Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.
Ha így szólok: már mehetek,
Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,
Ütő vágy éri szívemet.
Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.
Forrás: Szeretem a verseket
Apámmal együtt ültem a padon.
Ő fáradt, nagy szemével, révedezve
A nap utolsó csókjait kereste
Az alkonyattól rőtes nyugaton.
Szemébe néztem, a szemembe nézett,
Hűs esti szél kezdett már lengeni
És hirtelen egy delejes igézet
Fogott el s könnybe vesztek szemeim.
Mi volt ez? Sejtés, árnyék? Nem tudom már,
De megéreztem, hogy fia vagyok
És éreztem, bennem mint támadoznak
Az örökölt, a szunnyadt bánatok.
Éreztem, láttam, hogy nem is sokára
Magamban ülök már a zöld padon
És itt kísért majd az a régi bánat,
Az én új fátumom!
Forrás: Lélektől lélekig
Nehéz sört, ami elbutít,
ittam, hogy elfeledjem
a tülekedők mosolyát
s azt is: mivégre lettem.
Zsivány zsivajban elhevert
az élet félig holtan.
Törvény, hogy vért köpött a szám,
s hogy túléltem, okom van.
Forrás: Magyarul Bábelben
Ki nem hagytál őszbeborulni
testvérért, barátért, magamért,
s fogaimat a rabkásától,
szívemet az alázatosságtól
kímélted – korunk istene,
imádlak mindenekfelett,
mert a jeges építkezésekre,
tetvek és tündérek közé
önként mehettem robotolni,
fogaim világos kerítését
oltatlan mésszel be nem meszelték,
orrom s szívem ki nem rohadt.
Fizetlek keserű örömmel,
fekete-sörényes dalokkal,
mikben a mártírok komor
gyászmenete vonul ütemre,
szerelemről és igazságról
lemaradt fájdalmas sereg.
Fizetlek szerelmeimén,
kik mint a küllők a kerékben,
robogó sorsomban forognak.
Ha meg kell halnom, add meg azt:
magamtól történjék halálom,
s életemben örülj nekem,
örülj, hogy olyat szerethetsz
ki soha nem futott utánad,
s kinek bolond vérében a
hála sem virágzott soha.
Forrás: Magyarul Bábelben
(Joca homloka mögé)
Nem magamért, magadért,
tűzben születő fiadért, mélyen
megsértett jövődért, Krisztus
kiömlő véréért,
Anyám – Nagyanyád színéért,
Apám mosolyáért.
Ha kell:
csillagokat cenzúrázni,
ha kell:
a mindenségbe belelátni,
ha kell:
az égen új utakat vágni,
ha kell:
emberként mindent megcsinálni,
élni, élni, így lenne jó!
Ne mástól várd
sorsod jobbítását,
nálad már ne legyen ébredés. Aki
várja, hogy jöjjön a hajnal, sötéten
borul csak rá az ego.
Ha együgyű a jóhiszeműséged,
elveszik gyermeked, s feleséged.
Nem virágos réten nyári szellő,
nem lágyszirmú illatos ibolya,
nem pisztrángot termő hegyi csermely, nem
villám, nem mennydörgés, nem orkán:
Istenáldott földi akarat.
Forrás: Magyarul Bábelben
Az ének ugyanaz.
Arcom, a földrepedéses
a tiéd.
Viseld tovább!
Forrás: Magyarul Bábelben
Sötét időkben árnyékát idézted,
s most benned lüktet vér és test szerint.
Arcod görcsébe írja már a végzet
a Laokoon-vonású férfi-kínt.
Forrás: Szeretem a verseket
Fűszerillatú ág.
Néztem a fényed.
A bűvös koronád.
Lassan forgott
Benne a világ.
Ott álltál fénylőn
A világ tengelyén
Előszörre tudtam itt,
Hogy; Te vagy már az Én
Mikor ott csillant
Szemedben Itália
Rámnéztél; enyém
És tiéd az eufória.
Vedd, vedd bátran
Ezer éve várom
És tudom a napot
Mit a távol ezred
Reménnyel rámhagyott.
Fordultál egyet.
És szelíd mosolyod
Varázslatán át
Lepergő jövőnk során
Életed ezüst fonalát
Mutattad, mely enyém is.
Ahogy egymást kerülték
Fényeink. Ezüstfehér
Arany, vörös és a kék.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha már egyszer kiváltál milliárdok
félelmes nyüzsgéséből ha kemény
léptekkel utamba kerültél
ha már egyszer én is oly biztosan
vártalak mint ki régtől tudja jöttöd
ha már a rendhez tartozik találkozásunk
(és mennyi sok minden történt ezért:
fűszál csillag hold nap békék hadak
lettek mozogtak dúltak múltak el):
legyünk hívők szilárdak béketűrők
hogy példa is lehessünk másokért.
Forrás: Lélektől lélekig
„Ha rokon a lelkünk, kell, hogy összetalálkozzunk.”
Forrás: Lélektől lélekig
