https://verskucko.com

Címke: magány

  • Kosztolányi Dezső: Leány

    Ó, bánatom, te édes fiatal lány,
    ki ittmaradtál vélem egyedül,
    leányos bánat – vérszegény és halvány,
    légy regemondó szebb idők felül.

    A bánat: az leány. Leány: a bánat.
    És lány az anyja, az öröm, a csók.
    Légy mása most szép és gonosz anyádnak,
    ki tégedet – és engem – elhagyott.

    Letört apád szeresd. És ülj szegényes,
    magányos abroszomhoz bús ebédhez,
    s legyen szavad futó anyád szava.

    Ártatlan álma bűnös életemnek:
    vezess, vezess. És én is majd vezetlek,
    mint tiszta lányát egy deres apa.

    1910

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Robert Frost: Az éjnek ismerője

    Az éjnek ismerője voltam én,
    ki záporban megy el s hazaoson,
    ha kialudt a végső utcafény.

    Bámultam szomorú sikátoron.
    Éji bakter mellett mentem tovább
    sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.

    Megálltam, némítva lépés zaját,
    mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
    a háztetők felett fülembe szállt,

    nem hívó, nem is búcsút üzenő;
    s messzebb, nem-földi magasság terén
    bolygó óra hirdette: az idő

    se téves, se igaz, nem holt, s nem él.
    Az éjnek ismerője voltam én.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „A szeretetben az a legfájdalmasabb, hogy egyedül nem megy.”

    Müller Péter

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Tóth Árpád: A Marson

    Testvérem, tegnap este,
    halló! de furcsa volt!
    Elindultam a Marsba,
    hopp! hogy zuhant a Hold!

    Jó gépem adamantin
    szárnyán zengett a drót,
    amikor lecsavartam
    a gravitációt.

    De, kérdem, ez az út is,
    ó, jaj, mire való?
    Megjöttem, rőt hegyek közt
    lassan szitált a hó.

    Fáztam. Nagy volt a csend, és
    körül a rozsdakék
    távolban újra láttam
    Örökegy tengerét

    az Űrnek, a nagy Pusztát,
    s rajta a sok, szelíd
    csillag-reménytelenség
    kis pásztortüzeit.

    A Földet is, ahonnan
    kószán és reszketeg
    üzent valami tört fény:
    tán Párizs lehetett?

    Vagy az én bús hazámnak
    könnyei? Nem tudom;
    már vissza se találtam
    gépemmel az úton.

    Szigetelő kesztyűim
    lehúztam csöndesen,
    és reggelre meghaltam
    egy villamos hegyen.

    1928

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Weöres Sándor: Csend

    A félig nyitott ablakon
    behajol a szél a szobába,
    a világűr csendje, magánya.

    A bútor szögletétől
    a légi fellegekig
    és az égi csillagokig
    a csend vonulása lakik.

    Rozsdája
    a lárma.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fecske Csaba: Egyedül

    Ködöt szitál az alkonyat,
    tüsszent a girhes, ritka lomb.
    Mellemet túrja, döfködi
    szívem, e szorgalmas vakond.

    Zokon ma semmit sem veszek;
    vesém pamutgombolyag, hagyom,
    macskaként játsszon még vele
    a bársonyos talpú fájdalom.

    Gőzölgő, langy mocsár a park,
    az idetévedőt elnyeli.
    A vén idő zokog; peregnek
    a berkenye piros könnyei.

    A ködön áttűnő lámpafény,
    mint borzas, ormótlan ecset,
    sárgára festi a padon
    szomorú, kihűlt helyemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: (Az Isten itt állt a hátam mögött…)

    Az Isten itt állt a hátam mögött
    s én megkerültem érte a világot

    …………………………….

    …………………………….

    Négykézláb másztam. Álló Istenem
    lenézett rám és nem emelt föl engem.
    Ez a szabadság adta értenem,
    hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

    Úgy segített, hogy nem segíthetett.
    Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
    Ahány igazság, annyi szeretet.
    Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

    Gyönge a testem: óvja félelem!
    De én a párom mosolyogva várom,
    mert énvelem a hűség van jelen
    az üres űrben tántorgó világon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jókai Mór: Az egyetlen ápoló

    Végkép el voltam hagyatva!
    Atyámfia, jó barátom!
    Szeretőm és régi szolgám:
    Mind elhidegült irántam.

    Magam voltam, magam laktam,
    Még sem jártak látogatni,
    Pedig ott benn olyan szépen
    Lehetett volna mulatni.

    Csak egy ember volt hű hozzám.
    Reggel, délben, este eljött,
    Megitatott, ha szomjaztam.
    Barátságunk ekép fejlett.

    Karon fogott, ha sétáltam,
    Úgy ügyelt rám, úgy segéljen,
    Mint a két szeme fényére;
    Azt mondom, hogy soká éljen.

    De kivált a szabad légtül
    Igen jól meg tudott óvni,
    Mit e derék hű embernek
    Nagy érdemül kell felróvni.

    Az Isten is áldja őt meg,
    A mért értem annyit lábolt.
    – Nevére nem emlékezem:
    Azt tudom, hogy porkoláb volt.

    1858

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Szilágyi Szabolcs: Egyedül akkor vagy igazán

    Egyedül akkor vagy igazán,

    ha zsúfolt kávézók teraszán,

    vagy hangos pályaudvarokon

    sétálva rád talál a magány.

    Egyedül akkor vagy igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek

    Várj meg, én kedvesem, sötétedik már –
    és nélküled csak rettegés az alkony.
    Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
    mert félek s fázom itt a puszta parton!

    Pedig szép volt az erdő és a nádas –
    hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
    nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
    még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,

    megtévesztett a sugárzás az égen,
    aranya hullt a kőre, vízre, fára,
    izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem –
    s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!

    Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
    mivel a néma éjsötét örök csak.
    A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
    mint tigris karmait egy csepp körömlakk.

    Forrás: Lélektől lélekig