https://verskucko.com

Címke: vágy

  • Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet…

    A virágnak megtiltani nem lehet,
    Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
    Kikelet a lyány, virág a szerelem,
    Kikeletre virítani kénytelen.

    Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
    Szeretője lettem én szép lelkednek –
    Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
    Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

    Titkos kérdés keletkezik szivemben:
    Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
    Egymást űzi bennem e két gondolat,
    Mint ősszel a felhő a napsugarat.

    Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
    Tündér orcád tejben úszó rózsája:
    Bujdosója lennék a nagy világnak,
    Vagy od’adnám magamat a halálnak.

    Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
    Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
    Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
    Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

    (Debrecen, 1843. december)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Nagy László: Hóharmat mardos

    Hóharmat mardos, levél emésztődik,
    ideje jött a zablátlan erőknek,
    völgyek emlőin rettenetes kölykek,
    vaksin gomolygó ködök nevelődnek.

    Dalos madárnak ég nem nyílik többé,
    mérgesebb lett a fellegek futása,
    rám jön a tél, ó, mért kellett elhagynom
    szívednek forró udvarát, Zsuzsánna!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Jékely Zoltán: Kiűzetés a Paradicsomból

    Minden végtagunkkal összefonódva
    az ősemberi csont- és izomcsomóba,
    vérünk egymás vérébe oltva,
    oly egyek voltunk, mintha így születtünk volna:
    nő-férfi, egy-test, együtemű két szív,
    iker-lelkek reflexei,
    közelből összevillanó szemek
    lidérc-lángokkal egymásba cikázók –
    Mi tépte ketté ezt az egy-világot?

    Mintha doronggal ütöttek volna gerincen,
    bénultan és kihűlve,
    dermedten elterülve,
    jégszárnyasan, távolodón repülve
    egy fekhelyünkről már kétféle űrbe:
    étheri hidegek vagyunk s vágytalanok,
    mint a nemtelen, meddő angyalok.

    Külön-külön összekulcsolt kezünk
    bocsánatért eseng: amiért nem vétkezünk,
    s mert testünk gyatra újra fölidézni
    az Éden valóraváltott
    igéretét, s egymásnak újra megadni
    a tegnap ízlelt pillanatnyi
    örökkévalóságot.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Sumonyi Zoltán: Hol is, hol is?

    Ha ott lennék, ahogy most itt vagyok;
    Egy más lakásban, nem a megszokott
    Ajtók, falak és tárgyaim között,
    Vagy másképpen szitál a téli köd
    Az ablakon túl; – bárhogy is szeress,
    A szerelemnek árulója lesz
    Sok öntudatlan apró mozdulat,
    Mert szűknek érzem majd a falakat,
    Vagy túl tágasnak azt a nagy szobát,
    Ahol fiaim nem csörtetnek át,
    Vagy nem találnák ott az anyjukat,
    És én se látnám ott az anyjukat, –
    A hétköznap másképp mindennapos,
    Az ünnep lenne másképpen habos,
    Az indulás másként izgalmas és

    Más biztonság a visszaérkezés, –
    Reflexeim egyszerre ellened
    Fordulnának; de vissza nem lehet
    Csinálni már, – á hát némán ordítok,

    Ahogy most innen Érted ordítok…

    Forrás: Szívzuhogás

  • Szabó Lőrinc: A neved

    (A Tücsökzene-ből)

    Kiáltani szeretném, s nem lehet,
    még súgni se szabad a nevedet,
    még gondolni se, – jaj, elárulom,
    pedig belül csak azt visszhangozom,
    a hangos titkot, mely életemet
    úgy édesíti, édes nevedet:
    nevedet, édes, a pár szótagot,
    mely tündéri burkoddá változott,
    röpítő közegeddé, nevedet,
    mely körém gyújtja az emlékedet,
    fűszerként csendít a nappalon át
    s beillatosítja az éjszakát
    s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy
    már majdnem te vagy, amit beszívok,
    már majdnem te: minden lélegzetem
    veled itat és zsongat édesen:
    édes neved betölti szívemet
    s titka, te, vagy nála édesebb.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Illyés Gyula: Egymásra lelt…

    Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
    egymásnak ujj meg ujj
    és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
    több kellett válaszul.

    Földmély-lakó kis állatokként,
    ha fény gyúl hirtelen,
    hogy búna minden porcikánk
    éjedbe, szerelem!

    De kint és fönt maradunk egyre
    s valami egyre hív.
    Testünkben csillag-messzeségben
    izzik a szív s a szív.

    Forrás: Szívzuhogás

    I

  • Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma

    Enyém volt s mégse enyém ma,
    enyém ma is, és idegen,
    ha eszembe jut, újra hajnal
    ragyog az életemen.

    Nézem s nem látom. Az arca
    csupa fény, felhő, remegés;
    virágzene: szóba fogni
    túlsok és túlkevés.

    Virágzene, érthetetlen.
    Ki tudja, nem álom-e?
    Tűnt évek titka, merengő
    fény- és illat-zene.

    Enyém volt s mégse enyém ma,
    nem enyém, s örökre az,
    neki üzenek, a szíve tudja,
    s megdobban: úgy van, igaz!

    Enyém volt és mégse enyém ma,
    enyém ma is, és idegen,
    ha eszembe jut, újra hajnal
    ragyog az életemen.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kassák Lajos: Rábeszélő sorok

    Lenne hozzá szíved, hogy csakugyan elmenj tőlem
    s lenne hozzá szád, hogy kimondd az utolsó szót?
    Házatok felé fordultan állok a hídon
    szomorú az arcom és a szívem még szomorúbb.

    Ó, hát feledhető mindaz, ami volt és a fény
    mi szép fejed körül sugárzott, elfakulhat
    valaha is? Lábaim gyökeret vertek itt
    s a vad őszi szél hiába tépi meg fürtjeim.

    Hívó kiáltásodra várok az éjszakában
    nem hervadhat el így a kert, amit gondoztam
    s az út, amin jönni szoktál, nem kerülhet el
    annyira, hogy ne láthassalak többé már soha.

    Miért haragszol, vagy miért untad el szerelmünk?
    Ablakod sötét függönye mögött hallgasd csak
    mosolyodtól részegen énekelek most is
    s a te szemeiddel néznek le rám a csillagok.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vörösmarty Mihály: Éj és csillag

    Éj vagyok, te csillag,
    Fényes és hideg,
    Én setét a bútól
    S vágy miatt beteg.

    Általad homályom
    Fájva összereng,
    Míg fölötte arcod
    Istensége leng.

    Szép sugáraidtól
    El nem alhatom,
    Mégis éber kínnal
    Hozzád álmodom;

    Fel kivánom vinni
    Amit rejt a hit,
    A föld gyermekének
    Édes titkait,

    Mit nem esküdött szó,
    Nem sugott ajak,
    Amit bánat és éj
    Gondolhattanak.

    Fel kivánom vinni
    Gyászos arcomat,
    Hogy világosabb légy
    Árnyékom miatt.

    S mint inkább leendek
    Bútól fekete,
    Annyival dicsőbben
    Kezdj ragyogni te.

    El kivánok veszni
    Fényben általad:
    Érezzem csak egyszer,
    Egyszer lángodat.

    1841. január 10. előtt

    Forrás: Szívzuhogás

  • Székely János: Ami jó

    (1965)

    Az jó volt igazán, az a fürdés az éji
    tengeröbölben, kint, a kormos és komor
    hullámok közt, miken kemény, kagylós törésű
    fény cserepekre hullt a parti lámpasor!

    Az jó volt igazán, a vétkezés a parton,
    míg bóják gyúltak és aludtak el megint,
    s a hűvös ajkú szél libabőrösre fújta
    napfényes utakon átizzadt tagjaink.

    Jó volt még az a pár lépés is, míg leértünk
    a vízhez, és bután élveztük a rokon
    érzésű, talp alá idomuló világot,
    előbb a langyos, majd a nedves homokon.

    Jó volt a víz, amely bezárult körülöttem,
    testem domborzatát hibátlan töltve ki,
    míg bőrömön saját fényükben tündököltek
    a tajték szinte már eleven gyöngyei.

    Jó volt a habverő tempózás, túl a bóján,
    a szembezúduló habok alatt-felett!
    És jó volt tudni, hogy a cinkos éjben Zoltán
    együtt halad velem, és néha integet.

    Jó volt (bár szörnyű is) az izmok lankadása,
    mikor mellen fogott, s úgy unszolt, hangtalan,
    a csüggedés, az éj, a mélység ős varázsa,
    hogy bukjak már alá, hogy adjam meg magam.

    Aztán jó volt nagyon erőim latba vetve
    mégis kiúszni, és zihálva, reszkető
    lábbal gázolni át a langymeleg fövényre,
    ahol törülközőt kínált egy tiszta nő.

    Én már nem szívesen emlékszem életemre,
    mert minden jó után kesernyés lett a szám.
    De akkor, az az éj – azt sohasem felejtem.
    De akkor, az a csók – az jó volt igazán.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek