Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.
Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.
Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.
Oldják iszákjukat a csendesülő,
alacsony fellegek,
omlik az ártatlan, együgyű hó
a háztetők felett.
A füst elkapja derekát,
együtt forognak,
úgy imbolyodik a világ,
ahogy ők imbolyodnak.
Húzzák már komoly szarvasok
az ünnepet,
szájuk körül az esti pára
s az eltűnt gyermekkor lebeg.
Omlik a hó, ömlik a hó,
nem nézi, hova hull,
csak bámulnak a szarvasok,
szarvukon gyertya gyúl.
Ömlik a hó, omlik a hó,
leng, surrog és kering,
eltemeti a surranó
december lépteit,
meztelen, ezüst lábnyoma
nem villan már sehol,
a szarvas békén lépeget,
bizakodik, dalol.
„Honnan jössz?” – kérdezem a hótól.
„Te hova mégy?” – a hó ezt kérdezi.
Rám néz, én meg rá. Hallgatok.
Mit feleljek neki?
Forrás: Szeretem a verseket
Ha e beteg, bolond világra
Uram, még egyszer megszületnél,
Bár milliónyi templomod van,
Kezdhetnél megint Betlehemnél.
Szalmajászolnál rangosabb hely
Uram, tenéked ma se jutna:
Soha messzibb a Te országod,
„Miatyánkod” bár mindenki tudja.
Ha így jönnél Názáretből
Sápadtan, fázva, december este,
Az ügyefogyott szenvedőkhöz
Párizsba, vagy Budapestre,
S leülnél az éhezők közt
S abból, amit valaha mondtál
Mesélnél új vigasztalásul –
Elfognának a tizedik szónál.
Mondjál csak új Hegyibeszédet
S amit mondtál a gazdagokról
S ha gyűlnének az elhagyottak
S szólnál az Írás-forgatókról,
S ha megpróbálnád Uram még egyszer
Az Embert rávenni Szeretetre –
Internálnának, esküszöm rá,
Ha nem is vernének mindjárt keresztre.
Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
Azt mondják holnap lesz karácsony –
Tornyos fenyőfám fölcicomázom
csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
tulipán-szívű csengőkkel
s alárakom a kerék Földet,
ajándékként ígért jövőnket,
kicsomagolt vad álmainkat,
értünk vérző halottainkat,
lemondásaink jaj-nyugalmát,
mint horpadt, sápadt aranyalmát.
Aztán majd én is alá állok
és míg a Borzas fényesség lobog,
gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.
Forrás: Szeretem a verseket
Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.
De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hirdetői örök Szerelemnek.
Forrás: Szeretem a verseket
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogak a pásztorok
S a három királyok.
Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.
Forrás: Szeretem a verseket
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messzi Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Forrás: Szeretem a verseket
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel!
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
Jövel, jövel!
Jövel, jövel, én várva várlak,
Még itt se vagy, már áldva áldlak,
Vidul szívem.
Az ég alatt bárhová térsz be,
Öreg szívet gyermekké téssz te
Mindenkiben.
Jövel, jövel, mint egykor, régen,
Hadd éljem újra gyermekségem
Szép esteiét,
Mikor a földet hó megeste,
Dal s mese közt karácsonyeste
Vígan telék.
Dió meg alma, más se kellett,
Szegénynek is, óh, erre tellett!
Volt asztalán.
Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
Angyalok akkor is voltak már…
De voltak ám!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel.
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem semmi máson,
Jövel, jövel!
Forrás: Szeretem a verseket
December, fekete hónap,
Lesben a pőre szelek
Tar fákon, tar venyigék közt
néma sötét feszeleg,
és sárga-piros kacatokként
kései, gyér levelek
Megzendül a nyers elem: ujjuj!
Táncol a dőre sereg,
röpködne a talmi madárraj,
csaknem szó, nem csicsereg.
Advent szakad ágra, világra:
már várja mind a telet.
Üzenget a tájnak a tél,
közeleg a kegyes Karácsony.
Az utolsó megtűrt levél
első cicomája a fákon.
Fácánon őzen kósza nyulak
ámuldoznak avítt csodákon:
Békével töltözik a völgy,
csönd gyűlik földünkre, bársony, –
egyszer csak egyszer, angyalok
szállnak alá zizegő szárnyon,
fehér, fehér lesz, minden fehér, –
kivirágzik minden madárnyom.
Forrás: Szeretem a verseket
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
Forrás: Szeretem a verseket
