https://verskucko.com

Címke: magány

  • Csorba Győző: Nyárdélutáni dörmögés

    Gyökerük van ezeknek a nyárdélutáni zajoknak. Számomra mégis fölszakított hínárok a levegő víztükrén. Kutyaugatás, kakaskukorékolás, autózúgás, női beszéd, gyermeknevetés. Olyan hínár-fonadékok, amik aztán eltűnnek, s más változatban fölbukkannak ismét.

    Olyan hínár-fonadékok is, amik szárnyakat kapnak és a magasba emelkednek. Föl, egyre följebb, s beleolvadnak a kékségbe: s viszik a híreket a Kozmoszba rólunk, erről a júliusi délutánról, innét a Tó mellől, innét a hegy alól.

    Dörmögök magamban. Nincs kivel szót váltanom, de nem akarok kimaradni én sem. Érzékeljenek engem is a Kozmosz antennái. Érzékeljék például azt, hogy körülvéve emberekkel, mennyire egyedül vagyok. Hogy az időtér sivatagának kellős közepén didergek. Hogy gyarmati bennszülött szintjén sem beszélem a gyarmatosító világ nyelvét.

    Hogy nekem más a csönd, mint nekik. Más a fa, a napsugár, a víz, a föld, a felhők. S ha kimondanám nevüket, nem tudnák, hogy miről beszélek; ha meg azok beszélnek róluk, képtelen vagyok azonosítani őket.

    Azt sem értenék, ha a falu két egyetemére küldeném őket: a temetőbe és a rétre. Pedig ezekben mindennél többet lehet tanulni.

    S a legfontosabbakról: az életről és a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Sas a magasban

    Lassan kóvályog az erdő felett,
    És egyre szélesebb köröket ír,
    S a földtől egyre távolabb lebeg.

    Lassan elnyeli a levegő-ég.
    Hatalmas szárnya alig-alig lendül,
    Ez „ama kiterjesztett erősség”.

    Idelenn hullanak a levelek,
    S én hulló levelek útján megyek,
    És magammal, és mással,
    És az Istennel perelek,
    S lényem törvényét félve kutatom.

    Az a másik ott fenn:
    A végtelen erő,
    S a végtelen Magány,
    És a végtelen Nyugalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: A szó maradt

    a szó maradt ez még megmaradt
    a szó maradt minden más hazug
    a melled a combod a hasad csak látomás
    képzelgés tűnő kép a cella falon
    átüt a víz nyirkos éj vergődő bogár
    kiáltozom a szavakat egymás után
    sorban a szótár szavait konokon újra
    nincs ami kötne bukó angyal zokog
    nem értem nem érted kiabálunk
    egymásnak minden jót kívánunk
    a közelgő találkozó csak szó marad?
    négy éve kérlek naponta vártalak
    mi lesz ha itt leszel félek néma az ajkam
    segítsél az első kétkedő mozdulatban
    látomás voltál csak a szavak maradtak
    védj meg magamtól van rá hatalmad

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az idő hálója

    barátaim is lassan elmaradtak
    az ösvény két oldalán idegen arcok
    elesettségem közröhej tárgya lám
    íme az ember mondtam magamnak
    íme az ember és négykézlábra álltam

    szégyenkezem és nem felejtek s mindez nem érdem
    az idő hálója elejtett szabad vagyok
    a jövendőt tanúnak nem idézem
    maradék terveim nem kérem számon senkitől

    nézem a csillagos eget és mezítelen fekszem a porban
    fegyverektől nem félek ha kívánjátok megölhettek engem
    nem bántam meg semmit nem is védekezem
    magamtól félek sorsom eseménytelen
    nyugodt vagyok mint a kő minden reménytelen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A bánat

    A bánat szürke, néma postás,
    Sovány az arca, szeme kék,
    Keskeny válláról táska lóg le,
    Köntöse ócska, meg setét.

    Mellében olcsó tik-tak lüktet,
    Az utcán félénken suhan,
    Odasímul a házfalakhoz
    És eltűnik a kapuban.

