https://verskucko.com

Címke: remény

  • Ady Endre: Ember az embertelenségben

    Szivemet a puskatus zúzta,
    Szememet ezer rémség nyúzta,
    Néma dzsin ült büszke torkomon
    S agyamat a Téboly ütötte.
    És most mégis, indulj föl, erőm,
    Indulj föl megintlen a Földről!
    Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
    Mindegy, indulj csak vakmerőn,
    Mint régen-régen cselekedted.

    Ékes magyarnak soha szebbet
    Száz menny és pokol sem adhatott:
    Ember az embertelenségben,
    Magyar az űzött magyarságban,
    Újból-élő és makacs halott.

    Borzalmak tiport országútján,
    Tetőn, ahogy mindég akartam,
    Révedtem által a szörnyüket:
    Milyen baj esett a magyarban
    S az Isten néha milyen gyenge.

    És élni kell ma oly halottnak,
    Olyan igazán szenvedőnek,
    Ki beteg szívvel tengve-lengve,
    Nagy kincseket, akiket lopnak,
    Bekvártélyoz béna szivébe
    S vél őrizni egy szebb tegnapot.

    Óh, minden gyászok, be értelek,
    Óh, minden Jövő, be féltelek,
    (Bár föltámadt holthoz nem illik)
    S hogy szánom menekülő fajtám.

    Aztán rossz szivemből szakajtván
    Eszembe jut és eszembe jut:
    Szivemet a puskatus zúzta,
    Szememet ezer rémség nyúzta,
    Néma dzsin ült büszke torkomon
    S agyamat a Téboly ütötte.
    S megint élek, kiáltok másért:
    Ember az embertelenségben.

    1916. szeptember

  • Ady Endre: Proletár fiú verse

    Az én apám reggeltől estig
    Izzadva lót-fut, robotol,
    Az én apámnál nincs jobb ember,
    Nincs, nincs sehol.

    Az én apám kopott kabátú,
    De nekem új ruhát veszen
    S beszél nekem egy szép jövőről
    Szerelmesen.

    Az én apám gazdagok foglya,
    Bántják, megalázzák szegényt,
    De estére elhozza hozzánk
    A jó reményt.

    Az én apám harcos, nagy ember,
    Értünk ad gőgöt és erőt,
    De önmagát meg nem alázza
    A pénz előtt.

    Az én apám bús, szegény ember,
    De ha nem nézné a fiát,
    Megállítná ezt a nagy, földi
    Komédiát.

    Az én apám, ha nem akarná,
    Nem volnának a gazdagok,
    Olyan volna minden kis társam,
    Mint én vagyok.

    Az én apám, ha egyet szólna,
    Hajh, megremegnének sokan,
    Vígan annyian nem élnének
    És boldogan.

    Az én apám dolgozik és küzd,
    Nála erősebb nincs talán,
    Hatalmasabb a királynál is
    Az én apám.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Fölszállott a páva

    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
    Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
    Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
    Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

    Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
    Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
    Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
    Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

    Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
    Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
    Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
    Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

    Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
    Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Forrás: MEK

  • Solymos Ida: Újrakezdés

    Ma megint elindulok.
    Nem tudom, hová,
    de a lépés már bennem van.

    A tegnap nehéz volt,
    a ma sem ígér könnyűt,
    de mégis:
    a reggel megérkezett,
    és ez valahogy elég ok arra,
    hogy ne maradjak fekve.

    A járda hideg,
    de a napfény meleg.
    És valahol a kettő között
    ott van az élet,
    amit nem szabad feladni.

  • Rab Zsuzsa: Fény a parton

    Messziről nézem a vizet.
    Hullámok játszanak a széllel,
    a parton gyerekek nevetnek,
    és a nap egyre mélyebbre hajol.

    Valahol túl a látóhatáron
    valaki szintén nézi ezt a fényt.
    Talán nem is tud rólam,
    mégis összeköt bennünket a víz,
    a csend,
    meg az, hogy mindketten várunk valamire.

    A nap már a vízbe csúszik,
    de a hullámok aranyba borulnak.
    Így búcsúzik a világ,
    amikor élni akar.

  • Nagy László, Jártam én koromban, hóban

    Jártam én koromban, hóban,
    húzott az álom.
    Mást kerestem, s mellém te álltál,
    kardél mellett felnőtt virágszál,
    sebzett virágom.

    Húszévem elveszett, s érzem,
    te lész a vígasz.
    Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
    szádról szóló harmonikáddal
    föl-fölvidítasz.

    Engem a szépség, a vígság
    csodásan éltet.
    Érte égek, hogy megmaradjak,
    bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
    kócból a mézet.

    Köröttem kúsza az élet,
    kúsza a sorsom.
    Vértezz hittel, hűséggel állig,
    akkor én a halálos ágyig
    beléd fogódzom.


  • Nagy László, Bánatot váltunk

    Bánatot váltunk szerelemre,
    apadj le, szívem ijedelme,
    ne esedezz holdatlan estért,
    világossággal jön, ki megtért.

    Akit oly sokszor megdaloltál,
    viharból jövő liliomszál,
    piros liliom, nem fehérlő,
    letörni nem tudta a ménkő.

    Tekintetemtől megszelídül,
    szívzuhogástól földre szédül,
    szemeit ájultan behúnyja,
    szeretni kell újra, meg újra.


  • Baranyi Ferenc: REMÉNY

    Mert éltem én oly korban is e földön,
    mikor a bűnös bűntudatot érzett,
    a bunkó meg szégyenlősen leszegte
    üres fejét – rossz volt hülyének lenni.

    Ma szinte sikk. S nehéz bármit remélnem.
    Azt még talán, hogy késő unokáink
    arra ébrednek egyszer, hogy javakból
    nemcsak pénzzel szerezhetőkre vágynak,

    hanem szívekbe vermelt ősi kincsre,
    melytől ködös korszakokkal korábban
    két lábra állt a fáról földre pottyant
    bozontos emlős, majd előre lépett.

    S emberré válni újra kedvük támad.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: Kék madár – zöld fák

    Kassai Franciskának

    A mesebeli madarat
    elfogjuk olykor, hogy utána
    úgy dönthessünk: legyen szabad.
    S szorosan az ablakhoz állva
    eresztjük el a messzi ég
    felé, mely húzza ismerősen –
    s akkor a madár színe kék.
    Csak akkor. Mindig eltűnőben.

    Nincs más, csak ez a pillanat,
    mely tollait kékkel befújja,
    hiszen pihéin átszalad
    a sugárzó mennybolt azúrja
    és hiteti, hogy élni szép:
    van Kék Madár, mely visszaszállhat!

    S engedek én is kicsikét
    az illúzió igazának,
    hisz ez a szárnyalás visz el
    a boldogsághoz, mert iránya
    cikcakkos, tört íveivel
    ráröpteti szemünk a fákra,
    s meglátjuk végre a csodát,
    mit addig is kínált az ablak:
    zöldellnek, zöldellnek a fák!

    S ez hihetőbb örömet adhat.

  • Heltai Jenő: Intelem

    Ne higgy a gőgös, zordon Oktatónak,
    Ki fékezésre és tűrésre nógat,
    Megmagyarázza, hogy csak gyönge báb vagy,
    És rádparancsol: légy szerény, ne lázadj,
    Ne is kívánj a jobból egy szemernyit:
    A bölcs lemondás minden kínt megenyhít.
    Szépség – silányság! Mámor – rossz gyümölcs!
    Vágyak – szamárság! Előlük a bölcs
    Fejét homokba dugja, mint a strucc.

    Ne higgy a gőgös, zordon Oktatónak!
    Higgy bátran abban, hogy szebb lesz a holnap.
    Talán egy óra, egy parányi perc
    Meghozza azt, amit kívánni mersz…
    Csak addig élsz, amíg kívánni tudsz.