https://verskucko.com

Címke: társadalomkritika

  • Ady Endre: A grófi szérűn

    Nyár-éjszakán a grófi szérűn
    Reccsen a deszka-palánk
    S asztag-városban pirosan
    Mordul az égre a láng.

    Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
    Nincs párja, napja, neve.
    Fut, reszket a riadt mezőn
    Az égő élet heve.

    Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
    Lompos, bús kutya csahol.
    Az egész táj vad fájdalom
    S a gróf mulat valahol.

    Szenes kalászok énekelnek
    Gonosz, csúfos éneket:
    »Korgó gyomrú magyar paraszt,
    Hát mi vagyok én neked?«

    »Mért fáj neked az égő élet?
    Nincs benne részed soha.
    Ne sírj, grófodnak lesz azért
    Leánya, pénze, bora.«

    »Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
    Mint máskor, hogyha akar.
    Élethez, szemhez nincs közöd,
    Grófi föld ez és magyar.«

    S mégis, amikor jön a reggel
    S pernyét fújnak a szelek,
    A grófi szérűn ott zokog
    Egy egész koldus-sereg.

    Siratják a semmit, a másét,
    – A gróf tán épp agarász –
    Érzik titkon, hogy az övék
    E bús élet s a kalász.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Csák Máté földjén

    Nyakatokon vad, úri tatárok,
    S mégis büszke a ti fejetek.
    Frissek a vérben, nagyok a hitben;
    Csák Máté földjén ti vagytok az Isten.
    Előre, magyar proletárok.

    Ami csak szépség s ami reménység,
    Mind ti vagytok a Tisza körül.
    Nincs a világon még annyi bánat
    S annyi láncosa nincs még a világnak,
    Mint itt és nincs annyi nagy éhség.

    Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek,
    Hitványabb Nérók még sehol se éltek.
    Vagytok: a Ma; vagytok: a Holnap.

    Én, beteg ember, csupáncsak várok,
    Vitézlő harcos nem lehetek.
    De szíveteket megérdemeltem,
    Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
    Véreim, magyar proletárok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Magyar jakobinus dala

    Ujjunk begyéből vér serken ki,
    Mikor téged tapogatunk,
    Te álmos, szegény Magyarország,
    Vajon vagy-e és mink vagyunk?

    Vajon lehet-e jobbra várni?
    Szemünk és lelkünk fáj bele,
    Vajon fölébred valahára
    A szolga-népek Bábele?

    Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
    Végül egy erős akarat?
    Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
    Mindigre egy bánat marad.

    Hiszen gyalázatunk, keservünk
    Már ezer év óta rokon.
    Mért nem találkozunk süvöltve
    Az eszme-barrikádokon?

    Dunának, Oltnak egy a hangja,
    Morajos, halk, halotti hang.
    Árpád hazájában jaj annak,
    Aki nem úr és nem bitang.

    Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?

    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulya had mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?

    Bús koldusok Magyarországa,
    Ma se hitünk, se kenyerünk.
    Holnap már minden a mienk lesz,
    Hogyha akarunk, ha merünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Harc a Nagyúrral

    Megöl a disznófejű Nagyúr,
    Éreztem, megöl, ha hagyom,
    Vigyorgott rám és ült meredten:
    Az aranyon ült, az aranyon,
    Éreztem, megöl, ha hagyom.

    Sertés testét, az undokot, én
    Simogattam. Ő remegett.
    »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
    S meglékeltem a fejemet,
    Agyamba nézett s nevetett.

    (Vad vágyak vad kalandorának
    Tart talán?) S térdre hulltam ott.
    A zúgó Élet partján voltunk,
    Ketten voltunk, alkonyodott:
    »Add az aranyod, aranyod.«

    »Engem egy pillanat megölhet,
    Nekem már várni nem szabad,
    Engem szólítnak útra, kéjre
    Titokzatos hívó szavak,
    Nekem már várni nem szabad.«

    »A te szívedet serte védi,
    Az én belsőm fekély, galád.
    Az én szívem mégis az áldott:
    Az Élet marta fel, a Vágy.
    Arany kell. Mennem kell tovább.«

    »Az én jachtomra vár a tenger,
    Ezer sátor vár énreám,
    Idegen nap, idegen balzsam,
    Idegen mámor, új leány,
    Mind énreám vár, énreám.«

    »Az egész élet bennem zihál,
    Minden, mi új, felém üget,
    Szent zűrzavar az én sok álmom,
    Neked minden álmod süket,
    Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

    Már ránk szakadt a bús, vak este.
    Én nyöszörögtem. A habok
    Az üzenetet egyre hozták:
    Várunk. Van-e már aranyod?
    Zúgtak a habok, a habok.

    És összecsaptunk. Rengett a part,
    Husába vájtam kezemet,
    Téptem, cibáltam. Mindhiába.
    Aranya csörgött. Nevetett.
    Nem mehetek, nem mehetek.

    Ezer este múlt ezer estre,
    A vérem hull, hull, egyre hull,
    Messziről hívnak, szólongatnak
    És mi csak csatázunk vadul:
    Én s a disznófejű Nagyúr.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar ugaron

    Elvadult tájon gázolok:
    Ős, buja földön dudva, muhar.
    Ezt a vad mezőt ismerem,
    Ez a magyar Ugar.

    Lehajlok a szent humuszig:
    E szűzi földön valami rág.
    Hej, égig-nyúló giz-gazok,
    Hát nincsen itt virág?

    Vad indák gyűrűznek körül,
    Míg a föld alvó lelkét lesem,
    Régmúlt virágok illata
    Bódít szerelmesen.

    Csönd van. A dudva, a muhar,
    A gaz lehúz, altat, befed
    S egy kacagó szél suhan el
    A nagy Ugar felett.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Búcsú Siker-asszonytól

    Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
    Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
    Kicsit pirulok. Én és a Siker?
    Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
    Jöjjenek a nyafogó ifjú-vének,
    Jöjjenek a finom kultúrlegények.
    Nem is tudom, hogy mi történt velem,
    Hát sokat érne itt a győzelem?
    S én száz arcban is kínáltam magam,
    Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van.
    Ügyes kellner-had famulusa tán?
    Éhes szemben vörös, vadító posztó?
    Legyek neves hős kis kenyércsatán?
    Fussak kegyért én, született kegyosztó?
    Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,
    Úri dölyffel megállni, mosolyogni,
    Míg tovább táncol kacsintva, híva
    A Siker, ez a nagy hisztérika.
    Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.
    Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm.

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: Porból porba

    Ne higgy, derék, a törpének,
    ne higgy, szívem, a szürkének!
    Vesd meg, aki sorsodba áll –
    a szürkével szóba ne állj!

    Mind a paplan alá való,
    mennyi szőre, mind eladó,
    akár kese, akár fakó –
    színeidben mindenható.

    Szivárványos az ég alja,
    nem jól van a fejed alja.
    Be szent csőszöd, minden facér,
    ki magában krajcárt se ér!

    Ne higgy, derék, a törpének,
    ne higgy, szívem, a szürkének!
    Vesd meg, aki sorsodba áll –
    a szürkével szóba ne állj!

    Hogy forog a szent spirálban:
    a tömegsír himporában!
    Hogy kifoszt a fene nászért,
    megnyer hatért, árul százér.

    Mesebeli Ától-Bától –
    üsd el arany almafádtól!
    S rádvicsorít, mint a halál –
    veszett gyöngysor manipulál!

    Ne higgy, derék, a törpének,
    ne higgy, szívem, a szürkének!
    Vesd meg, aki sorsodba áll –
    a szürkével szóba ne állj!

    Egy korona, két korona,
    belőled él minden rima,
    rongyapostol, Richárd király –
    korbácsot rá! ez a szabály!

    Oszd ki neki a szent hegyen!
    Ha kurva köll: sarki legyen!
    Paradicsommadár-tarka –
    szikrázzon a romlás rajta!

    Írd az égi nagy freskóra,
    ki rányergel koporsódra!
    Nem jól van a fejed alja –
    szivárványos az ég alja!

    Porból porba míg sorolnak:
    hátadon csak szárnyad hordjad!
    Csürhével is úgy hajts haza,
    mint a Semmi napszámosa!

    Ne higgy, derék, a törpének,
    ne higgy, szívem, a szürkének!
    Vesd meg, aki sorsodba áll –
    a szürkével szóba ne állj!

  • Baranyi Ferenc: SZÉP ÚJ VILÁG

    (A „Gyöngyhalászok” – 2021 – című kötetből, Jóna Dáviddal közösen)

    Megértük,
    hogy nem égi manna,
    hanem maga a bemocskolt levegőég
    halálos permete hullik alá
    tátogó reményeinkre.

    Megértük,
    hogy hivatalos
    horgászengedéllyel is
    lehet pecázni a zavarosban.

    Megértük,
    hogy legtöbbet az kaszál,
    aki búzatáblák helyén
    sáskákat legeltet.

    Megértük,
    hogy aki vermet másnak ás,
    biztos lehet abban,
    hogy ő maga
    sosem esik bele.

    Megértük,
    hogy vizet se prédikál már,
    aki bort iszik –
    sajnálja azt is a szomjazóktól.

    Megértük,
    hogy az árvák könnyét
    palackozva árusítják,
    akik felszárítani lennének
    hivatottak.

    Megértük,
    hogy a botok boldogabbik vége
    a boldogtalanokat tanítja újra
    a régi móresre.

    És azt is megértük,
    hogy fűbe-fába,
    agyba-ágyba
    sáros lábbal besurran az állam.

    Szertenézek s nem lelem
    honom a hazában.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: TÓTÁGAS

    (A „Tótágas” – 2018 – című kötetből)

    A baltás gyilkos mennybe megy –
    pokolra nem jutnak ma latrok,
    a sas repesve fog legyet,
    farkasfalkák lakják az aklot,
    szobor szarja le a galambot,
    amely talapzatára szállt,
    babért tövisre vált a bajnok,
    mert itt már minden fejreállt.

    Mohamedhez megy – lám – a hegy,
    s Rómába nem mennek harangok,
    mínusz kettő az egy meg egy –
    a nulla is fölé magaslott,
    az ördög hirdet békeharcot
    s angyalt mímelve szít viszályt,
    ma csicskás is lehet parancsnok,
    mert itt már minden fejreállt.

    Gazdit pórázon tart az eb,
    pásztort terelgetnek a barmok,
    sügér delfinre vet szemet,
    szeleket zörgetnek harasztok,
    bércnek vakondtúrásnyi halmok
    szabnának magasság-határt,
    hogy zerge tiszteljen varangyot,
    mert itt már minden fejreállt.

    Herceg, a harcot jobb feladnod,
    gazokban úgysem tenne kárt…
    Itt élned-halnod, mondd, maradt ok?
    Miután minden fejreállt?

    🕊️