https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Rab Zsuzsa: Lehet

    Hát még lehet? Mégis lehet?
    Lehet?
    Virágos isten küldött tégedet!
    Megint veled? Veled, veled, veled?
    Az ócska sláger-dallam is nevet,
    sajnos, a vénkisasszony is nevet,
    mi tagadás, a bácsi is nevet,
    nevet, nevet, hogy lehet,
    hogy veled,
    megint veled, hogy azért is lehet,
    hogy tiporjuk vakon az éveket,
    külön-külön, mégis veled, veled,
    a metrólépcsőn ifjú szédület
    röpít és részegít, s az is nevet
    és csúfolódón nyelvet öltöget,
    azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
    bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
    és zörgő szíved is szeret, szeret,
    s már nem számoljuk rég az éveket,
    már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
    kicsoda játszott velem és veled,
    csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet –
    Sors ez? Vagy harc? Szerelem? Szeretet?
    Majd vénülök magamban, nem veled,
    mint olvasón, morzsolok éveket,
    pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
    és minden éjszakám veled, neked,
    és minden reggelem neked, veled,
    és mindig nélküled és nélküled,
    halálos ágyamon, ott is veled.
    Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
    Amire nem jutott szavam neked,
    elmondja majd Istenem-Istened.

  • Nemes Nagy Ágnes: A szomj

    Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
    kimondhatatlan szomj gyötör utánad.

    – Ha húsevő növény lehetne testem,
    belémszívódnál, illatomba esten.
    Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
    kényes kezed, amivel magad őrzöd,
    s mely minden omló végső pillanatban
    elmondja: mégis, önmagam maradtam.

    Enyém karod, karom fölé hajolva,
    enyém hajad villó, fekete tolla,
    mely mint a szárny suhan, suhan velem,
    hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

    Magamba innám olvadó husod,
    mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
    és illatod borzongató varázsát,
    mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.

    És mind magamba lenge lelkedet
    (fejed fölött, mint lampion lebeg),
    magamba mind, mohón, elégitetlen,
    ha húsevő virág lehetne testem.

    – De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
    Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

    1944

    Erato

  • Károlyi Amy: Így

    Halkan mondjad, – hangosan hallik, –
    vissza ne verjék messzi falak.
    Leírni talán nem is szabad.

    Orcádra fessed rózsaszínnel,
    bújtasd mosolyos csigaházba,
    didergésbe és könnyű lázba.

    Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,
    akadó lélegzetbe vessed.
    Hogyha szereted, így szeressed.

  • Weöres Sándor: A társ

    Keverd a szíved
    napsugár közé,
    készíts belőle
    lángvirágot,
    s aki a földön
    mellén viseli
    és hevét kibírja,
    ő a párod.

  • Károlyi Amy: Ölelés

    Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
    ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
    Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
    s dobognak benne mind a csillagok.

    Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
    ez asszonyosan diadalmas, teljes,
    mint kiszabadult, röppenő madár?
    Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
    miből e nem várt fűzfagally hasadt, –

    mi rugalmas és most született ifjú,
    mint szökőkúton hajnalban a csepp?
    Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
    mely magányomból hozzád vezet?
    Egyik pillére az én tenyerem,
    másik pillére a te kezed.

  • Csoóri Sándor: Arcod tavaszában

    Forog a négyszögletes mennyezet fölöttem,
    magába itta pillantásomat.
    Forognak kint a fák, mint tű hegyére fölszúrt
    szenvedő bogarak.

    Megint a halál mellől pörget vissza
    egy boldog forgószél a közeledbe.
    Testem kudarcait a reményed legyőzte,
    s élek most egy tenger nyugalmával borítva.

    Jó napot kívánok a homlokodnak,
    a kétségbeesés ága verte,
    jó napot kívánok a kezednek,
    a jég narancsát számba tette,
    s a lábad jött, áradt a lábad,
    mint két folyó, ha medret otthagy,
    virágszál ringott rajtuk s félénk csillag,
    üdvözlet futós lábaidnak.

    Hirdettem: van utam külön
    a világ zavarában s örömében,
    de gyöngeségem most elárult,
    s nem élhetek, csak arcod közelében.

    Csak arcod tavaszában ismerek rá
    a földre, mely megújul s élni enged.
    Erdők úsztak a fájdalommal szembe,
    éneklő erdők s fölismert szerelmed.

