Engem így kell, hogy láss Kicsim!
Erősnek és szabadnak.
Ha rám gondolsz egy hajnalon,
Mikor csak egymagad vagy.
Mikor kevés az éjszaka,
Sötétebb kell, a mélység!
Akkor majd kapaszkodj belém,
Bejárjuk minden részét.
Ha elcsüggednél, ott leszek!
Nem hagylak összetörten!
Ha vinnék gyengéd álmaid,
Patkányok emberbőrben.
– Ne félj, hisz látod, itt vagyok!
Szememben száz halál van.
A világ minden Istenét,
Magamra tetováltam.
Forrás: Lélektől lélekig
Itt, ahonnan messze kell utazni, míg az
Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön,
Itten élek én most megelégedéssel,
Mert időm vidáman, boldogságban töltöm.
Falu kocsmájában van az én lakásom;
Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel.
Egy jó öregember benne a kocsmáros…
Áldja meg az isten mind a két kezével!
Van szállásom itten s ennem-innom ingyen,
Sohasem volt ennél jobb gondviselésem.
Az ebédre nem kell senkit is megvárnom,
És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem.
Csak egyet sajnálok: az öreg kocsmáros
Összekoccan néha jó feleségével;
No de amint összekoccan, meg is békül…
Áldja meg az isten mind a két kezével!
Elbeszélünk néha a letűnt időkről.
Hej, régibb idői boldogak valának!
Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt,
Alig tudta számát ökrének, lovának.
Pénzét a hitetlen emberek csalása,
Házát a Dunának habjai vitték el;
Így szegényült el a jó öreg kocsmáros…
Áldja meg az isten mind a két kezével!
Alkonyuló félben van már élte napja,
S ilyenkor az ember nyugodalmat óhajt,
S őreá, szegényre, a szerencsétlenség
Őreá mostan mért legtöbb gondot és bajt.
Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen,
Mindig későn fekszik, mindig idején kel;
Mint sajnálom én e jó öreg kocsmárost…
Áldja meg az isten mind a két kezével!
Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa;
Ő fejét csóválja, nem hisz a szavamnak.
“Úgy van, úgy” szól később, “jóra fordul sorsom,
Mert hisz lábaim már a sír szélén vannak.”
Én elszomorodva borulok nyakába,
S megfürösztöm arcát szemeim könnyével,
Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros…
Áldja meg az isten mind a két kezével!
Forrás: Lélektől lélekig
Siessünk szeretni az embereket oly gyorsan mennek el
cipő marad utánuk meg süket telefon
csak ami nem fontos cammog mint a tehén
az igazán fontos hirtelen történik
utána a csend normális szóval elviselhetetlen
mint a tisztaság mely egyszerűen a kétségbeesésből születik
mikor gondolunk valakire nélküle maradván
Ne légy nyugodt hogy van időd mert bizonytalan a bizonyosság
érzékenységünket elveszi mint minden szerencse
együtt járnak mint a pátosz és a humor
mint két szenvedély mely egynél mindig gyengébb
oly hamar mennek el mint a júliusban elhallgató sárgarigó
mint egy esetlen hang ügyetlen meghajlás
becsukják szemüket hogy lássanak igazán
nagyobb kockázat megszületni mint meghalni
mert mindig túl keveset és túl későn szeretünk
Ne írd ezt gyakran írd meg egyszer s mindenkorra
szelíd leszel akkor akár a delfin és erős
Siessünk szeretni az embereket oly gyorsan mennek el
akik meg nem mennek el sem térnek mindig vissza
és a szerelemről sem tudni soha
hogy az első az utolsó vagy hogy az utolsó az első
(Sajgó Szabolcs fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
„Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret.”
Forrás: Lélektől lélekig
„A kutya az egyetlen teremtmény a világon,
mely jobban szeret téged, mint saját magát.”
Forrás: Josh Billings – idézet
Szeretetet lehet adni és lehet kapni.
Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni.
Forrás: Lélektől lélekig
Siessünk szeretni az embereket,
olyan gyorsan mennek el,
cipő marad utánuk meg süket telefon.
Csak ami nem fontos, az cammog, mint a tehén,
ami igazán fontos, oly gyors, hirtelen történik,
utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,
mint a tisztaság, amely legegyszerűbben
a kétségbeeséstől születik,
amikor valakire gondolunk nélküle maradván.
Ne légy nyugodt, hogy van időd,
mert a bizonyosság bizonytalan,
elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse.
Úgy jár egyszerre a kettő, mint a pátosz és a humor,
mint két szenvedély,
mely egynél mindig gyengébb.
Oly hamar mennek el,
mint júliusban elhallgató sárgarigó,
mint egy esetlen hang
vagy egy ügyetlen meghajlás.
Becsukják szemüket, hogy lássanak igazán.
Nagyobb kockázat egyébként megszületni,
mint meghalni.
Mindig túl keveset és túl későn szeretünk.
Ne írj róla túl gyakran,
de írj egyszer s mindenkorra,
és olyan leszel, mint a delfin: szelíd, erős.
Siessünk szeretni az embereket,
oly gyorsan mennek el,
és azok meg, akik nem mennek el,
nem mindig térnek vissza,
hisz soha nem tudni a szerelemről,
hogy az első az utolsó,
vagy hogy az utolsó – első.
Sajgó Szabolcs fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
„Lásd, téged is szerettelek.”
Forrás: Lélektől lélekig
