Címke: irónia

  • Karinthy Frigyes

    Így írtok ti

    Gyóni Géza: 1914…

    Mégis huncut az orosz,
    Megvan benne minden rossz,
    Mégis huncut az angol,
    Gonosz úton csatangol,
    Mégis huncut a talján,
    Ott a nagy hegye alján,
    Mégis huncut a francia,
    Nincs benne garanica,
    Mégis huncut a román,
    Béka terem a nyomán.

    Csinom Palkó, Csinom Jankó,
    Csontos mündungszdeklim,
    Szép, selymes gázbombám,
    Dali Hubitz-ágyúm,

    Nosza rajta, jó katonák,
    Igyunk egészséggel,
    Menjen haza kiki gyorsan
    Szép Urlaubscheinjével.

    Hej, Ocskay, Bercsényi,
    Kurucok híres vezéri,
    Pflanzer-Baltin!

    Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei

  • Zajzoni Rab István – Égig ugrándozik lelkem

    Égig ugrándozik lelkem,
    Olyan nagy az én örömem;
    A nap is ma jobban hevít,
    Lelkem nagyobbítja hevít.

    Örvendek. És mért örvendek?
    De hogy is ne? minden szentek!
    Azt hittem: van egy krajcárom,
    Zsebbe nyúlok, hát van három!

    Forrás: www.eternus.hu – Zajzoni Rab István versei

  • Kaffka Margit – Felelet

    Szekeres Katóka kedden, éjféltájban
    sír, zokog magában, magányos szobában.
    Maroshegyi posta hozta a levelet:
    „Szombat este óta nem törődöm veled!”

    Feltükrözi a nap a maroshegyi tóba,
    töröli a szemét Szekeres Katóka.
    Könnyű, sebes szóval írja a levélbe:
    „Megcsaltalak, rózsám, még csütörtök délben.”

    190?

    Forrás: www.eternus.hu – Kaffka Margit versei

  • Lauka Gusztáv – Rózához

    Rózám, midőn megláttalak,
    Szépnek, jónak találtalak,
    Csupán egy volt hibád,
    Hogy ritkán szólt a szád.

    Felnyitottad rózsaszádat
    Jóvá tenni e hibádat,
    S felkiálték: egy hibája,
    Hogy most mindig jár a szája.

    Forrás: www.eternus.hu – Lauka Gusztáv versei

  • Greguss Ágost – A tömeg tetszése

    Egyszer, nagy szónok Phókiónnak
    Úgy éljeneznek, úgy tapsolnak,
    Hogy a hatásra csak elámul,
    S aggódva kérdi barátjátul:
    – „Jaj, mit mondott!
    Ugy-é bolondot?”

    Ha oktalan lel jót a bölcs szavában,
    Kétkedni kezd a bölcs önön magában.

    Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei

  • Greguss Ágost – Véleménykülönbség

    Azt állította Kurta Pista egyszer:
    – „Nincs rútabb, mint a hórihorgas ember.”
    Amire azt felelte Hosszú János:
    – „A babszem ember legfőképp hiányos.”

    Mit bizonyít ez a feleselés?
    Hogy önmagának mindenik csecsés.

    Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei

  • Barina Vendel – Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?

    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok, mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei

  • Samarjay Károly – Szerelem

    N. meghízott, lágy szívében Erosz
    Ébresztett szerelmi érzetet,
    A kis Erosz, amidőn nyilát rá
    Lőtte, a lövésnél tévedett,
    És a szív helyett gyomrát találta,
    S ez szerelmi kíntól földagadt,
    Bár kihúzta a nyilat, de vége
    A hordónyi hasban megszakadt.
    Most, ha étket s bort lát pillanatja,
    Az forró szerelme áldozatja.

    Forrás: www.eternus.hu – Samarjay Károly versei

  • Vörösmarty Mihály – Gondolatok a nap alatt

    „Gondolat a nap alatt” munkádnak címe. – Ne tréfálj.
    Bújj pad alá vele, s lesz gondolat a pad alatt.

    1829.

    Forrás: www.eternus.hu – Vörösmarty Mihály versei

  • Tóth Árpád – Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról

    Régi igazság, hogy az üstökös csillag
    Háborút jelent az, ha az égre ballag.
    Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
    Ki is nyílt minálunk a háború kése.

    Hej, ez a háború iszonyatos bús ám,
    Melyről most zengni fog zord éneket múzsám,
    Nem afféle piti tripoliszi harc ez,
    A honfi-szívekbe iszonyúbban mart ez.

    Mert mikor a török az olaszba döfköd,
    Vagy mikor a japán az oroszra köpköd,
    Mi ez ahhoz képest, mikor két direktor
    Tépázza meg egymást, s a vérük direkt forr.

    Jó Zilahy Gyula vala egyik részen,
    Nyilatkozat-kardját kihúzta merészen;
    Másik részen vala Mikulás Erdélyi,
    Ő is bátor vala, azaz nem mert – félni!

    Szörnyű vala nézni, mikor összecsaptak,
    Volt dolga huszonnégy vidéki hírlapnak,
    Szenzációs cikkek címe volt ökölnyi,
    Így indultak ők el színdirektort ölnyi.

    Legelül robogott Nagyváradi Napló,
    Fülibe volt dugva három tüzes tapló.
    Erdélyi Mikulás úr lovagolt a hátán,
    Kaján volt s fölényes, mint egy trottli sátán.

    Utána robogott a bősz harci ménnek
    Egy bús szürke csacsi, őt zengem most én meg,
    Sajtpapír képezte ennek sovány húsát,
    S becéző neve volt: Debreczeni Ujság.

    Gyan Thula ült nyergén ennek a szürkének,
    Gyan Thula! – e névtől ellágyul az ének,
    Gyan Thula! – a dicső, híres kofa-király,
    Kinek erőssége a nimole-irály.

    Felvonult a dísz-hős Frimm-féle mezében,
    „Dugóhúzóbogár” bűzlött a kezében,
    Köröskörül abroncs vala az ő fején,
    Hogy meg ne repedjen a lángésztől szegény.

    A harci kiáltás felzendült most: I-á!
    S Gyan a szegény Zsülnek a vérét kiivá,
    Erdélyi pedig, hogy nőjön harci kedve,
    Magát, mint hőst, direkt bolhákkal csípette.

    Dúlt az iszonyú harc hét napokon által,
    Szitokkal és bőven kiköpködött nyállal,
    Végre megállottak a harcosok bőszen,
    És mindenik így szólt: Világos, hogy győztem.

    Amaz oroszlánok, akik a mesében
    Addig marták egymást májban és vesében,
    Amíg mindkettőnek csak a farka maradt,
    Azok sem rúgták így a harci port s sarat.

    Mikor elfáradtak, harcuk újra kezdték,
    Bizony ez okozza majd a világ vesztét,
    Mert e színi harcnak tán sose lesz vége,
    S ebbe gebed bele majd az Örök Béke.

    Stead, aki az Örök Békét könyvbe írta,
    Most már tudjuk, mért halt hűvös hullámsírba,
    Megsejté e harcot bús próféta-lelke,
    S kétségbeesetten ugrott a tengerbe.

    Bús időket élünk, jó olvasóm, rettegj,
    Minden reményeink semmisülve lettek,
    Gyan Thula nem nyugszik, harccal kél és fekszik,
    Bár a kerek világ bele is betegszik.

    Nem nyugszik Gyan Thula, sziporkázik s öklel,
    Lapja fejét üti tökkel ütött tökkel,
    S csak akkor szünteti kissé a vad mámort,
    Mikor megcsókolja dr. Révi Nándort.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei