https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Vitéz Ferenc – Varázsszer

    Kell bele magány, kell bele társ is.
    Kell bele élet, s kell a halál is.
    Kell kicsi félsz és félelem is: nagy.
    Kell bele nap, hold, s távoli csillag.

    Szerelem is kell, ölelés és görcs.
    Kell bele gyökér s vastagodó törzs,
    meg a nőtt lomb és füttye madárnak.
    Kell bele mosoly, kell bele bánat.

    Retinák s a szem mögött az álom,
    kell büszkeség és a szánom-bánom.
    Kell utazás is, vad hullám-emlék,
    kell a mennyország, és kell a nemlét.

    Kell bele homlok s hajlabirintus,
    kell gyönge járás, és kell a virtus.
    Gondolat is kell, bele a lélek,
    egy kis könny, kicsi bú, s kell egy vércsepp.

    Messzi út is kell, várakozás, bölcs,
    mint ki az erdő méhe-szülött tölgy.
    Kell pihe szó és harang zúgása,
    s kell, hogy ki megjön, valaki várja.

    Kell egy háztető s padlás sötétje,
    kell a gyerekkor virágos rétje.
    Hancúrozás kell szénabogolyban,
    s elrejtőzni kell kiflinyi holdban.

    Kell fegyelem még: fénye alázat.
    S kellesz, gyönyörűm, vesd le ruhádat.
    Kell a kezed, szád szép íve is kell,
    s vén szárnyú kamasz, aki nem ismer.

    Kell hűvös este s ránca mosolynak,
    hajnali forrás, őzike holnap.
    Szemem becsuknám. Simogatnálak.
    Vakon tanulnám, ma azt, hogy nálad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: Madárszerelem

    „Hol a hazád, mondd, madár!
    s este milyen tanya vár?
    Milyen fészek, milyen lomb?
    Oh te rétek dísze, mondd!”

    „Áll egy szép fa társtalan:
    ott búsulok egymagam.
    Hajnal issza könnyemet,
    este nem hoz örömet.”

    „Én meg téged kívánlak,
    kincse-hangja a nyárnak;
    nappal erdőn kószálok,
    éjszaka sírdogálok.”

    „Énérettem sírdogálsz?
    Engem kívánsz? Engem vársz?
    Bánatomnak vége hát!
    Óh szerelmes jóbarát!”

    „Gyere hí csöpp lugasom,
    zöld falomb közt, magoson.
    Öröm szárnyán röpülünk,
    virág alatt megülünk.”

    (Babits Mihály fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes – Milyen hát?

    Milyen hát a szerelem?
    Tested szóba zárva?
    Nem Kőmíves Kelemen
    bivaly falú vára –
    tömör vagy, és végtelen,
    mint az Úr az ostyán,
    határtalan ékszerem:
    szógyűrűm borostyán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Hajnali himnusz

    A Nap! a Nap!
    – Nézd, emeli már nagyságos homlokát
    s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás
    zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
    és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.

    Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
    lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
    Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
    s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.

    Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
    ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
    a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
    erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

    Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
    harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
    – Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
    mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

    Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
    a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
    nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
    éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:
    mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
    szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
    A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
    a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Szerelmesek

    A fejüket a tenyerükbe véve
    úgy nézik egymást,
    mint akik nem látták már ezer éve,
    dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
    szép mozdulattal
    testük csodásan-égő drágagyöngyét,
    majd szájukat a csókhoz igazítják,
    keresve átkozott-zárt életüknek
    a nyitját,
    de tétováznak még, várnak sokáig,
    eltávolodnak, úgy tekintenek föl
    a messze mámor ködbe fúlt fokáig
    boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
    nagy csillagával, hogy magukra öltsék
    a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet,
    és szájuk és szemük és benn a lelkük
    reszket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor András – Pár napja csak

    Pár napja csak, hogy nem vagy előttem
    s már megképződik bennem a csoda,
    hogy valahol a közönyös világok
    öröktől forgó szerkezetében
    vonásaidhoz kötözött a sors.
        Egymás
    gondjaiban létezünk.

    Már fülem kagylójában vélem
    hallani újra a hangot,
    mely alattunk az össze-vissza város
    esővert, fázós árkai fölött
        menekítő honát, ízét
    adja a tiszta szónak.

    S érzem szemed másíthatatlan
    fények, színek küllőiből
    kinyíló kettős gyűrűjét,
    amint eleven szirmába fogva
        árasztja vissza rám az ég
    megőrzött aranyát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Love story

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mikolai Bertics Mihály – Ha eljössz…

    …Hozd magaddal a csendet,
    hajadban
      az erdők illatát,
    homlokodon
      a derűt,
    szemedben
      a csillanást,
    tekintetedben
      a reményt,
    mosolyodban
      a kacajt,
    orcádon
      a pírt,
    kebledben
      a dobogást,
    ölelésedben
      a bilincset,
    köldökcsészédben
      a forróságot,
    lépteidben
      a méltóságod.

    …Ha eljössz,
    te, magad légy
    a semmi, s a mindenség;
    leple az éjnek,
    tüze a napnak,
    ringató ének,
    pirkadó ablak,
    gyöngye a mélynek,
    hullámok habja
    csörgő patakban,
    vágyódás csókja
    ajkakra szórva,
    szivárvány csíkja,
    szemekben szikra.

    …Ha eljössz, hozd magaddal
    másik énemet,
    amit csillaghulláskor
           nálad hagytam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dutka Ákos – Örök óta

    Engedd, hogy vékony, reszkető kezemmel
    Lebontsam hamvas, illatos hajad.
    Ha így ülsz elém, – mintha ezer éve
    Sok ezer meghitt, boldogságos éve
    Ismerném a szemed, puha válladat.

    Száz asszony, kiket őseim szerettek,
    Kikért fellobbant mindig ez a vér,
    Száz ősöm minden szomorú, szent álma,
    Száz ősöm csókot, vágyat osztó párja
    Ma mind benned él, Tebenned él.

    Együtt jövünk már sok száz emberöltőn,
    Száz boldog, száz csókos életen át,
    Ismerem a szemed, ismerem a vállad,
    Az ajkad, a véred, a lelked, a vágyad:
    Örök óta érzem a hajad illatát…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit – Álom

    Fehér karom úgy maradt
    befonva karodba,
    mint a lányok fonatba –
    húzott fehér szalagja.

    Forrás: Lélektől lélekig