https://verskucko.com

Címke: szenvedély

  • Hatos Márta: Körforgás

    Ezen a bús éjféltájon
    minden csillagod bejárom,
    dideregve, félve, fázón
    a válladra hajtom fejem.

    Nem elvakult szenvedéllyel
    úgy vagyunk, ahogy lenni kell,
    a lebukó napkoronggal
    nem éreztük, hogy menni kell.

    Nem kapni akarunk – adni.
    Minden érzést befogadni,
    életet nem elképzelve,
    egy igazságot követve.

    Megcsendül a lelkünk húrja,
    szívünk dobban: újra, újra…
    Felragyognak a csillagok,
    vágy, tűz, száguldó vér vagyunk.

    Égő láng mardossa testünk,
    őrülten egymást keressük,
    mámortól megittasulva,
    szabad Nirvánába jutva,

    meggyötörten, összetörten
    pihegünk egymásra dőlten,
    kéjes fájdalomba esve,
    minden törvényünk megszegve.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bari Károly – Örökké szerelemben

    Vérem riadalmának énekeibe
    bújtattalak, az irigység halálsápadt, sisakos
    harcosai elől, akik sötét szemük
    barlangjaiban őrzik a gyilkos kést,

    az öröm virágait elpusztító átkot,
    amelytől az arcod tájain táncoló
    piros sugaras boldogság emlékké halványodna,
    s üldögélnél szomorúan a sírás

    falai alatt, nem akarom, hogy
    tűzben-vonagló éjszakáinkat megkoronázza
    fekete töviseivel a bánat,

    világra szültek bennünket, kötelező élnünk,
    örökké szerelemben, örök átkok homályától
    vérem riadalmának énekeibe bújtattalak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit – Tánc

    Teliholdból süt a végzet,
    csillag markol vérkörökbe,
    halálforgás minden óra,
    jőjj szeretni mindörökre.

    Zöld szoknyám a fiatal nyár,
    csókra vágyom, nem kalácsra,
    jeges bárcák hadi-útján
    vagyok izzó Máriácska.

    Rézveretű a derekam,
    vörösréz-kupa a mellem,
    meghasonlás éjszakáin
    tedd, hogy szívünk összecsengjen.

    A gyehennás vágy-lovakat
    üdvözítő útra oldom,
    a gyehennás vágy-lovakat
    hajtom a viharos mennybolton!

    Teliholdból süt a végzet,
    csillag markol vérkörökbe,
    halálforgás minden óra,
    jőjj szeretni mindörökre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Menotti del Picchia – Szerelem

    Rónai Pál fordításában

    Minden szeret!
    A csillagok, rovarok, gyökerek
    lehiggadt vággyal vagy vad szenvedéllyel,
    az ég, a föld, a nappal és az éjjel,
    minden szeret, minden szeret!

    A szakadékok torka csupa kéj,
    van, kit magához húz a buja mély,
    csókja szédítő, ölelése izmos,
    ölébe láz von s tébolyult szadizmus,
    szólongat folyton és kínálja keblét,
    hol vágyat és lázt csillapít a nemlét.

    Vagy figyeld, hogyan ölel a lián:
    fojtva, szorítva kúszik fel a fán
    s a szálfa kényes, vastag törzse roppan
    – a nő szerelme sem tud ölni jobban –
    felfut egészen a lombokig a
    sajgó erotika,
    mint hogyha csók közt fojt két vad, meleg kar,
    vagy rádtapad egy száj s lihegve megmar.

    A szerelem s a halál násza titkos:
    egy bomlott csókban, két parázna cinkos,
    ha találkoznak, ellobban az élet.
    A kéj – vad szenvedést ígér,
    gyönyör – csak az, ami gyötör,
    és elpusztulsz, ha vágyadat kiéled,

    Ezért látsz mindenütt, bárhova nézel,
    szerelmet, mely öl, életet emészt el,
    mely csellel harcol, akár a gyökér
    s a föld nedvét szívja, ahova ér,
    vagy fáj és szenved, mint a terhes ág,
    mely földre hajlik s tiszta égbe vágy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István – Ha égek, elégek

    Bach Esz-dur szvit triójára

    Ne szólj, ne közelíts!
    Nem hó hull, tűz esik.
    Elfúlok,
    meggyúlok,
    fölgyújtnak szemeid.

    Ha szó, majd elakad,
    ha hó, majd elapad,
    elhulló,
    lehulló
    csillag a derekad.

    Oly jó, hogy újra vagy.
    Forró
    szavaidtól
    kigyullad a nap.
    Hajnal, hajnalj!
    És soha el ne hagyj!

    Ha hó volt, leesett.
    Ha szó, a közeled.
    Ha égek,
    elégek,
    éljek:
    nézzem a szemed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István – Ha égek, elégek

    Bach Esz-dur szvit triójára

    Ne szólj, ne közelíts!
    Nem hó hull, tűz esik.
    Elfúlok,
    meggyúlok,
    fölgyújtnak szemeid.

    Ha szó, majd elakad,
    ha hó, majd elapad,
    elhulló,
    lehulló
    csillag a derekad.

    Oly jó, hogy újra vagy.
    Forró
    szavaidtól
    kigyullad a nap.
    Hajnal, hajnalj!
    És soha el ne hagyj!

    Ha hó volt, leesett.
    Ha szó, a közeled.
    Ha égek,
    elégek,
    éljek:
    nézzem a szemed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – A vágy vak éccakáján

    A vágy kihűl a józan öntudatban.
    De sisteregve forr az öntudatlan,
    mely korlátlan úr mindnyájunk felett.

    Hiába szúr a kénytelen szüzesség!
    A gyatra vérnek az kell, hogy megessék! –
    Ezer titkos bűn köt össze veled!

    Be jó gyermeknek lenni, kit a pázsit
    bujálkodó melege meg nem másít,
    csak hátán fekszik és az égre néz.

    Be jó néki, mert a földig nem ér el;
    felhőkkel játszik, lilával, fehérrel –
    az égből ömlik ajkára a méz.

    De mit csináljak vágyó két karommal?
    S a mellemmel, a meggyalázott rommal?
    mely árva sírként feléd domborul…

    Tovább viszem szomorú úti málhám:
    szerelmemet, a vágy vak éccakáján,
    mely jéglepelként szívemre borul…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – Várlak

    A sárkányfejű szigonyos kályhát
    befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
    Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
    ez a bolond boszorkányfészek.

    Szorosan összekötözök
    két unatkozó bársonyszéket:
    itt te fogsz ülni, itt meg én…
    Rendezgetek. És fütyörészek…

    Itt te fogsz ülni, itt meg én;
    zimankós szívem összerázod,
    bolond fejem öledbe hull,
    s a könnyeidet magyarázod…

    Zimankós szívem megpendül,
    mint éle jó, hevert acélnak –
    Sok ránc lesz majd a szőnyegen
    s a bársonyszékek elalélnak…

    És átkozol majd és gyűlölsz
    s a csókjaidat megtetézed…
    … A sárkányfejű szigonyos kályha
    ropog. Várlak. És… és fütyörészek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő: Egyszer

    Egyszer vágtató gyöngyhintóbúl
    Aranyat szórni a népnek, aki kódul.
    Mérgezett liliomok közt egy éjben
    Elveszteni az eszemet a kéjben.

    Egy váll. Óh, csókkal hajolni feléje,
    Hogy az életet, a halált megérje.
    Egyszer olyat sírni, hogy a sírásom
    A két orcámon végig árkot ásson.

    A végtelen tengerbe beleúszni,
    Odaveszni, el se búcsúzni.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Francesco Petrarca: Ha nem szerelmet

    Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
    És ha szerelem ez, minő, miféle?
    Ha jó, miért van oly halálos éle?
    Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

    Miért sírok-rívok, önként ha égek?
    S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
    Élő halálnak kéjes szenvedése,
    miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

    S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
    Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
    egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

    Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
    hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
    fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

    Forrás: Lélektől lélekig