Címke: szeretet

  • Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz

    (Sík Sándor fordítása)

    Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
    Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
    És minden áldás.
    Mindez egyedül Téged illet, Fölség.
    És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

    Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
    Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
    Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
    És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
    A Te képed, Fölséges.

    Áldott légy, Uram, Hold nénénkért,
    És minden csillagaiért az égnek.
    Őket az égen alkotta kezed
    Fényesnek, drága szépnek.

    Áldott légy, Uram, Szél öcsénkért,
    Levegőért, felhőért, minden jó és rút időért,
    Kik által élteted minden Te alkotásod.

    Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
    Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

    Áldott légy, Uram, Tűz bátyánkért,
    Vele gyújtasz világot éjszakán.
    És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

    Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
    Ki minket hord és enni ad,
    És mindennémű gyümölcsöt terem,
    Füveket és színes virágokat.

    Áldott légy, Uram, minden emberért,
    Ki szerelmedért másnak megbocsát,
    És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
    Boldogok, kik tűrnek békességgel,
    Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

    Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
    Akitől élő ember el nem futhat.
    Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
    És boldogok, kik magukat megadták
    Te szent akaratodnak.
    A másik halál nem fog fájni azoknak.

    Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
    És mondjatok hálát neki,
    És nagy alázatosan szolgáljátok!

    Forrás: Magyar Kurír

  • Fodor Ákos: Axióma

    A szeretésen
    kívül minden emberi
    tett: romépítés.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Babits Mihály: Eucharistia

    Az Úr nem ment el, itt maradt.
    Őbelőle táplálkozunk.
    Óh különös, szent, nagy titok!
    Az Istent esszük, mint az ős
    törzsek borzongó lagzikon
    ették-itták királyaik
    húsát-vérét, hogy óriás
    halott királyok ereje
    szállna mellükbe – de a mi
    királyunk, Krisztus, nem halott!
    A mi királyunk eleven!
    A gyenge bárány nem totem.
    A Megváltó nem törzsvezér.
    Ereje több, ereje más:
    ő óriásabb óriás!
    ki két karjával általér
    minden családot s törzseket.
    Egyik karja az igazság,
    másik karja a Szeretet…

    Mit ér nekünk a Test, a Vér,
    ha szellemében szellemünk
    nem részes és úgy vesszük Őt
    magunkhoz, mint ama vadak
    a tetemet vagy totemet?
    Áradj belénk hát, óh örök
    igazság és szent szeretet!
    Oldozd meg a bilincseket
    amikkel törzs és vér leköt,
    hogy szellem és ne hús tegyen
    magyarrá, s nőjünk ég felé,
    testvér-népek közt, mint a fák,
    kiket mennyből táplál a Nap.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Dsida Jenő: Zúg az őszi szél

    Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
    De októberben nagyon félünk.
    Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
    s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

    Gyümölcsök helyett kis szobánkban
    a polcokra meséket rakunk,
    duruzsoló, piros, érett meséket:
    fehér időkre kellenek.

    Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
    – hiszen annyi van, annyi van! –
    rövidke négy hónapig, öt hónapig
    bizton eltartanak.

    Vacogva megcsókoljuk egymást.
    Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
    húzunk magunkra takarónak:
    Téli álomra térünk.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Áprily Lajos: Az esküvő

    S amikor már asztalhoz ült a násznép,
    nagy messzeségből megjött az apa.
    A csákóján, ahogy fogasra tette,
    csillant az őszi erdők harmata.

    Nem látta senki, amikor belibbent,
    s nem tudta senki, hogy már köztük ül,
    hogy szemben ül a párral s nézi lányát,
    menyasszony-lányát, telhetetlenül.

    És lassan ismét megmoccant az ajtó:
    csillagjövéskor megjött nagymama.
    Én Istenem, hogy is fog itt leülni,
    szepegtető az úri lakoma.

    A pihegéstől mozgott még a szája,
    nehéz útról, a hegyről jött szegény.
    Pár szál katalin-virág volt kezében
    s az örök fehér kendő volt fején.

    Nesztelenül leült az ó divánra
    s ott hallgatott a nagy némák jogán.
    Szeme kék fénnyel járt a vőlegényen,
    az embersorba érett unokán.

    S a drága párt oly élőn átölelte
    a halálból sugárzó szeretet,
    hogy a szívük titkos delejre dobbant
    és a szemük áldottan nevetett.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Székely János: A kedves távolléte

    (1958)

    Hallottad te is ezt a csendet,
    fülelted ezt az éjszakát.
    Szívtad te is üres lakásunk
    kihűlt, idegen illatát.

    Félted te is a puszta Semmit,
    amely a társtalanra les.
    Róttad te is sötét szobáink,
    mint aki valakit keres.

    Jaj, kedvesem, így tengek én is,
    és félelem és gond kísért.
    Nézek, és nem tudom, hogy merre
    járok, és nem tudom, miért.

    Megállok néha szótlanul,
    és fennen szólongatlak máskor,
    mert te vagy jelen mindenütt,
    és mindenünnen te hiányzol.

    Téged ragad meg itt a vágy,
    és téged űz odébb a kétség.
    Itt vagy, jelen vagy, kedvesem,
    csak elfed ez a rút sötétség.

    De hogyha lehunyom szemem,
    fény gyúl, és felragyog a nappal –
    s itthon vagy: éppen érkezel,
    vagy öltözöl, vagy vetkezel
    örökszép női mozdulattal.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Székely János: Dal

    Fölém borul a lisztes ég
    pokróca, hallgatom az estet,
    s a lassú hóhullás neszét.
    Kabátom, gőgöm szertefeslett.
    Üzend, dal, dúdold szenvedés,
    bukfencet hányó gyermekeknek;
    jaj annak, aki szeret, és
    jaj annak, aki nem szerethet.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kalász László – Anyámnak kontya van

    „Anyámnak kontya van kerek,
    sötét és dús, mint egy meleg
    eső utáni éjszakán
    sötét és dús a lomb a fán.

    Anyámnak szíve van, meleg,
    piros és fáj, ha nem merek
    időnként szemébe nézni:
    ő minden gondolatomat érti.

    Csak akkor leszek a kedvesed,
    ha kerek kontyod lesz neked;
    ha mint anyám: első jajomra
    gyógyírt találsz minden bajomra.”

    Forrás: Szívzuhogás

  • Buda Ferenc: (Kényszerpálya)

    Ölelni indul
    két kezünk s minduntalan
    ölni érkezik.



    Forrás: PIM

  • Kosztolányi Dezső: Szeretet

    Mennyi ember van,
    akit szeretek.
    Mennyi nő és férfi,
    akit szeretek.

    Rokonszenves boltileányok,
    kereskedősegédek, régi és hű
    cselédek, lapkihordók, csöndes,
    munkás írók, kedves tanárok,
    kik vesződnek a kisfiammal.

    Találkozunk mi olykor-olykor,
    meg-megállunk, szemünk összevillan,
    s én még maradnék tétovázva,
    talán hogy elmondjam ezt nekik.

    Mégsem beszélek, mert csak a részeg
    aggastyánok s pulyák fecsegnek.
    Ilyesmiről szólni nem ízléses.
    Meg aztán nincsen is időnk.

    De hogyha majd meghalok egyszer,
    s egy csillagon meglátom őket,
    átintek nékik kiabálva,
    hajrázva, mint egy gimnazista:
    „Lásd, téged is szerettelek.”

    Forrás: MEK