  • Dsida Jenő: Énekek Éneke, mely a Salamoné

    Végy engem, végy a karodra:
    rajta pecsét legyek én!
    Tégy engem, tégy a szívedre:
    rajta pecsét legyek én!

    Mert szörnyű a nagy szerelem,
    mint méreggel teli korsó
    erős az igaz szerelem,
    mint a halál s a koporsó.

    Lángja, miképpen a tűzláng
    s az Úrnak lángja, olyan:
    nagy záporok el nem emésztik,
    nem oltja ki semmi folyam.

    Nélküle koldus a dús,
    háza, megannyi cseléde
    mind semmi a nagy szerelemhez,
    hiába kínálja cserébe.

    1933

  • Gámentzy Eduárd: Vers Neked

    Ha szólnál, hogyha mondanád!
    Én rád hajolnék mint a nád
    A tó vízére csendesen.
    Hagynám, hogy ringatózz velem.

    Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
    Csak küldjél bármilyen jelet!
    Elég egy apró mozdulat,
    S én találok hozzád utat!

    – Mert megszerezlek bárhogyan!
    A porba rajzolom magam,
    Amerre jársz, amerre lépsz.
    – Ha nem akarsz is hozzám érsz!

    #

  • Várnai Zseni: Belebámultam a Napba…

    Szerelmemnek nem volt még arca,
    és teste sem, csak, mint egy álom,
    ködként gomolygott körülöttem
    valóság, és mesehatáron.
    Szebb volt, mint minden földi férfi,
    nagyobb, különb, titokkal teljes,
    sokszor szálló felhőben véltem
    meglátni őt, mint egy szerelmes.

    Láttam márványban egy vonását,
    talán Phidias remekében,
    szemének zöldjét megtaláltam
    egyszer, mikor tengerbe néztem,
    s aranyszín, barna, karcsú teste
    villant elém egy pillanatra,
    mikor káprázva, elvakultan
    belebámultam a napba.

    Kerestelek, örök szerelmem:
    földön, vízen, és csillagokban,
    parányi részed láttam olykor,
    s éreztelek az illatokban,
    miket réti füvek lehelnek,
    csodáltalak vad ifjúságban,
    s erőd bilincsként babonázott,
    mikor egyszer párducot láttam.

    Azután mégis megszülettél.
    Életre keltél, mint a márvány
    az alkotó művész kezéből,
    élő szobor, földi szivárvány,
    fényből, erőből ötvözötten
    megszülettél, mint képzeletben
    álmodtalak, egyetlen férfi:
    gyerekem, nagy örök, szerelmem!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Várnai Zseni: Mert messze vagy…

    Mert messze vagy, mert messze vagy,
    Te vagy a legszebb a világon,
    arcod, mint a halvány hold dereng,
    s fényt harmatoz az égi tájon,
    mint a hold, amelynek foltja nincs,
    csak végtelen, szelíd ezüstje,
    és nappal ékes rózsa vagy,
    rózsa, amelyen nincsen tüske.
    Mert messze vagy, mert messze vagy,
    olthatatlan a szomjúságom,
    hangodat, hogyha hallanám,
    nem lenne több szomorúságom,
    hogyha látnám szép arcodat,
    le nem venném a szemem róla,
    s titkon néznélek éjjel is,
    álmodban, amikor nem tudsz róla.

    De messze vagy, de messze vagy,
    mint minden, ami szép és jó volt,
    talán azért, mert messze vagy,
    oly naptalan, hideg az égbolt,
    talán a nap téged kísér,
    s vigyáz reád, hogy baj ne érjen,
    mert vad viharok dúlnak ott,
    amerre jársz, a messzeségben!
    Sokszor álmodtam: visszatérsz,
    s lehullt vágyam szárnytörötten,
    nagy erők csapnak össze most,
    futunk, futunk az égő körben.

    E kör bezárt köröskörül.
    sorsunk kezében van a kulcsa,
    a vonatok, a repülők,
    hajók és emberek útja.
    Ha visszatérsz, ha visszatérsz,
    mint fecske, ki a tavaszt hozza,
    a fény is visszatér veled,
    s megfordul majd az idők sodra,
    a zaklatott szív elpihen,
    s békén kinyit a szív virága,
    ha visszatér a nap szeme
    újra mosolyog a világra!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu