Már megmutattad nagy hatalmadat,
Az ember félve jár eged alatt.
Reszketve bújik meg hajlékiba,
Mint száraz lomb közt az alvó csiga,
Egész határunk rívó puszta lett —
Uram, parancsold vissza a telet!
Nézd rózsafánkat ott a kert szegén,
Tán a tavaszról álmodott szegény,
Mikor a fagy orozva szállta meg
És forgácsokra tépte a hideg,
Soha se hajt az többet levelet —
Uram, parancsold vissza a telet!
Hát ez az istenadta kis madár,
Kit vigaszunkra itt hagyott a nyár,
S most megfagyottan néz az égre fel
Világvesztett kis szemeivel,
Az ártatlan neked mit vétett?
Uram, parancsold vissza a telet!
Kis lányom arca, nézd, milyen fagyos,
Ma angyalodhoz nem hasonlatos,
Dermedt kis ajka fájósan remeg,
Szeméből könnyet perget a hideg,
Ó, mennyivel szebb, amikor nevet —
Uram, parancsold vissza a telet!
Forrás: Szeretem a verseket
