Magányos sólyom villog a mennyben,
lenn a folyón két sirály fehérlik.
Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,
karmai közt a gyors halál érik.
Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
szőné a hálót a pók az égig.
Természet – ember: soha nem alhat.
Egyedül állok, sorsom sötétlik.
(Kormos István fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig