A hold, az alma-báju bolygó
– Mondják – veszélyes és hamis,
Hadd mondok erről egy mosolygó,
Csiklandó mókát magam is!
Dalom sajkája hős lovagkor
Romantikus vizére ring, –
Sok furcsa módi járta akkor:
Acélból volt a férfi-ing…
Viszont a drága női meznek
Sok titkát, bájos holmikat,
Miket ma csipkékkel hímeznek,
Vas-öv pótolta és – lakat!
Finom kis kor volt! – És e korban
Élt egy kedves, nyulánk legény,
Legnyalkább az apródi sorban,
De jaj, beteg vala szegény!
Azon kapták őt éjről éjre
Az alabárdos bakterek,
Hogy egyre a kastélyerkélyre
Mászkál szegény kóros gyerek!
Megtörtént néha, hogy lepottyant,
S majd szétzúzta a meredély,
De a fiúnak meg se kottyant,
Megint mászott, ha jött az éj…
Hát összeültek a tudósok
S tűnődtek, ez hogy is lehet?
És lévén tudományuk jó sok,
Meg is fejték az esetet.
S szavuk méltó e díszes dalra,
Mert bölcsességgel tele volt:
Azért megy az apród a falra,
Mert vonzza őt a tele hold…
Nos, bölcsesség zsírjában úszott
E döntés… csak baj vala még,
Hogy a fiú akkor is kúszott,
Ha nem volt holdas fent az ég!
A legfőbb bölcset ez gyötörte,
És aludni se hagyta őt,
S fejét, amely főtt, egyre törte,
És amíg törte, egyre főtt…
Kiment éjjel a kertbe, s hát ott,
Amint szemét felemelé,
Íme pont a fiúra látott:
Mászott javában fölfelé!
S fönt az erkély korlátja mellett
Egy lánynak ívelt termete,
Ő volt! A várúr szőke, molett
Ringó csípőjű gyermeke!
Oly teljes volt, olyan igéző,
Sejtelmesen vonzó, kerek,
Hogy majdnem a bölcs kerti néző
Is kúszott már, mint a gyerek!
S vígan dörmögte: éljen-éljen!
Hát mégis csak hold-kórja volt!
Mert nem fontos, hogy pont az égen
Kerestessék – a teli hold!
Forrás: Lélektől lélekig
