Pár napja csak, hogy nem vagy előttem
s már megképződik bennem a csoda,
hogy valahol a közönyös világok
öröktől forgó szerkezetében
vonásaidhoz kötözött a sors.
Egymás
gondjaiban létezünk.
Már fülem kagylójában vélem
hallani újra a hangot,
mely alattunk az össze-vissza város
esővert, fázós árkai fölött
menekítő honát, ízét
adja a tiszta szónak.
S érzem szemed másíthatatlan
fények, színek küllőiből
kinyíló kettős gyűrűjét,
amint eleven szirmába fogva
árasztja vissza rám az ég
megőrzött aranyát.
Forrás: Lélektől lélekig
