekondúl,
aztán egyszerre csend
és semmi hang azontúl,
csak a csap csöppje cseng.
A csend meséli szépen:
most csendbe heverész,
kagyló a tó vizében,
milyen szép és merész!
Heverész, meg se moccan,
csak fel meg letekint,
az ajtót nézi hosszan,
meg a vizet megint
és tudja, hogy az ajtó
csupa szem, csupa fül,
és nem riad meg attól,
hogy nincsen egyedül.
Új hangok, egyre szebbek,
most a vízből kikel.
a visszacsurgó cseppek,
azok zenélik el.
Most meg a szappan futkos,
tartóba dobja, kopp,
aztán tenyere futkos,
hol a bal, hol a jobb,
nyomában édes, titkos,
szemérmes sugdosás,
a két szép karja sugdos,
milyen csodás, csodás,
az egész teste sugdos,
csupa halk titkokat,
minden tájéka titkos
hangokkal hívogat
és mind másféleképpen
és én nem is tudom,
melyik is sugdos éppen,
melyik rózsás idom.
És néha egyik-másik
halkan fel is kacag,
szembekötősdit játszik
velem, azon kacag
és sóhajok fakadnak
és hallga, mint a csók,
oly hangok is akadnak,
csicsergők, cuppanók.
Jaj, ezt már megsokallom,
befogom fülemet,
de úgy is hallom, hallom,
oly hangos üzenet:
most a zuhany záporzik!
egész testét veri!
az egész teste porzik!
halmai, völgyei!
az egész teste végig
felzendül odaát
és zengi fel az égig,
diadalmas dalát!
Forrás: MEK
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! – mindegyre kérded
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –
Virág
Mért nem szelíden simogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mért nevetek hozzá – szemtelenség!
Ilyen csúnyán, fülsértő – élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemre ütsz!
Pitypang, ne hagyj itt
Inkább megmondom
Megmondom – várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elhárítani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom –
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
Felhőbefuró forgószél tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.
Forrás: Szeretni tehozzád szegődtem
Mert egyszer mindenkire sor kerül,
Lám, így végződik életünk balul…
És színről színre minden kiderül,
Ha majd a föld felül… és én alul.
Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
Ily tudomány elnémított,
ily tudományra nincs szavam,
de száz esztendő száz falán
keresztül is szól még Arany,
kiről egyszer megmondatott,
– mivel ő is megméretett –
akkor jók versei, ha ki-
várja a végső ihletet…
S az „ihletváró” drága agg
akkor neked is felele,
mert így szólt – ezt tudod talán –
hogy: Várja? Várja a fene!
Forrás: DIA – PIM
Már rég pihen a komoly lantom
És rég nem pihent már a víg,
A komolyat most már fölajzom
És rajt’ ez ige hallatik:
Láttam királyt Beóciában,
Dívát, ki néha énekel,
Láttam Maraton győzedelmét,
Háziúrt, aki nem emel.
Láttam Polónyit, aki Géza
És láttam Fedák Sárit,
De nem láttam eddig állampolgárt,
Aki több adót áhít!
Uram, bocsásd el már szolgádat,
Mert láttam végre, végre őt,
Kevés adó miatt föllebbező
Szegedi adófizetőt.
Nápolyba menni és meghalni,
Ezt mondták mindig még nekem,
Czímer Károlyt meglátni s élni:
Ezt hirdesse ma énekem!
Valóban, aki így adózik
És aki adót így emel,
Annak a város úgy adózzon,
Hogy szobrot emeljen a korzón,
Bár ennél többet érdemel.
1908
Forrás: MEK
Magyar medvének lenni
Szép és jó gondolat,
Az ember csak málnázik
A Kárpátok alatt,
Az ember csak málnázik
És kéjjel hempereg,
Míg sorra eszik egymást
A többi emberek!
Ha medve vagy, légy medve
S ne hitvány, gyönge tót,
Gondoltam és nem ittam
Se bort, se alkoholt,
Gondoltam és nem ittam
S megittam a levet:
A holtakról csak rosszat,
Mondá a látlelet.
Magyar medvének lenni
Mégis csak jobb dolog,
Mint a ti dolgotok most,
Póruljárt doktorok!
Mert a ti dolgotok most
Bizony kutyául áll,
A medve bőrét issza,
Ki medvét exhumál!
1908
Forrás: MEK
Sok novellát, jó novellát,
Rossz novellát olvastam
Boccacciotól és Bírótól,
Molnártól és más írótól;
Okultam és mulattam.
De az új végrehajtásit,
Szavamra, nem olvastam.
Ám az ilyen esetekben
Az eljárás obligát,
Az olvasó elolvassa
Pesti lapba, esti lapba
A szokásos kritikát.
Ezek után a novellát
Fölösleges olvasni,
Nem tud az írni, aki írta,
Szomaházy jobb stiliszta,
Jobb stiliszta a Sassi.
Különben is, tisztelt Günther,
Minek írsz te novellát.
Te csak mondd: tapsolj csak népem
És a végrehajtást szépen
Gyakorold, ne magyarázd!
1908
Forrás: MEK
1
Mindenféle igazgató
Elszerződtet engem,
Én pediglen itt maradok,
De én nem szégyenlem.
Kicsi vagyok, majd megnövök
S leszek fővárosi,
Az én nevem, híres nevem
Kukorica, Kukorica Rózsi.
2
A szegedi humoristák
Mind belőlem élnek,
Én köteles híve vagyok
Minden nőszemélynek.
Városházban és színházban
Első helyen ülök,
Az én nevem, becses nevem
Kukorica, Kukorica Fülöp!
3
Az én szavam Isten szava,
Mert a néppel tartok,
Meginog a toronyalja,
Ha egyet rikkantok.
Sokat beszél az ember, míg
Feje lágya benő,
Az én nevem, ösmert nevem
Kukorica, Kukorica Benő!
4
Szeged város, híres város,
Tápéval határos,
Van is neki panamája
S ez az általános,
Én pediglen tisztogatok,
A dolgok így állván,
Az én nevem, régi nevem
Kukorica, Kukorica Kálmán.
5
Szűrdolmányom ezüst gomb és
Szegeden kultúra,
Mit tudják itt, mi fán terem
Preludium, fúga.
Mikor adnak itt operát,
Mely sok pénzt igényel?
Az én nevem, jeles nevem
Kukorica, Kukorica Péter!
6
A szegedi aranyifjú
Mind éntőlem retteg,
Én dobom ki én veszem be
Őket önkéntesnek.
Táncoljatok magyar lányok,
Nálam van a lista.
Az én nevem, magyar nevem
Kukorica, Kukorica Pista!
7
Mindenféle szerződésnek
Vége szokott lenni,
Mindenféle jó színésznek
El kell innen menni!
Én se vagyok ripacs éppen,
De egyedül bajos!
Az én nevem, az én nevem
Kukorica, Kukorica Lajos!
8
Toronyalja a lakásom,
De ez csak az egyik,
Mindig járok, meg sem állok
Soha Budapestig.
Sok az ügyem, sok a bajom,
Sok a banket, muri,
Az én nevem, becses nevem
Kukorica, Kukorica Gyuri!
9
Sok híres ház van Szegeden,
Városház és színház
És a harmadik egyetem,
Bár erre még nincs ház.
De azért a kávéházban
Ül az egész város,
Számos látogatást kérek:
Kukorica, Kukorica János!
Forrás: MEK
