Kurzívan élt,
zárójelben szeretett,
idéző jeliben beszélt,
kettőspontosan írt,
kérdőjelekkel dolgozott.
Petittel tüntették ki,
verzállal szedték ki a folyóból,
kurrenssel temették,
sírján két vesszőcske sarjad.
Hagyatéka: három pont és egy gondolatjel.
Forrás: —
ha majd a hetedik angyal
kitölti a poharát
és a Gonosz próbálja a
fejére a koronát
főhetek-e még a pufi
dzsekimben a színpadon
lehetek-e sokkolóan
naiv mint az irgalom
takarózhatok-e még a
rám ruházott hatalommal
elszórakoztathatlak-e
még a túltolt haragommal
igazolható-e még a
járulékos előnyszerzés
elválik-e tüntetőleg az ocsútól
a kommersz és
ha majd ítél és feloldoz
kiemel és haza–
gondoz
befogad és kitaszít a
kapcsolati háló
lehetek-e még megélhe-
tési ellenálló
Forrás: —
Már rég pihen a komoly lantom
És rég nem pihent már a víg,
A komolyat most már fölajzom
És rajt’ ez ige hallatik:
Láttam királyt Beóciában,
Dívát, ki néha énekel,
Láttam Maraton győzedelmét,
Háziúrt, aki nem emel.
Láttam Polónyit, aki Géza
És láttam Fedák Sárit,
De nem láttam eddig állampolgárt,
Aki több adót áhít!
Uram, bocsásd el már szolgádat,
Mert láttam végre, végre őt,
Kevés adó miatt föllebbező
Szegedi adófizetőt.
Nápolyba menni és meghalni,
Ezt mondták mindig még nekem,
Czímer Károlyt meglátni s élni:
Ezt hirdesse ma énekem!
Valóban, aki így adózik
És aki adót így emel,
Annak a város úgy adózzon,
Hogy szobrot emeljen a korzón,
Bár ennél többet érdemel.
1908
Forrás: MEK
Magyar medvének lenni
Szép és jó gondolat,
Az ember csak málnázik
A Kárpátok alatt,
Az ember csak málnázik
És kéjjel hempereg,
Míg sorra eszik egymást
A többi emberek!
Ha medve vagy, légy medve
S ne hitvány, gyönge tót,
Gondoltam és nem ittam
Se bort, se alkoholt,
Gondoltam és nem ittam
S megittam a levet:
A holtakról csak rosszat,
Mondá a látlelet.
Magyar medvének lenni
Mégis csak jobb dolog,
Mint a ti dolgotok most,
Póruljárt doktorok!
Mert a ti dolgotok most
Bizony kutyául áll,
A medve bőrét issza,
Ki medvét exhumál!
1908
Forrás: MEK
1
Mindenféle igazgató
Elszerződtet engem,
Én pediglen itt maradok,
De én nem szégyenlem.
Kicsi vagyok, majd megnövök
S leszek fővárosi,
Az én nevem, híres nevem
Kukorica, Kukorica Rózsi.
2
A szegedi humoristák
Mind belőlem élnek,
Én köteles híve vagyok
Minden nőszemélynek.
Városházban és színházban
Első helyen ülök,
Az én nevem, becses nevem
Kukorica, Kukorica Fülöp!
3
Az én szavam Isten szava,
Mert a néppel tartok,
Meginog a toronyalja,
Ha egyet rikkantok.
Sokat beszél az ember, míg
Feje lágya benő,
Az én nevem, ösmert nevem
Kukorica, Kukorica Benő!
4
Szeged város, híres város,
Tápéval határos,
Van is neki panamája
S ez az általános,
Én pediglen tisztogatok,
A dolgok így állván,
Az én nevem, régi nevem
Kukorica, Kukorica Kálmán.
5
Szűrdolmányom ezüst gomb és
Szegeden kultúra,
Mit tudják itt, mi fán terem
Preludium, fúga.
Mikor adnak itt operát,
Mely sok pénzt igényel?
Az én nevem, jeles nevem
Kukorica, Kukorica Péter!
6
A szegedi aranyifjú
Mind éntőlem retteg,
Én dobom ki én veszem be
Őket önkéntesnek.
Táncoljatok magyar lányok,
Nálam van a lista.
Az én nevem, magyar nevem
Kukorica, Kukorica Pista!
7
Mindenféle szerződésnek
Vége szokott lenni,
Mindenféle jó színésznek
El kell innen menni!
Én se vagyok ripacs éppen,
De egyedül bajos!
Az én nevem, az én nevem
Kukorica, Kukorica Lajos!
8
Toronyalja a lakásom,
De ez csak az egyik,
Mindig járok, meg sem állok
Soha Budapestig.
Sok az ügyem, sok a bajom,
Sok a banket, muri,
Az én nevem, becses nevem
Kukorica, Kukorica Gyuri!
9
Sok híres ház van Szegeden,
Városház és színház
És a harmadik egyetem,
Bár erre még nincs ház.
De azért a kávéházban
Ül az egész város,
Számos látogatást kérek:
Kukorica, Kukorica János!
Forrás: MEK
Királyi trón, mellette koldusbot,
A bot virágos és a trón kopott.
Az előtérben méla palota,
A balfenéken vérpad, kaloda.
Fönn a magasban függőkert virul,
Merengő tenger látszik messzi, túl.
Oly néma minden, mint a temetők,
Föltámadásra várnak csendben ők.
Mert jő az est, a csillár fölragyog,
Kigyúlnak a rivalda csillagok,
Fanfárok zengnek és üstdob recseg:
Tragédiába indul a sereg,
A taps viharja mennydörög, robog…
…Most kávéházban még az aktorok.
Forrás: MEK
Egy régesrégi operettben
Egy kis színésznőt megszerettem.
Játszott a távol rokokóban,
Szívemmel is játszott valóban.
Nekem oly szent volt ez a játék;
Az irigy sorstól bús ajándék.
Lelkembe villant szőkesége…
De a játéknak vége, vége.
Egy melódia él szívemben,
De a szövegét elfeledtem.
Fáradt, unott, szomorú néző,
Tudom már: minden nő színésznő!
Forrás: MEK
Egy karvastag
agancsú szarvasnak
megtetszett egy feltűnő
szépségű ünő.
De mert széplélek volt, önemésztő alkat,
úgy gondolta, egyelőre hallgat,
s majd egyszer szép hosszan
elbőgi szerelmét egy hősi eposzban.
Így nem a nyers erő, hanem a költészet
lesz az, amiért az ünő rá fölnézhet.
Itt követte el a hibát.
Írt szonettet, elégiát,
s a lánykérést elódázta.
Kínban égve, könnyben ázva
nagy költővé érett.
De csak fejdíszéért kapott aranyérmet.
Forrás: MEK – Szamárfül
– Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik jár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba,
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged e kérésnek,
értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának…
Így keserdett sündörögve, bujkálva,
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
– Jössz a szögeságyamra, te kispárna!
Forrás: MEK – Szamárfül
Mi Atyánk, vagy a mennyekben?
Mert mondják így is, mondják úgy is.
Egy időben azt tanították: Isten az egész világ ura és a mi mennyei atyánk,
és én mondtam: Hiszek egy Istenben!
Aztán más időben, mást tanítottak.
De én most mégis hozzád fordulok, Uram.
Fedetlen fővel és pucér lélekkel,
mert bajban vagyok és… és, Uram, én félek.
Itt azt mondják, Te hat nap alatt teremtetted a világot,
ott azt mondják, hogy úgy is néz ki.
De ebben azért nincs igazuk,
mert akár így, akár úgy, azért ez a világ ki van találva!
Az első napon mondád: Legyen világosság!
És lőn világosság.
És a hatodik napon mondád: Legyen ember!
És lőn ember.
És az a mi nagy szerencsénk,
hogy akkor még nem találták ki az ötnapos munkahetet.
Megalkottad az embert, egy nap alatt.
Hiába mondják, hogy olyan is – azért ez nem csekélység.
És ezt az embert most, Uram, el akarják pusztítani.
Nem a világot, nem a fényt, nem a vizet, a fát, a napot –
csak az embert.
De mit ér a világ, a fény, a víz, a fa, mit ér a nap, ha nincs hozzá ember?
Uram, itt valami hallatlan disznóság folyik,
itt visszaélnek a Te neveddel,
itt Istent játszik néhány szélhámos –
a Te tudtod és a mi beleegyezésünk nélkül.
Hiszen Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség…
Uram, én félek.
Mi lesz velünk?
Mi lesz velem és mi lesz Veled?
Mert azért – bocsáss meg – ebben a „buliban” valamennyien együtt vagyunk.
Ha nincs beosztott, nincs főnök;
ha nincs tanítvány, nincs mester;
ha nincs ember, nincs Isten.
Uram, én félek.
Mondd, nem tudnál valamit csinálni?
Mert Te nem a rombolás Istene vagy,
hiszen mondottad: „Bontsátok le a templomot,
és én harmadnapra fölépítem azt.”
Na jó, hát ez mondjuk így, egy kicsit túlzás.
Három nap alatt az osztrákok sem építenek fel egy hotelt.
De Uram, ne engedd, hogy elbontsák!
Mert hiába marad meg a templom, ha nincs, aki imádkozzék.
Hiába a bor, ha nincs, ki megigya.
Hiába a mező, ha nincs, aki megművelje.
És nem azért alkottál Te embert csókból és sárból,
könnyből és napsugárból,
hogy ne maradjon más belőle, csak egy árnyék a bunker falán.
Uram, én félek.
Nézd: marokra fogom a szívemet és felemelem Hozzád.
A dolgok megmaradnak, de…
nekem nincs már vágyam a dolgok iránt.
Nézd: én már nem a volánt akarom megfogni,
csak az édesanyám kezét.
Én már nem akarok térbe vetített televíziót,
csak az unokáimat szeretném.
És olyan sok ez, Uram?
Ki segíthetne, ha nem Te, aki élsz, és uralkodol –
míg van, ki felett…
Szóval remélem, hogy most, és mindörökké.
Ámen.