    Aztán kopogtat. Levelet hoz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az ősök útján

    Tégy bármit: végül magad maradsz,
    elhúzódnak mellőled a barátok,
    magadra hagynak ellenségeid,
    mégis az arcok fojtogató közelsége,
    a hajszolt testek melege-bűze,
    az együtt-rohanás fájó gyönyörűsége,
    valami felé, amiért látszólag érdemes,
    aztán végül csak ez: az együtt-maradás,
    az egymás keresése a sötétben,
    tapogatódzó kezek és lábak,
    a földbe süppedő, szakállas fejek,
    puha asszonyi gömbök és üregek,
    egymásra találnak újra és újra,
    s mégiscsak magad maradsz, együtt
    a többiekkel, együtt külön-külön,
    sodródva és hevülve a poshadt
    emésztőgödörben mindhiába,
    körbe forogva az utakon, tanácstalanul,
    reménykedve és zihálva, egyedül,
    mégis együtt velük, botladozva
    együtt a többiekkel, a mocskos koldusokkal,
    kurvákkal, részegekkel, a nyavalyatörős
    gonosz öregekkel, együtt a hajszolt csapattal,
    a halálraítélt menettel, vonszolod magad előre
    kitartó türelemmel, az ősök kitaposta úton,
    szégyenkezve s önmagad végképp megutálva.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idegen szerető

    Te, ki vagy?
    Nehéz selyem vagy és egy ember.
    Forró az árnyékod, a nap van benned, vagy gonosz tüzek?
    Az ágy fölvett, mint egy táj a vihart. Ha levonulsz, mi marad itt utánad?
    Nem ismerem a szemedet és dörömbölök most rajtad.

    Bocsáss meg, idegen szerető, foglak és kiáltom, bocsáss meg. A kezem
    hiába fogja még a fejedet, már széjjelhulltál, mint a kéneső
    mohó és durva ujjaim alatt, idegen anyag vagy, mint az öröm.
    Lehet, hogy ének vagy és én süket. Lehet, hogy válasz vagy és én a néma.

    Mért nem adsz jelt, csodálatos kapocs, füttyszó, állati nesz, ami
    megtöri ezt a gonosz varázst, s az idegen test vére zúgni kezd
    a föld a te véred ütemére? Százszoros visszhanggal dobolva fel
    a szíved dobbanását s életed taktusát fölvenné, mint a folyó
    az idegen folyó ömlését, biztosan és észrevétlenül ölelve át
    társát az ég alatt és fut tovább a mély tájak között, nagy s meztelen
    ömléssel, tisztán s egyenletesen?

    Nyílj meg ember, mint egy folyam! Szomjas vagyok! Szólj és én szólok!
    Tapogatjuk egymást, vadak vagyunk s színes tollakkal kelletjük magunkat,
    tüzet rakunk most idegen anyagból és táncolunk, de a tűz kialudt.
    Sötétedik közöttünk, este lesz és mi ketten élni fogunk tovább
    idegen fák alatt, már nem is látlak és vad madár leszel az álmaimban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad.”

    Márai Sándor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Engedély

    két hónapja várom hasztalan
    és semmi és múlik napra nap
    már ott lennék veletek
    buta latolgatás taktika
    egy légynek sem ártottam soha
    ideges és nyugtalan vagyok
    nem is tudom mit akarok
    és miért és otthon mit csinálok
    két hónapja a senkiföldjén
    elhagyott barátaimra gondolok
    némelyik meg is haragudott
    önző vagyok és ostoba úgy véli
    a csikorgó kínt nem lehet elmesélni
    reménytelenül többértelmű a beszéd
    se itt se ott a senkiföldjén
    ténfergek és kapkodok
    nem köt ide senki semmi
    nem bánkódom nem panaszkodom
    de elég volt a cella-magány
    a végső próba jön cinikusan így mondanám
    s ha rám szakad ismét az éjszaka
    magam akartam szétporlik a vágy is

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Néma rekviem

    Temetem az időt,
    mögöttem évek síremlékei.
    Csak az jön tovább velem,
    amit a lélek szívott magába,
    aminek rezgései dalok
    vagy síró sóhajok,
    ütemet adnak, dallamot.

    Vagyok, aki vagyok:
    túl a látható világon
    én, a határtalan álom,
    ábrándos vándor,
    aki nem lelte helyét
    a kék ég alatt sehol,
    mert fölébe vitte a tűz,
    ami bensőjében lángol,
    fölébe, ahol a hajnal ébred,
    ahol a csend is dallam,
    s a fények titkot mesélnek.

    Hallgatom, hallgatom
    feszülten, sóvár áhítattal
    a dalt, lesem, fürkészem:
    ki üzen vele? És hol van a part?
    Hol pihenhet meg az
    ábrándos vándor?
    Hol oldódhat fel,
    időn túlhaladva?

    Nincs válasz, csak a csend
    rejtőzik a dalban.
    Csak a csend, a néma ének,
    amit betemettek az évek,
    mégis mindig feltámadnak,
    s a hajnalról mesélnek!

    Egyszer elfogy az idő,
    csendben elporladok.
    Voltam, aki voltam,
    vagyok, aki vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig