Címke: ősz

  • Csukás István: Ez a csöpögős orrú ősz

    Ez a csöpögős orrú ősz itt ért utol Szárszón,
    a postára ballagtam éppen a napilapokért.
    – Szia! – köszöntem neki. – Szia, ősz! Hogy vagy?
    – Szcsrr! – szörcsögött bánatosan, és tény, hogy
    csöpögött minden lukból, menekültek a kutyák,
    a macskák kényesen mosakodtak, a rigók pislogva
    a fejükre húzták a fészküket, csak én és
    a vasúti sín nem bújtunk sehová, vonultunk
    hármasban, párhuzamosan, ki-ki elmerengett
    a saját baján, a vasúti sín az elgurult
    fejű költőn, a csöpögős orrú ősz, hogy
    mennyi a sírnivaló, én azon, hogy miért
    halunk meg egy kicsit minden ősszel.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Vörösmarty Mihály: Az őszről

    Eltűnt a nyárnak hévséges színe előlünk,
    Jóltevő jelei kár, hogy enyészni tudók.
    Őszre kerülünk már, mely csak változni szokott bár,
    Mégis hasznos idő, mert hozza a jókat elő.
    A szőlő tőkék meg lévén rakva fejekkel,
    A vagyonost hozzák nem kis örömbe kivált.
    Végre a szőlő leve hordókba töltetik, és itt
    Tisztán megforrván, bor nevezetre kerül.
    Mindeneket most már télre készítve behordanak
    Egy bizonyos helyre – s eddig az őszi idő.

    Székesfehérvár, 1816

    Forrás: www.eternus.hu / Vörösmarty Mihály: Az őszről

  • Sárhelyi Erika: Féltés

    Látod, kedves, lassan alkonyul az év,
    bíbort, lilát vesznek magukra a fák,
    s a lobogó nyár mint üdezöld repkény
    futja be homlokunk gyöngyfényű falát.

    Csípősek már az álmatag reggelek,
    ólmos hétfőket mutat csak a naptár,
    most jobban kell, mint máskor, a két kezed,
    s minden szó melegít, mit valaha mondtál.

    Tudom, az ősz nem más, mint múlékony heg
    az esztendő festetlen, tiszta arcán.
    Kezem a kezedben mégis megremeg…
    egyszer elvisz tőlem korán… túl korán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Őszi kérdés

    Megtágul ismét a tömött
    világ. Ágbogaik között
        egyre nagyobb darabokban
        őrzik a fák az eget.

    A végtelenből jő a szél,
    szárnyán madár és holt levél,
        messze röpülnek a széllel –
        lankad a nyári verő.

    Az ablakodnál ülsz, s figyelsz,
    vagy tán csak ülsz, nem is figyelsz –
        szürke ború a szívedben,
        hallgatod énekeit.

    Volt egyszer pártod és hadad,
    most itt tűnődöl egymagad –
        ó, nem elég, ha szeretnek,
        hogy te szeress, az a fő.

    Sötét-hajú, mi lesz veled,
    ha majd az ősz benned temet,
        benned alél el az élet,
        száll a levél, a madár?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Alkonyati rózsák

    Mikor az élet mámoros királya
    kékes palástot öltve elhaladt,
    rejtelmes, égő kelyheit kitárja
    a rózsaszínű őszi alkonyat.

    Ó délibábos alkonyati rózsák …
    Ó őszbe szálló, szép álom – hajó …
    szökött napunkat újra visszahozzák,
    csak hinni kell, csak hinni, hogy való …

    Mikor a fátylas őszi hervadásra
    reá-lehel az alkonyat varázsa,
    a múlt nyaránál fényesebb a fény …

    Az elmúlást ki sohasem csodálta,
    akinek nincs egy délibábos álma:
    Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény …

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Blok: Füstgomolyok szállnak

    Füstgomolyok szállnak a tág,
    világos égre.
    Idehallik lármás libák
    beszéde.

    Szabad szívem nem üli bú.
    Mereng a messze:
    valami zengés, iszonyú,
    száll tünedezve.

    Piszkos tollal kereng az ősz.
    Hallani: egyre
    csattog a fejsze, dőlnek ős
    szálfák recsegve.

    (Lator László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őszi kérdés

    Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
    Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
    S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
    S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

    És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
    Hogy reszket agg feje, az ezüstösfehér,
    S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
    Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?

    S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
    Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe,
    És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

    S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
    Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
    Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Az ősz muzsikája

    Most is együtt a Csönd s a Lárma,
    Az Ősz csak bennünk változott,
    Ódon és nemes muzsikája,
    Ha van szép szív, ma is megleli.

    Színe, könnye, búja a régi,
    Nótái is a régiek,
    Tud altató szépet mesélni,
    De fölváj régi sebeket is.

    Szépek, akik ma élni mernek,
    Egy-egy feledő mosolyuk:
    Drága, élet-folytató gyermek
    S minden könnyük felébredt halott.


    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Avarszín

    Avarszín gyapjukabátban
    elszállt az ablak alatt,
    futottam rögtön utána,
    kergettem, mint a nyarat.

    Futottam, jaj, de hiába,
    elnyelte a fergeteg,
    ősz lett, mély ősz egy csapásra –
    zuhogtak falevelek.

    Kertjeink halotti tánca,
    zúduló sárga szelek,
    avarszín gyapjukabátja
    hol száll most, merre lebeg?

    Megáll az ember zihálva,
    s ríni kezd, mint a gyerek,
    s kérdezi csak úgy magába:
    istenem, kit kergetek?
    Szelet és falevelet.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szergej Jeszenyin: Aranylik, őszül

    Aranylik, őszül már a nyíres, hallgat
    a levél-nyelven suttogó liget.
    S a szomorúan messzehúzó darvak
    nem intenek már vissza senkinek.

    Mért intenének? Száz úton csatangol
    az ember: megtér, s útrakél megint.
    A kenderáztató az elmenőkre gondol,
    sötét tükrébe széles hold tekint.

    Állok magamban ősztarolta réten.
    Elring a széllel a darúcsapat.
    Víg ifjuságom tájait idézem,
    de nem sajnálom, ami ottmaradt.

    Nem sajnálok sok szertegurult évet,
    se lelkem habzó virágfürtjeit.
    Kint őszi berkenyék máglyái égnek,
    de fáradt lángjuk senkit sem hevít.

    Lobog a bokrok piros bóbitája,
    csak sárgulnak, de élnek a füvek.
    Mint vetkező fa lombjait dobálja,
    bágyadt szavakat ejtek-pergetek.

    S ha szavaim az idő elsöpörte,
    lom lesz belőlük, száraz garmada,
    mondjátok így: elhallgatott örökre
    az arany nyíres szép levél-szava.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig