Oh, hogy bomoltunk mind a ketten!
Hogy szeretett és hogy szerettem!
Gyönyörűn indult a regény.
Azt hittem, vége sohasem lesz.
De közben másba lett szerelmes
Egyszer ő… egyszer én.
Oh, hogy szenvedtünk mind a ketten,
Ő nevetett… én is nevettem,
S továbbsiettünk könnyedén.
De a szívünk fájt… egyre jobban,
Tán sírdogáltunk is titokban
Egyszer ő… egyszer én.
Hogy hallgatunk ma mind a ketten!
Ő elhagyott… én elfeledtem,
És lett belőlem vén legény.
Olyan kaland volt, mint ezer más,
De visszasírjuk mégis egymást
Egyszer ő… egyszer én.
