Címke: Humor

  • Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

    Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
    Választottját úgy híták hogy Janka;
    Nem volt ugyan valami szép lányka;
    De birtoka volt igen sok bankó.

    Mondta Jankó, hogy a szive mint ég!
    Akár csak egy feneketlen katlan,
    Melyben Janka nagysám szakadatlan
    Tüzesíthet vasalókat mindég.

    A mínt mondja, hogy a keble lángol:
    Egyszer csak kigyulad a kabátja,
    Érzi szagát, a füstjét is látja:
    Kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

    Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
    Azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
    A szerelmi vallomás hevében,
    A míg egyszer lángra lobbant szépen
    S Jankó urfi majd ott égett tőle.

  • Ady Endre: Sok sikert érjen!…

    A multkor, hallom, rólam beszélt, édes,
    – Szép magától, hogy emlékszik reám –
    S megkérdezé (igazán mily kedélyes!)
    Ki »érdekel« most, melyik szép leány?

    Sajnálom azt, hogy itt kell adni választ
    És azt, hogy én még mindig verselek –
    De levelet csak nem írok magához?
    Személyesen meg nem beszélhetek.

    Nos, köszönöm hát aranyos figyelmét,
    Valahogy csendben én is megvagyok.
    Húzom az élet sok prózai terhét
    S nem félek már, hogy »búmban meghalok«.

    Az öreg Plátót megtagadtam végképp,
    Az ő tanában nincs más, csak üröm –
    Egyszóval, édes: én kijózanodtam
    S az új szerelmet szörnyen kerülöm…

    De hogy figyelmét én is viszonozzam:
    Hát maga hogy van?… Gondja nem lehet,
    Van már új csillag (zavarba ne hozzam!),
    Aki jó párti s nem ír verseket.

    Jó, hogy a dráma ilyen vígra fordult
    S egy kis házasság lesz a vég talán –
    Én a szerepem most már befejeztem:
    Sok sikert érjen, édes szép leány!…

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: Fotós-ének I.

    Ó! Ó! Ó!
    Mesterségünk a fotó!

    Í! Í! Í!
    Házhoz jövünk, hogyha hí!

    Forgatjuk a kamerát,
    lekapjuk a kamarát,
    háznépét és szamarát –
    Megörökítjük a Mát!

    Ő! Ő! Ő!
    A fotóé a jövő!


  • Baranyi Ferenc: HÁZI FELADAT

    Jaj, istenem, hogyan szeressem?
    Egy mód marad csupán: nagyon.
    Egymásnak tőr vagyunk mi ketten
    és egyedüli oltalom.

    Nem lesz könnyű vele az élet,
    de nélküle nem élhető,
    ha összeadsz két gyöngeséget –
    kijöhet abból egy erő.

    Ilyen a matematikája
    a szerelemnek – logika
    nincs benne. Egyetlen szabálya:
    osztással kell szoroznia.

    E feles számrendszer – mi bölcsre
    s balgára végzetes lehet –
    magát nullázza le, ha össze
    nem osztható az egy meg egy.

    Tudom, ha nem is hiszek benne:
    ő velem összeosztható.
    Oldjuk meg együtt. Ez a lecke.
    S majd jegynek jó lesz rá a jó.


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: Telekosár

    A kommentátor mondja, mondja
    s ő sem hiszi, amit papol.
    (Akkor is nektárt szavatol, ha
    megpimpósodott rég a bor.)
    Alrebellis és főeretnek
    mosolyog, mintha mosolya
    mögött a kellő tiszteletnek
    nem lenne látható nyoma.

    Futásban jártas sportriporter
    jég hátán is riszálni kész,
    fejre is áll, akármikor kell,
    de fel csak önmagára néz.

    Megannyi fürge kecskebéka
    úgy ugrabugrál, mintha csak
    fűzfára mászni volna célja
    vágyott uborkafák alatt.

    Több rámenős play boy agyában
    csak műveltség nem kap helyet,
    buta lúd, szédült tyúk, ahány van
    csakis előttük illeget.

    Fontos fajankók ivadéka
    zápolja unos-untalan
    azt a tojást is, melynek héja
    a fenekén még rajta van.

    Fusizó, félkontár középszer
    babrálja a közvéleményt,
    ágál, minősít, cáfol, érvel,
    saját paródiájaként,

    hol szentbeszéd zubog belőle,
    hol meg Marx Károly tanai –

    mindig tömött a képernyő, de
    alig van rajta valaki …

  • Baranyi Ferenc: Helyzetkép a helységről

    Fejenagynak széles tenyerét nem
    lepi kapanyél miatt a hólyag:
    bérbúsulást vállal – temetésen,
    hisz oly nagy a feje, mint a lónak.

    Csepü Palkó (Mit? Csepü Pál elvtárs!)
    nagyüzemi abrakoltatásnak
    vámszedője már s reméli folyvást,
    hogy retorikából doktorálhat.

    De hová lett a lágyszívű kántor?
    Karrierje megérdemel egy szót:
    hakni-trupphoz bonvivánnak állt, hol
    partnernője – szemérmetes Erzsók!

    És Bagarja, a béke barátja?
    Jó fizetést kap a békeharcért,
    delegálták kilenc bizottságba
    képviselni a köznépi arcéit.

    Az amazon-természetű Márta
    szelíd szavú anyagerleként búg …

    Rozsdás lett a helység kalapácsa
    (és – fájdalom – a sarlója szintúgy.)

  • Heltai Jenő: A falusi kislány Pesten

    Az este jöttem Soroksárról,
    Természetesen, hogy gyalog,
    Most legelőször vagyok itt benn,
    És piros almát árulok.
    Édesanyámnak megigértem,
    Hogy magamat itt jól viselem,
    És kerülöm a katonákat,
    Ha szóba állanak velem.

