Miért siettem merész álmokat élni,
Ha ébredéskor már nem lehet remélni?
Miért bukdácsoltam göröngyökön kábán,
Mikor szállhattam volna felhőknek szárnyán?
Miért izzottam vágyban, láztól hevülve,
Jó már nem lehetek, csak hidegre hűtve?
Miért oly őrült és ostoba az ember,
Mikor szerethetne, már szeretni sem mer!?
Forrás: Lélektől lélekig
Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.
Az önzés is önzetlenség lesz
közöttünk. Ám mint válhatok
olyanná, amilyennek képzelsz?
Szerelmed cél s nem állapot.
Vibráló partok szélén járok
veled s lesem zárt ajkadat.
Ingem nyílásában virágot
viselek s kést az ing alatt,
és éjjel egy-egy részt kivágok
magamból, hogy megtartsalak.
Forrás: Lélektől lélekig
(Hozzád…)
Talán nem is tudod, ha nem vagy itt,
mennyire hiányzol,
bár én mindig csendben vagyok,
csak a nem-léted lángol,
olykor csak álmaim suttogom magamnak,
annyira zuhog a szó,
de déltájban már bennem
karcsú melankólia barangol;
az őszi langyos esték már elmaradoznak,
köd szitál, s mint mindig ilyenkor,
tompa, sápadt fénye nő a csillagoknak…
Várlak.
A tar fenyő ágain felleg foszlik szét,
– sokszor megállít e megejtő messzeség,
tudom, Kedves, nem szabad, hogy fájjak,
de te is tudod, ugye,
hogy nincsen hozzád joga másnak…?!
…míg végre öröm lógatja ezüst kis bokáit,
ha jössz az úton és lépkedsz hazáig,
ajkadra tűzve halk és néma a mosoly,
mely csendes, fátylas bece-szót mormol…
Ez a kék türelmetlenség égig nyújtózó,
(de szelíd vagyok, – bölcs Ekhnaton korából)
…saját álmaimban eltévedt csavargó.
Hiányzol.
Forrás: Lélektől lélekig
gyújtsuk fel a sötétet, ezt
a mellbevágó, csendes éjszakát,
hogy ágyvászonra festhessük
a szerelem jelét –
Forrás: Lélektől lélekig
Lehúztuk a cipőt is,
úgy mentünk, kéz a kézben.
Ázott hajad esővíz-
illatát most is érzem.
Tapicskoltunk a sárban;
sikolyaidtól bokrosodva
futott a sáncban
a sárga patakocska.
– Gyermekkoroddá lennék
érted, te kedves.
– Te jó, te drága.
Társtalan lép az emlék
a kármin-köröm pettyes
tavaszi sárba.
Forrás: Lélektől lélekig
Ág tetején ül a hold
mondd a titkod gyorsan mondd
mert ha lehullik a hold
kiderül hogy ott se volt
a szívemben szerelem
akartam hogy így legyen
túl nehéz és ha viszem
megszakadhat a szívem
Árok partján kóbor eb
lettem szerencsétlenebb
gulya, raj, és egyebek
elbujdosok veletek
rámtalál majd a halál
s fia leszek, meg se vár
se a hold, se csillagok
s ha elmúltam: nem vagyok
Ami marad, fenyőág
megtelt szív, de tudd meg hát
én hozok majd álmot rád
szép éjszakát, jó éjszakát
az álmodban odafenn
közös lesz a szerelem
s csak annyit érzel, istenem
ezt a verset ismerem…
Forrás: Lélektől lélekig
te vagy nekem a krumplihéj
hogy, kibírhassam holnapig
hóban egy bögre forró tea
hogy ne fagyjak meg reggelig
te vagy az ember, hogy megbocsássak
mindenkinek, önmagamnak is
amíg a válladon elsírhatom
hogy megbántottak és hogy rettegek
néha azt hiszem halott vagyok
s már oszlom
neked tiszta a szemed
és van remény hiszen szeretlek
meggyalázva is holtomig
téged ölnélek meg, ha magamat
és néha elmosolyodsz bennem
s én tovább hordalak
Forrás: Lélektől lélekig
Ezüst holdfényben,
ha kék árnyak ölelnek
rólad álmodom.
Forrás: Lélektől lélekig
Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.
Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.
Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.
Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.
Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.
Forrás: Lélektől lélekig
