https://verskucko.com

Címke: szenvedély

  • Reviczky Gyula: Bünhődés

    A szenvedélyre jött a szenvedés.
    Szines kéjhabra gond, sötét, nehéz.
    Mámor ködére tiszta öntudat,
    Amelynek kése szívünkben kutat.

    Oh, mindenért fizettem kamatot,
    Mi köznapénál több gyönyört adott.
    Emésztő életvágy szorult belém,
    Szivemet lángján összeperzselém.

    Nem voltam mértéktartó semmiben,
    Nem volt elég, amig telt, semmisem,
    Mohón élveztem, kábultan, vakon,
    Akármivel kinált az alkalom.

    Gaz uzsorás volt. Oh milyen nehéz,
    Keserves most a visszafizetés!
    Amig egyszer majd kénytelen leszek
    Igy szólni: Nincs több; nem fizethetek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: SZERELEM

    Alattvalód vagyok én,
    szörnyű törvényeidet tisztelem,
    titokzatos arcú, borzas hajú,
    szépséges, mindig meztelen királynő,
    Szerelem!

    A te országodban te vagy az isten.
    Teremtő, rontó. Termékenyítő.
    Te szabod meg, kerekét hajtsa frissen,
    vagy lassan, vagy megálljon az Idő.
    Arcra borul előtted a te néped,
    a forró testét fekteti elébed,
    hogy sétaidőn szőnyeged legyen,
    meleg, csiklandós talpad végiglépked
    a szemérmetlen rajzú szőnyegen
    és boldog az, ha sárga, ha fehér,
    ha barna bőrű, akit a te lépted
    villámütése ér.

    A te országod fullasztó meleg,
    ruhát nem tűr a test, elfúlva tátog
    a száj. Hatalmas tűztorkú virágok
    lángolnak, kába illat őgyeleg.
    Ámokfutók hazája ez. Lihegve
    száguldanak, kezükben a gyilok,
    őrjöngve mártják ártatlan szívekbe,
    útfélre rogynak a bús mártirok.
    És ennek így kell lenni és ez így jó.
    Amikor ölnek, törvényt tesznek ők,
    ámokfutók itt a törvénytevők,
    véreskezű, dühödt ámokfutók,
    akiket ajkukon mart meg a kígyó,
    a te kedvenc mérgeskígyód, királynő,
    A Csók!

    A te országodban, királynő,
    minden a feje tetején.
    A te országodban, királynő,
    bűn az, ami másutt erény.
    Ott a jóságot megölik,
    ott a hűséget kerékbe törik,
    a szeretet kardélre vettetik,
    a béketűrést élve temetik.
    A te országodban, királynő,
    megölnek minden védtelent,
    a te országodban, királynő,
    rajtad kívül semmi se szent!

    Alattvalód vagyok én,
    szürnyű törvényeidet tisztelem,
    titokzatos arcú, borzas hajú,
    Szépséges, mindig meztelen királynő,
    Szerelem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Leleszi Balázs Károly: Öleld át

    Öleld át két kezeddel a vihar
    kék villámait,
    és tüzek lángolnak fel a tenyeredben.
    Mert mit sem ér
    az a költemény, amelyiknél
    nem lehet felmelegedni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Isten választottja

    Akit az Isten rendel
    azt soha ne engedd el
    fogd a kezét, a lábát
    a fenekét, a bokáját –
    abba mindig kapaszkodj
    ha lerúg is, ragaszkodj
    nézd a fogán a fények futását
    szemöldökének varázsát
    este hatkor
    hogy milyen nagy ilyenkor
    lesd a körmei ívét
    hogy kikaparják ismét a szemed
    hogy ne lássad az elárultatásod.
    Föltündöklő nyakát nézd, ahogy sohase másét
    becsapva és szelíden, ahogy rendeli Isten.

    Mindent megér a szobája, a melege, a mohája
    a dunyhája, az ágya, az összerándulása
    a bőre reszketése, a beleegyezése
    a bögye, a bibéje, a pihéje becézve.
    Mindent megér, ha Isten elrendeli
    egyetlen és szűzi szerelemnek
    akit csak Neked enged… azt soha el ne engedd
    legyen kicsike, mulya, vagy leány elárulva
    akit az Isten enged, az legyen a szerelmed…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Szerelmes vers

    Hegyes fogakkal mard az ajkam,
    Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
    Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
    Harapj, harapj, vagy én haraplak.

    Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
    Csak szép játék vagy, összetörlek,
    Fényét veszem nagy, szép szemednek.

    • Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

    Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
    Hiába minden álszemérem,
    Hiába minden. Ölbe kaplak:
    Harapj, harapj, vagy én haraplak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Ifjúság égő álmai

    Én nem mondok le semmiről –
    ezért szorultam mint gyerek. –
    Álmok rablója vagyok én,
    szikár, szilaj, – kezemben tőr.

    Egy csók lesz az én éltetőm,
    egy cselt nem rejtő szűz mosoly.
    Ifjúság égő álmai!
    Én nem mondok le semmiről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő: Mikor ő nálam volt

    Eljött hozzám drága nagysád?
    Meghatotta önt dalom?
    Oh, mi ritka már manapság
    Ez a kedves bizalom!

    Csakugyan, hát mondja, nem fél,
    Hogy utóbb még hírbe jön?
    „Kérem, hisz egy gentlemannél…”
    Köszönöm, oh köszönöm!

    Tudom, mit kiván a bon-ton,
    Mit kiván az etikett,
    Édesem, szavamra mondom,
    Teljesen nyugodt lehet.

    Mint urának jó barátja
    Tiszteletben tartom önt,
    Ugye érti, megbocsátja
    Ezt a rengeteg közönyt?

    Bár az ajkam azt hazudja,
    Hogy közömbös énnekem,
    Ugye érti, ugye tudja,
    Hogy szeretem, szeretem!

    És hogy forr a vér eremben,
    Nemde azt is sejti már?
    De lovagnak ismer engem
    S annak is tart, ugyebár?

    S most bocsánat, drága nagysád,
    Hogy önt keblemre vonom,
    Kérem, tegye le kalapját
    S csókoljon meg, asszonyom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Fagyok jönnek

    Fagyok jönnek sorban,
    fehér dühű gárda,
    mint a perec roppan
    az esendők válla.

    Nélküled hol laknék?
    – megborzong a lélek –
    Hajnaltüzes hajlék
    a te közelséged.

    Szemem elől vedd el
    a tél-hideg tányért,
    etess szerelemmel,
    hogy ne legyek árnyék.

    Szerelmünk tűztornyát
    engedd betetőznöm –
    kapcsold ki a szoknyát
    az aranycsípődön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

    Akarlak, szeretlek, kellesz nekem
    dacos, síró szíved csupa vad szerelem
    csupa vágy, csupa láng
    csupa konok erő
    már lankad az ész, a védekező.

    Félelem? Távolság? Mit jelent?
    Mindig több, több éhséget teremt.
    Hiszen elpusztulunk így Te meg én
    két árva fuldokló, néma, szegény!

    Akarlak, szeretlek, rég elég
    titok és várás és szenvedés
    boruljunk össze, mellre mell
    két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!

    Hasító villám szívemen át
    feszül és tágul az egész világ
    szűk abroncsok a sarkkörök
    kicsap a tenger, s a szent ködök
    ragyogva befödnek, vihar és láng:
    együtt világok várnak ránk!

    Együtt – vagy halál és pusztulás
    szerelem – szerelem, fényvarázs.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alphonse de Lamartine: Lepke

    Tavasszal kelni ki s, halni ha hull a rózsa,
    langy szellőszárnyakon úszni a szűz eget,
    alig kinyílt virág keblén ringatózva
    fények és illatok közt ittasodni meg,
    a zsenge szárny virágporát lerázva,
    lenge sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
    a lepke mámoros fátuma ennyi csak!

    Olyan Ő mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
    mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
    s gyönyörre szomjasan végül a mennybe csap.

    Forrás: kötetben megjelent vers (Alphonse de Lamartine művei)