    Amint a pesti vámhoz értem,
    Ott a finánc már jött elébem:
    „Csók nélkül, angyalom, be nem mész!”
    Így szólt a pénzügyőri szemlész.
    Hallgattam a szavára én,
    Én ostoba, én ostoba!
    De megvigasztalt az a tény,
    Hogy finánc volt s nem katona.

    Elmúlt a pénzügyőri szemle,
    És hogy tovább lejtettem én,
    Már újra egy katona féle
    Nyájas mosollyal jött felém,
    Fején sisak, az oldalán kard,
    Nyakán ezüstből volt a szám,
    „Ez katona” – mondok magamba,
    Pedig hát rendőr volt csupán.
    Míg a ruháját megcsodáltam,
    Megcsípte nyájasan vállamat:
    „A csókod édes, adj belőle!”
    Így szólt a pesti rendnek őre.
    Hallgattam a szavára én,
    Én ostoba, én ostoba!
    De megvigasztalt az a tény,
    Hogy rendőr volt s nem katona.

    Ahogy mindig beljebb kerültem,
    Jött sorra még nem egy, de húsz
    Ezüst sujtásos pomp funéber,
    Villanyvasúti kalauz,
    Bankszolga, portás és tűzoltó,
    És vígszínházi jegyszedő,
    Liftes legény egy nagy hotelbul,
    És automobil-vezető.
    Ez így ment folyton szakadatlan,
    Ők csókot kértek, én meg adtam.
    Majd az anyámnak elmesélem,
    Hogy semmitől azért ne féljen.
    Hallgattam a szavukra én,
    Én ostoba, én ostoba!
    De megvigasztal az a tény,
    Hogy minden volt, de nem volt katona.

  • Heltai Jenő: Az esernyő

    Nemrég egy súlyos pillanatban
    magamhoz egy tanárt hívattam:
    hogy itt mi fáj, hogy ott mi szúr
    no, nézze meg professzor úr!
    Ő idenéz, ő odanéz
    s azt mondja: „Semmi az egész!
    De óvatosságból, barátom,
    a hasát mégis föl kell vágnom!”
    Az ingujját föltűrte menten
    és vágni kezdett a kegyetlen.

    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.
    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.

    És vágni kezdett jobbra, balra,
    aztán… no, aztán összevarrta,
    és a tanár úr, a derék,
    föltette a cilinderét,
    fölhúzta mindkét kesztyűjét
    és tanakodva nézett szét.
    Az esernyőjét, ó, a bamba,
    bent felejtette a hasamba.
    Én láttam, mikor beletette,
    de azért sem figyelmeztettem.

    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.
    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.

    Mikor fizetni kellett, – lám, lám! –
    Az ernyő rajta volt a számlán.
    Az ára ötven korona,
    és nem nyithatom ki soha.
    Ezerszázötven koronát
    nyújtottam a tanárnak át.
    Azaz hogy pardon… jó előre
    levontam húsz fillért belőle:
    ez jár nekem mint ruhatárnak –
    ezt a tanárral megértettem.

    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.
    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.

    🎵 https://www.youtube.com/watch?v=p9RwRM_aMr0&list=RDp9RwRM_aMr0&start_radio=1

  • Heltai Jenő: Nagymamácska

    Nagypapácska, nagymamácska,
    Két fehérhajú öreg,
    Akik együtt megvénültek,
    Lent a kertben együtt ültek,
    Harmatos volt még a regg,
    Trallala, trallala,
    Harmatos volt még a regg.

    És megszólalt nagymamácska,
    Mint egy régi zongora:
    „Rajta, valld be most barátom,
    Nem haragszom, megbocsátom,
    Nem csaltál-e meg soha?
    Trallala, trallala,
    Nem csaltál-e meg soha?”

    Nagypapácska fejvakarva
    Szól: „Bevallom hát… no jó…
    Fordítsd félre most az orcád,
    Egyszer voltam hűtlen hozzád,
    Egyszer voltam áruló,
    Trallala, trallala,
    Egyszer… érted, kis bohó?”

    „Látod, látod, milyen kár volt”
    Mondja most a nagymama –
    „Hisz az ember gyönge, gyarló,
    S az az egy is, te pazarló,
    Nékünk mily jól esne ma,
    Trallala, trallala,
    Nékünk mily jól esne ma!”

  • Heltai Jenő: Háromtól hatig

    Elmentem egyszer Önhöz édes,
    sok-sok igérgetés után,
    e diszkrét célra Ön kibérelt
    egy kétszobás lakást Budán.
    Oh, nem valék szerelmes Önbe,
    ettől nyugodtan alhatik.
    De hát nem tudtam mit csinálni
    háromtól hatig.

    Férjem ilyenkor nincsen otthon,
    a magány rossz tanácsadó,
    átmentem többször is Budára,
    ez ugye megbocsátható?
    Ön oly szelíden tud susogni,
    ez engem úgy elandalít…
    A végén a babája lettem
    háromtól hatig.

    A nagy szerelmi virradatra
    hamar borult az alkonyat,
    eloszlott lassankint a mámor,
    tüzünk lassankint lelohadt.
    Ritkábban mentem át Budára,
    Ön is csak néha-néha hítt,
    ilyenkor szörnyen untuk egymást
    háromtól hatig.

    Ma szakítottunk, hála Isten,
    szívem dobog, szemem ragyog.
    Nem kell többé Budára mennem,
    szabad vagyok, szabad vagyok!
    Derülten nézek a jövőbe,
    csak egy dolog nyugtalanít,
    hogy mit fogok eztán csinálni
    háromtól hatig.