https://verskucko.com

Címke: magány

  • Gyóni Géza: Szomorúság

    Én hozzám is beköszöntött
    Az első víg napsugár.
    Kíváncsi tán, hogy mit csinál
    Ez a fakó, bús madár.

    Fényt derít a szürkeségbe,
    Csillog, villog, csalogat –
    Úgy szeretné földeríteni
    Búbánatos arcomat.

    Maradj csak kint, jó napsugár,
    Hirdesd másnak a tavaszt –
    Bús szívembe ragyogásod
    Jókedvet már nem fakaszt.

    Elkomorul a kis sugár,
    Rezeg, rezeg kínosan –
    És a függöny nyílásán át
    Szomorúan eloson.

    Aztán újra rám borul a
    Fojtó, árnyas szürkeség –
    És a tavaszt úgy várom már,
    Mint aggastyán a mesét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • To Fu: Egyedül

    Magányos sólyom villog a mennyben,
    lenn a folyón két sirály fehérlik.
    Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,
    karmai közt a gyors halál érik.

    Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
    szőné a hálót a pók az égig.
    Természet – ember: soha nem alhat.
    Egyedül állok, sorsom sötétlik.

    (Kormos István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Innen a szobámbul

    Ott szemben laknak. Egy zöld lámpa ég.
    És jól belátni innen a szobámbul.
    Csend, béke. Kávé és lámpás idill.
    Egy kisgyerek olykor arcomba bámul,
    mit nézek oda? És a csend kiszáll,
    és ott lebeg riadt tekintetem,
    mint a viharban turkáló sirály.
    A néni is leteszi a kötést,
    hamuszín arca egy kicsike felleg,
    és hirtelen mind-mind felállanak,
    nem tudni, sírnak, félnek, vagy nevetnek?
    Reám merednek. Érzik a szemem,
    mely felkavarja halk nyugalmukat,
    és sejtelem zúg, kihül a szoba,
    zöld árnyak, temetői hangulat.
    A lámpa is halódva fellobog.
    Sötét szivem lesz az úr mindenütt,
    s ők menekülnek óriás batyukkal – –
    Mi lesz velük?

    Forrás: Lélektől lélekig – Kosztolányi Dezső versei

  • Somlyó Zoltán: Mi vagyok én?

    A föld, mely barna, úgy, mint én
    s mint én, oly bús, oly régi,
    maga az áldott türelem
    s ki kéri: megsegéli.

    Én járok rajta s bánatom
    naponta megalázza.
    Bár szeretem, mert rámarad
    a földiségem váza.

    Én járok rajt csak, én magam!
    Mindenki más csak rája lép
    s a barna föld se tudja,

    hogy arcom, kezem, derekam:
    egy imakönyvből kihullt kép,
    mit eltép egy szűz ujja.

    Forrás: Lélektől lélekig – Somlyó Zoltán versei

  • Ady Endre: Kacagás és sírás

    Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
    Mikor én nagyokat kacagok,
    Dermedten menekülnek
    Szívembe vissza a könnyek.

    Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
    Az én könnyeim már szárazok,
    Bolond és furcsa könnyek:
    Vad, nyugtalan kacagások.

    Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
    Riadozón, ez a kacagás,
    Mintha valami ősi,
    Nagy átoknak felelgetnék.

    Forrás: Lélektől lélekig – Ady Endre versei

  • Pilinszky János: Bordal

    A nyár elé, a kert fölé
    kikötve áll a rózsa,
    és ráhanyatlik szótalan
    a rabtartó karóra.

    A fűzfaág is, levele
    még egy se hullt a porba,
    s tenger szemét örökre már
    szeszélyesen lehunyta.

    Tünődve én is hallgatok,
    sötéten egymagamba,
    mind eltökéltebb bánatot
    löttyintve poharamba!

    Kimondhatatlan egyedül,
    apátlan és anyátlan,
    megannyi tompa áldozat
    hervadozunk a nyárban.

    Forrás: Lélektől lélekig – Pilinszky János versei

  • Juhász Gyula: A bölcs

    Nyugalmas, tiszta szemmel nézni mindig
    A háborgó és mulandó világot,
    Az örök törvényt betartani sírig,
    Spinóza, ez volt a te hivatásod.

    Boldog bölcs, kinek állandó szerelme
    A gondolat, kiben ott él az Isten,
    Téged nem rendített jó, bal szerencse,
    Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn

    Örök körökbe tart és mint a gyémánt
    A porban, egyszer fölragyog a lélek
    És kiszabadul majd a gondolat.

    Boldog bölcs, eltűnődve nézek én rád,
    Ki úgy díszítéd föl magányodat,
    Hogy gazdagabb volt, mint ott künn az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gizgaz

    Fű van. Nappal meg éjszaka.
    Tegnap valaki azt mondta: „gyere,
    gyere ide”, s én odamentem,
    haladva a gizgazos talajon.

    Éjszaka félek. De a reggel
    még akkor is melenget és lebegtet,
    ha szótlanul és mozdulatlanul fekszem.

    Ruhám puha és ismerős.
    De ruha nélkül
    fázom és parányi vagyok.

    Ha vezetnek, biztosan járok.
    Egyedül bizonytalanul.
    Mégis ilyenkor szinte röpülök,
    ha félek is, hogy elveszek a fűben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oravecz Imre: Emlékeztető

    Tél, hó, hideg,
    délután, csönd,
    egyedül a városi lakásban,
    sötétedés előtt tíz perccel,

    hirtelen megszólal az ablak alatti berkenyén egy feketerigó,
    és bejelenti az estét –

    ne feledd,
    ilyen pillanatokért élsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Luminita Mihai Cioaba: Ártatlanul

    Mikor szemed ittasultan
    a fák levélkoronáján bolyong
    ne kérdezd tőlem
    miért késtem el
    képtelen vagyok a feleletre
    tudom az éjszaka
    rég tovatűnt
    kireggeledett
    ha eléd tárnám az igazat
    nem értenéd hogy
    hívtak
    kértek
    rimánkodtak
    térdre vetették magukat
    számtalanszor
    maradj velünk
    suttogták nekem a falevelek
    és én
    maradtam.

    Balogh József fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig