https://verskucko.com

Címke: szenvedély

  • Sárhelyi Erika: Paso Doble

    Égővörös selyemként loboglak
    Körbe, inas nyakadba csókolva
    Mohó vágyam. Orrcimpád reszket, míg
    Felöklelsz, s eggyé válunk a táncban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Fogadalom

    Kíméletlenségemmel becsüllek én – olykor gyilkol a simogatás.
    Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
    mert „igazságos bántást” nem ismer az őszinteség,
    fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
    mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
    Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
    midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
    nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
    alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
    Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
    hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
    s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
    kemény életre trombitáljalak.
    Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
    fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
    mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
    fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
    mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
    egykedvűsége képes,
    és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
    hogy veled végre magammá lehessek,
    és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

    Csak szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jean Richepin: Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád

    Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád,
    Képed világosabb e csók prizmáin át.
    Ha simogatsz, szívem, és nem kapsz erre választ,
    Azt a gyönyör teszi, mely átjár s tönkrebágyaszt.

    Lódul a vér, a szív kihagy egy ütemet,
    Vacognak fogaim és kilel a hideg,
    Fejemtől talpamig egyszerre jó s kegyetlen
    Rázkódás vágtat át és dúl az idegekben,

    És miközben e mély, nagy űr magába nyel,
    Húsom mint villamos áramtól olvad el.

    Timár György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Mindenfélét ígér

    Ha majd szeretlek, vásárlok neked
    Teknőc-fésűt, ezüst karperecet
    Fecskefészket hozok, ezüst papírban
    S a verseim, kék s zöld tussal leírva –

    Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz
    Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez
    Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt
    Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt
    S így állongunk – két őrült, kéz a kézben! –
    Megizzadunk a borzas szenvedélyben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

    Nyár,
    A régi vágyam egyre jobban
    Lobban,
    De vár, még egyre vár.

    Kár
    Így késlekedned, mert az éj setétül.
    Az élet
    Siralmas és sivár
    Enélkül.

    Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
    Görcsök
    Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.

    Mostan hajolj feléje.
    Közel a lázak kéjes éje.
    Akarod?
    Remegve nyújtsd a szájad és karod.
    Itt ital illatja tégedet vár.
    Nektár.

    Te
    Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
    Idd meg.

    Forrás: Arcanum

  • Dóczi Lajos: A csók

    Nem értik meg, csak a suttogók,
    Hogy mi az édes, az igazi csók.
    Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
    Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
    Szüli a perc váratlan, hirtelen,
    Midőn egy szikra gyújt két födelen.

    Édes a csók, ha alszik kedvesed
    S mit önként adna, lopva elveszed;
    Édesb a csók, ha durcás ajakat
    Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
    Legédesb csók, ha minden szomjú fél
    a csókot adva, csókot lopni vél,
    Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
    Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

    Ám ilyen csókot is százat terem,
    Nem házasság, de édes szerelem;
    De ami ennek is még mézet ád:
    Ha a világ, az irigy, a mostoha,
    Mint őrszem leskelődik rá s reád,
    S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!

    S a karba kar és ajkra ajk repül,
    S minden erő és érzés az ajkba gyűl,
    Mindenik első, végső mindenik,
    Mindenik csókol és csókoltatik;
    A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
    Leszáll a pillanatnak fenekére –
    Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
    Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Somlyó Zoltán: CSÓKOS REDŐK

    Májusvégi csóktól égő,
    lázadozó homlokomon
    szaporodnak a redők.
    Rajt feledték súlyos vétkük,

    • amikor még együtt égtünk –
      tíz, húsz, vagy száz szeretők.

    E redőktől félve-félek:
    hozzámtapadt ellenségek,
    csókok útja, búk öle;
    tíz, húsz, vagy száz szeretőknek
    megrugdosott országútja:
    egykor tüzes börtöne.

    E redők majd egyszer éjjel
    leszállnak a homlokomrul:
    mérges kígyók, ó-bűnök;
    ráfonódnak a nyakamra
    s mielőtt még belefúlnék,
    az ágyamon fölülök

    s köztük egyet: régit, régit,
    legtöbb csóktól égőt, vérzőt
    megölök! Agyonütök!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Engedd

    Engedd, hogy a világ törvényén
    kívül helyezzelek.
    Engedd, hogy ezer csók-parázzsal
    borítsam testedet.
    Engedd, hogy lágy símogatással
    hivjam elő vágyaid.

    Fogadj magadba. Vad szenvedélyem
    elűzi gyötrő álmaid.
    Fogadj magadba és érezd
    az összefonódás minden mámorát.
    Fogadj magadba, hogy a lelkem
    kibonthassa minden zálogát.

    Fogadj magadba.. engedd…
    hogy felfedezzük egy kéjes
    éjszaka minden zeg-zugát.

    Egy viharos éjszakáért
    nem kellenek már a nappalok,
    s beteljesedett éjem után,
    mint Tiszavirág meghalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Annak az estnek meredélyén

    Elmondhatom e milyen voltál
    annak az estnek meredélyén?
    Mint kivont kard-él, úgy ragyogtál
    szerelmem zárult édenénél.

    Én azt hsiezm, hogy Te is félnél
    tőlem, ha kicsit bátrabb volnál.
    Ha engemet mennyedbe vinnél,
    mélyebbre hullnál a pokolnál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komjáthy Jenő: Magamról

    Akartok a lelkembe látni?
    Ismerni mély rejtelmeit?
    Nem remegek mindent kitárni,
    Mi benne érzés, eszme, hit.

    Szeretni és gyülölni mélyen
    Tudok s kimondom szabadon;
    A sorssal szembeszáll kevélyen
    Szilaj, erős akaratom.

    Szeretem azt, amit gyülöltök,
    Mi éget, mint a nyári nap,
    Lelkembe lángot lángja öntött,
    Fölöttetek magasra csap.

    Gyülölöm azt, amit szerettek,
    Az aljast és a köznapit,
    Miért titokban gyáva reszket,
    Silány szerelme nem vakit.

    Erényem egy van: a szabadság;
    Ezért hevülnek a nagyok,
    Ezt rettegi a lelki vakság; –
    Bünöm is egy van, hogy: vagyok.

    Hogy itt vagyok e torz világon,
    Hol rózsa vértalajba’ kel,
    Hol összeég fertői lángon
    E tiszta, bátor, hű kebel.

    De összeég bár, újra-él majd
    A szellemüdv s az égi kín
    És földöntúli szenvedély hajt
    Új létet szálló hamvain.

    Nem süllyedek mégsem közétek,
    Mert lelkem tiszta, mint a nap,
    Nem éri vész, nem fogja vétek,
    Mert mindennél hatalmasabb.

    Mert lángja hit, hatalma eszme,
    S tudvágy emészti szívemet,
    Istennek óriás szerelme
    Átjárja minden ízemet.

    S ami hevít, amit imádok,
    Csak önnön lelkem lelke az;
    És legyen üdv vagy legyen átok,
    Csak lelkem átka, üdve az.

    Nem ismerek én más hatalmat,
    Csak ami szívemben ragyog;
    Idegen Isten! nincs hatalmad!
    Magamon úr csak én vagyok.

    Oh tudtok-é lelkembe látni?
    Megértni mély rejtelmeit?
    Oh lehet-é nektek kitárni,
    Mi benne érzés, eszme, hit?

    Forrás: Lélektől lélekig